Mellkason szúrta gyermeke apját, aki kislánya előtt bántalmazhatta őt

nlc | 2023. Március 20.
A 30 éves nő beismerte a késelést.

A bíróság úgy döntött, nem tartóztatja le a 30 éves nőt, aki a gyanú szerint mellkason szúrta gyermeke apját egy ferencvárosi lakásnál még csütörtökön. 

Az RTL Híradójának információi szerint a férfi érkezése után rátámadt az anyósára és gyermeke anyját is megütötte, aki ezután szúrhatta mellkason. A kislány pedig mindezt végignézhette.

A vérző férfit a fürdőszobában találták meg a rendőrök, miután betörték az bejárati ajtót, az apa ugyanis belülről beletörte a zárba a kulcsot, így míg ő a lakásban maradt a négyéves lányával, az édesanya és a nagymama kint rekedt. 

Kétszáz szülő és gyerek vett részt az iskolai tömegverekedésben (Fotó: Unsplash)

Mivel az élettársa egyelőre nem nyújtott be ellene magánindítványt, ezért a férfit nem hallgatták ki gyanúsítottként. Az RTL Híradó úgy tudja, a megkéselt apa jól van, és hazaengedték a kórházból.

A 30 éves nő a rendőrségen beismerte a késelést, a bíróság pedig úgy döntött, hogy ugyan a megalapozott gyanú fennáll, de nem tartóztatják le, szabadlábon védekezhet. 

Exit mobile version