„Ma is 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy csak egy csík volt a teszten” – nem mindennapi történetek a várandósságról

„További jó wellnessezést kívánok!”

Tamara egy tizenhárom éves gyermek édesanyja, a terhességet és a szülést egyaránt pozitívan élte meg. Ahogy fogalmaz, imádja az orvosát, tizennyolc éves kora óta hozzá jár, a kezébe adná az életét is, mégsem vele élte át a szüléshez kapcsolódó, emlékezetes pillanatokat. Szeptember 28-ára volt kiírva, de már 16-án beindult a szülés, amikor orvosa még nyaralni volt.

„Semmi előjele nem volt, 16-án lefekvés után úgy éreztem, mintha bepisiltem volna. Egyetlen jóslófájásom sem jelentkezett előtte. Felhívtam a szülésznőt, ő javasolta, hogy inkább menjünk be a kórházba. Az egész terhességem alatt mindenre odafigyeltem, szedtem a vitaminokat, jártam tanfolyamra, így felkészülten érkeztem a kórházba, nagyjából az egész háztartást összepakoltam. Mindenfajta holmit bekészítettem, de elbizonytalanodtam, milyen ruhát vigyek az alternatív szülőszobába a kádba. Ha ott ülök órákig, és jönnek-mennek a szakemberek, nem lehetek meztelenül. Ha pólót veszek fel, az nem elég, hiszen nem vizespólóversenyen leszek. Így inkább vittem egy bikinit.”

Akárhányszor jött a szülésznő a vizsgálat miatt, Tamara kiszállt a kádból és átöltözött. Mivel az orvosa még Korfun volt, a doktor fia vette át a szülést. Tamara szerint teljesen felesleges volt összepakolnia az egész háztartást, az egész vajúdás alatt mindössze egy pohár vizet ivott, ám orvosa boldogan elrágcsálta a többi finomságot.

„Reggel jött a főorvos vizitelni. Benyitott a szülőszobába, és csak annyit látott, hogy a férjemmel épp nevetgéltünk valamin, én bikiniben heverésztem a kádban, míg a férjem egy nagy labdán egyensúlyozott. Akkor a főorvos ránk nézett, és csak annyit mondott: »További jó wellnessezést kívánok!« Amikor végre a szülésre került sor, kérdezte az orvosom, hogy a kádban szeretnék-e szülni. A szülőasztalt választottam, de jeleztem neki, hogy várjon egy picit, mert előtte megint átöltözöm.”

„Csalódott voltam, úgy éreztem, cserben hagyott a testem”

Szimonetta három gyermekével és férjével vidéken él. Első két terhessége minden szempontból problémamentes volt, így legutolsó gyermekénél is erre számított. A 12 hetes vérvétel azonban 15-ös triszómia számot (testi kromoszómák számbeli eltérése) mutatott, ezért az orvosa felküldte Budapestre, genetikai tanácsadásra. Ott azonban semmilyen vizsgálatot nem végeztek, az orvos annyit mondott neki, hogy feleslegesen ment. Szimonetta babája közben szépen fejlődött, az előző terhességének hasméretét már 20 hetesen elérte. A 36. héten, szenteste hajnalán már úgy búcsúzott az orvosától, hogy számítanak egymásra, mert akár történhet is valami. Végül egészen a 38. hétig és egy napig nem történt semmi.

„Akkor azonban magzati tahikardia gyanú miatt fel akartak venni az osztályra. Minden feltétel adott volt a szüléshez, úgyhogy az orvosom megkérdezte, mit szólnék az indításhoz. Elfogadtam, de féltem és csalódott voltam,

Ehhez képest, most is gyors, már-már túl gyors és intenzív szülésem volt: másfél óra alatt megvolt a baba.” 

A szülés után Szimonetta nagyon fáradtnak érezte magát, fájt a háta és a feje, semmi másra nem vágyott, csak aludni, amíg lehet. Szerencsére a kisfia is így gondolta, másnap hajnalban keltek, akkor jött a pelenkázás, ruhacsere, és a sokk.

„Először azt hittem, eltörtem a fiam kezét. De aztán feltűnt más is, így számolni kezdtem. A jobb kezén hat ujjal született. Egy plusz hüvelykujjal, amiről egészen odáig mit sem tudtam. A számos ultrahang alatt, a szülés közben bent lévő személyzet, a csecsemősök, akik előkészítették az osztályra, senki sem szólt semmit. Az első hónapokban magam alatt voltam, de amikor láttam, hogy boldogul vele, megnyugodtam. Most megint nehezebb, most várjuk az első vizsgálatokat, hogy hogyan lesz tovább, mikor műtik.”

„Egy csík volt a teszten, ezért kidobtam a kukába”

Niki 43 éves, párja, gyerekei apja 48. Csaknem négy éve Franciaországban élnek. Két kisfiúk van: Miksa 9, Benjamin pedig 3,5 éves. Niki 16 éves korában egy csúnya baleset következményeként elveszítette az egyik petefészkét. Az orvosa már akkor azt mondta: ha lesz is gyermeke, biztosan nem természetes úton fog megfoganni, ezért mindenképp fontolja meg a korai – huszonéveskori – babavállalást.

„Úgy fogalmazott, hogy nekem minden menstruáció ajándék, ki tudja, meddig bírja az az egy petefészek. Nos, a huszonéveskori babavállalás végül elmaradt, akkoriban még nem volt komolyan vehető apajelölt, de én sem készültem fel még az anyaságra. Aztán megismertem Márkot, és végre szintet léptem, ezt valahogy érzi az ember, hogy ki lesz a befutó. Négy hónapnyi próbálkozás után a legnagyobb meglepetésemre terhes lettem Miksával, természetes úton. Sima, boldog terhesség, problémamentes, élményszámba menő szülés következett.”

Akkor Niki még azt gondolta, hogy az élet már nem tartogat számukra semmilyen meglepetést. Boldogan nevelték kisfiukat, ráadásul Niki végre azon a helyen dolgozott, ahová évek óta be akart kerülni, a három hónap próbaidő letelte után véglegesítették. Ekkor azonban jött az újabb fordulat: a menzeszkimaradás.

„Két hónap után csináltam tesztet, ami negatív lett. Megvártam az előírt tíz percet, ma is 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy egy csík volt a teszten, ezért kidobtam a kukába. Márknak nem is szóltam, de konstatáltam magamban, hogy ez bizony a menopauza lesz. Aztán eltelt jó pár nap, éppen Márk takarította a kukákat és a kezébe akadt a teszt. Először megkérdezte, hogy mi az. Mondtam neki, hogy semmi, hagyja, csak öregszem, jön a változókor. Akkor kérdezte, hogy »az nem baj, hogy két csík van rajta?«

Az orvosok nem tudták pontosan meghatározni a szülés pontos dátumát, így Benjámin végül 42 hétre született teljesen egészségesen. A kisfiút nem tervezték, semmilyen szinten nem szerepelt Niki jövőképében egy második baba, főleg az orvosa által lefestett lehetőségei miatt. A váratlan helyzet miatt sorozatosan jöttek elő benne a kérdések.

„Tudom-e majd ugyanúgy szeretni, mint Miksát, jó anya vagyok-e egyáltalán, megérdemlem-e ezt a babát? Úgy éreztem, sokan vannak, akik sokkal jobban szeretnének gyereket, mint én abban a pillanatban. Emiatt azóta is lelkiismeretfurdalásom van. Végül minden rendben ment, Benjámin természetes úton született. Még mindig hallom, ahogy a szülésznő ordítja, hogy »Don’t push! Don’t push!« De hát egy 4 kilós gyereket nem igazán lehet megállítani.”

A cikk létrejöttét a Richter Gedeon Nyrt. támogatta.