32. Floralia – Római tavaszünnep az Aquincumi Múzeumban

hirdetés | 2023. Május 08.
2023. május 12. és 14. között vár minden érdeklődőt a Floralia – Római tavaszünnep az Aquincumi Múzeumban. Az immár 32. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál az ókori hagyományokat felidézve kínál háromnapos feledhetetlen szórakozást minden korosztálynak.

A Floralia megfogható közelségbe hozza a klasszikus antikvitást és élményszerűen mutatja be ókori kulturális örökségünket. A rendezvény során a kísérleti régészet, élő történelem, zene és táncművészet, színház és gasztronómia egymás mellett érvényesül.

Idén, harmincegy Floralia után azonban a barbárok megelégelték, hogy Rómáé a főszerep. Betörtek hát a birodalom területére, és átvették az Aquincum feletti irányítást. A város lakosai Flora istennő ünnepét most barbár fennhatóság alatt kell, hogy megtartsák. Vajon tudnak majd békében egymás mellett élni barbárok és rómaiak, vagy ez már a vég kezdete, netán visszavág a Római Birodalom? Aki kíváncsi, látogasson ki Aquincumba!

Pénteken, a fesztivál nulladik napján, iskolás csoportok mérik össze ügyességüket a nagy aquincumi aszfaltrajzversenyen, míg felnőtt látogatóink számára ismeretterjesztő előadásokkal, és legiós bemutatóval készülünk.

A hétvégén teljes gőzzel dübörög tovább a fesztivál: az aquincumi polgárváros utcái ismét Flora istennő szertartására igyekvők saruitól visszhangzanak, újra gladiátorok szórakoztatják a nagyérdeműt, viadaluk során megszólal a víziorgona, illetve a legiósok és barbár harcosok sem maradnak el. Emellett ifjúsági olimpiai játékokkal és harcosképzővel, kézműves foglalkozásokkal és vásárral, divatbemutatóval és szakállszépségversennyel, családi kalandjátékkal és számos egyéb programmal vár minden érdeklődőt 0-tól 120 éves korig a BTM Aquincumi Múzeum.

III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező lakosok, lakcímkártyájuk felmutatásával, a rendezvényt ingyenesen látogathatják.

További információ:

http://www.aquincum.hu/aktprogram/xxxii-floralia-2023/

Esemény: https://fb.me/e/4gg0WZcQQ

Jegyek: https://bit.ly/44rktTU

Cím: 1031 Budapest, Szentendrei út 135.

Részletes program:

Péntek

Szombat-vasárnap

Állandó programok a hétvége mindkét napján:

Exit mobile version