6 jel, hogy valószínűleg szemüveg kell a gyereknek

hirdetés | 2023. Május 29.
Az iskolai lemaradás, a könyvek vagy képek nézegetésétől való vonakodás vagy a családban előforduló látáskárosodás mind arra utalhat, hogy a gyerek nem jól lát. Figyelj a jelekre!

A leggyakrabban előforduló látásproblémák közé tartoznak az olyan fénytörési hibák, mint a hiperópia, azaz távollátás, és a miópia, amit rövidlátásként említenek. A távollátás miatt a közeli tárgyak homályosnak vagy fókuszálatlannak tűnnek, míg a rövidlátásban érintettek nehezen látják a távoli tárgyakat.

Bár a rövidlátás gyakran családi örökség, a gyerekek körében a rövidlátás aránya folyamatosan emelkedik, ami a szakértők szerint összefügghet azzal, hogy a gyerekek egyre több időt töltenek közelre tekintéssel.

Jelek, hogy a gyereknek szemüvegre lehet szüksége

A gyerekek sok esetben nehezen kommunikálják a szülők felé, hogy látásproblémáik vannak. Lehet, hogy például túl kicsik még, vagy azt gondolják, hogy a korlátozott látás a normális. Szerencsére vannak bizonyos jelek, amelyekre a szülők odafigyelhetnek.

Lemaradás az iskolában

A gyermek látásával kapcsolatos bármilyen probléma nagy hatással lehet a tanulmányi előmenetelére. De az is jel lehet, ha nem a jegyei, hanem a viselkedése kezd romlani, ugyanis lehet, hogy azért reagál feszültebben, mert nem látja rendesen, mi történik körülötte, amitől frusztrált lesz. A koncentrációra való képtelenség és a közeli feladatokra, például az olvasásra és az írásra való összpontosítástól történő vonakodás annak a jele lehet, hogy a gyermek nem jól lát közelre.

Családi előzmények

Gyakran a genetika határozza meg, hogy gyereknek szüksége lesz-e szemüvegre vagy sem. Ha az egyik, vagy mindkét szülő szemüveges – főleg ha mindketten rövidlátók -, érdemes rendszeresen ellenőrizni a gyerek látását tünetek nélkül is.

A kép illusztráció, a MiYOSMART Chameleon lencse a valóságban nem rendelkezik a képen látható mértékű tükröződéssel (Forrás: HOYA)

A szemek nem együtt mozognak

Csecsemőkorban gyakori, hogy a szemek elkalandoznak vagy keresztezik egymást. Körülbelül 6 hónapos kor után azonban a nem együtt mozgó szemek a tompalátás vagy a kancsalság jelei lehetnek. A tünetek még hangsúlyosabbá válhatnak, amikor a gyerek fáradt.

A tompalátás azonban akkor is fennállhat, ha gyerek szemei látszólag jól működnek együtt, ezért fontos, hogy rendszeresen járjunk a gyerekkel szűrésre. Előfordulhat ugyanis, hogy a szemek összehangoltnak tűnnek, a gyerek megtanulja a betűket, elvégzi az iskolai feladatait, mert az erősebb szem veszi át a munkát.

Szokatlanul közel ül egy tárgyhoz

Ha a gyereknek az a szokása, hogy a könyvet pár centiméterre tartja az orrától vagy nagyon közel ül mindig a tévéhez és ellenáll, ha el akarjuk onnan húzni, akkor nagy valószínűséggel rövidlátásban szenved, ami azt jelenti, hogy nehezen tud a távolabbi tárgyakra fókuszálni.

Nem akar a közeli feladatokra fókuszálni

Az a gyermek, aki vonakodik könyvet olvasni, képeket nézegetni vagy más közeli feladatokra összpontosítani, a távollátás tüneteit mutathatja, amely miatt a közeli tárgyak homályosnak tűnnek.

Hunyorgás

Talán a legegyértelműbb jel, ha a gyerek felhúzza az orrát, hunyorog, amikor megpróbál egy tárgyra fókuszálni. Ha egy gyerek hunyorog, közel tartja magához a tárgyakat, pislog, dörzsöli a szemét, vagy a szeme befelé vagy kifelé fordul, ezek árulkodó jelek arra, hogy valamilyen látásprobléma állhat fenn.

Gyakori fejfájás

Akár iskolai feladat, akár szórakozás vagy online baráti beszélgetés miatt fordul elő, a képernyőkre való túl sok koncentrálás szemfáradtsághoz vezethet, ami miatt a gyerekek szeme kiszáradhat, elfáradhat, és gyakori fejfájáshoz vezethet. Mivel a szem megerőltetése általában elmúlik, ha pihenőt adunk a szemünknek, érdemes 20 percenként képernyőszünetet tartani a gyerekeknél, ha számítógépeznek, a szünetben fókuszáljanak 20 másodpercen keresztül 20 méternél távolabb eső dologra, és pislogjanak 20-szor. A gyakori fejfájás azonban a távollátás és a rövidlátás gyakori tünete is, ezért fontos, hogy ezeket a panaszokat szemészeti vizsgálat kövesse.

Szemvizsgálat és szemüveg

A fenti jelek esetén fontos, hogy a gyereket mielőbb elvigyük szemvizsgálatra, és ha a szakember szemüveget ír fel, akkor a gyerek mielőbb kapjon is szemüveget. Az egyre több gyereket érintő rövidlátás esetén szerencsére már elérhető a HOYA által kifejlesztett, 6 éves klinikai eredményekkel igazolt hatékonysággal rendelkező(1) MiYOSMART szemüveglencse, mely amellett, hogy éles látást biztosít, viselésével hatékonyan(2) lelassítható a rövidlátás fokozódása, így a látásromlás lelassítható. A MiYOSMART lencse már fényresötétedő változatban is elérhető (MiYOSMART Chameleon lencse), amellyel a HOYA 2 az 1-ben megoldást nyújt az érintett gyerekek számára, hisz a lencse kültéren napszemüveglencseként(3) viselkedik és besötétedik, így jobb látásélményt tud biztosítani intenzív fényviszonyok között is(4).

Hivatkozások:

(1) Lam, C.S.Y., Tang, W.C., Zhang, H.Y. et al. Long-term myopia control effect and safety in children wearing DIMS spectacle lenses for 6 years. Sci Rep 13, 5475 (2023). https://doi.org/10.1038/s41598-023-32700-7

(2) A rövidlátás fokozódásának átlagosan 60%-os lelassulása volt megfigyelhető 79, 8 és 13 év közötti, MiYOSMART fehér lencsét viselő gyermeknél. Lam CSY, Tang WC, Tse DY, et al. Defocus Incorporated Multiple Segments (DIMS) spectacle lenses slow myopia progression: a 2-year randomised clinical trial. Br J Ophthalmol. 2020;104(3):363-368.

(3) A MiYOSMART Chameleon lencse 2-es kategóriájú napszemüveglencsévé sötétedik kültéren. HOYA adat. A fényresötétedő lencsékre vonatkozó teljesítmény validálási teszt – aktiválás és deaktiválás. 2023. febr. A teszteket szobahőmérsékleten végezték (23°C).

(4) Lakkis C, Weidemann K. Evaluation of the performance of photochromic spectacle lenses in children and adolescents aged 10 to 15 years. Clin Exp Optom. 2006;89(4):246-252.

Exit mobile version