Rod Stewart egy héttagú ukrán családnak segített otthont találni

nlc | 2022. Október 18.
Az énekes nagyon megkedvelte a családot, és szeretne még több menekültnek segíteni.

Egy héttagú család az orosz-ukrán háború elől Nagy-Britanniába menekült, és nem akárki segít nekik új életet kezdeni, mint maga Rod Stewart. Az énekes még a háború kitörése után döntött úgy, hogy szeretne segíteni a nehéz helyzetbe jutott embereken, ugyan maga nem tudott Ukrajnába utazni, de segítségével adományokat gyűjtöttek a rászoruló családok számára. A csapat, ami az adományokat elvitte a konfliktus által sújtott országba, emellett segített 16 menekültnek eljutni Berlinbe.

Ugyan Rosztyiszlav és Olena gyermekeikkel nem voltak köztük, de sikerült felvenni a kapcsolatot az énekessel, aki úgy döntött, rajtuk is szeretne segíteni. Először is talált nekik egy házat, ahol lakhatnak, és vállalta, hogy egy éven keresztül fizeti majd a lakhatással járó költségeket.

„Nagyon hálásak voltak a segítségért, és szeretnék még több emberen segíteni. Azon gondolkodom, hogy veszek egy másik házat, hogy még több menekültnek tudjak otthont biztosítani” – nyilatkozta az énekes. Hozzátette, a szívébe zárta a héttagú családot, nagyon kedves, nagyon udvarias emberek, igaz, van egy kis nyelvi akadály, ugyanis egyelőre nem beszélnek angolul.

Fotó: ANDY BUCHANAN / AFP)

(via Daily Mirror)

Exit mobile version