A II. kerületi gimnázium első emeleti ablakából zuhant a mélybe egy 12. osztályos tanuló – írta meg a Bors. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi történt, a Bors információi szerint azonban a diáklány nem szenvedett súlyos sérüléseket, a saját lábán hagyta el a helyszínt.
Az iskolához rendőrautó is érkezett, két fiatalt pedig elvittek a helyszínről.
Az nlc felhívta a BRFK-t, ahonnan azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hozzájuk 11:37-kor érkezett bejelentés arról, kiesett egy diák egy budapesti gimnázium ablakán, az intézmény azonban nem a II., hanem az I. kerületben található. Az esettel kapcsolatban foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult nyomozás szakértők bevonásával ismeretlen tettes ellen. A rendőrség megerősítette, hogy a diák könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az nlc nem hivatalos forrásból úgy értesült, valószínűleg nem arról van szó, hogy a fiatal lány önszántából ugrott volna ki és nem is arról, hogy lökték volna.