Játékos tanulás, tévézés közben? Ki mondta, hogy nem lehetséges?

nlc | 2023. Június 05.
A játék és a tanulás nem összeférhetetlen dolgok, sőt az egyik legjobb módja a gyerekek fejlesztésének, ha ötvözzük a kettőt.

Manapság a tévézésnek rengeteg ellendrukkere akad. A jó szülők íratlan kódexe szerint akkor lehetsz kizárólagosan szuper anya vagy apa, hogyha soha, semmilyen körülmények között nem ülteted le a gyereket a varázsdoboz elé. Pedig a tévézés nem ördögtől való, sőt. A mai gyerekműsorok között nagy sok olyan akad, ami nemcsak szórakoztat, hanem a maga módján fejleszti is a gyerekeket, tehát kár lenne ezt a lehetőséget veszni hagyni! Ráadásul ne felejtsük el, hogy a kicsik ezen keresztül tudnak kapcsolódni a korosztályukhoz, így ezt is érdemes szem előtt tartani.

Adj képernyőidőt okosan

A digitális média úgy vesz minket körbe, mint a levegő és egyre korábban beszivárog a gyerekek életébe is. Lehet próbálkozni azzal, hogy az ember tiltani kezdi ezeket a dolgokat, de ugye tudjuk, hogy minél inkább tiltva van valami, annál édesebb a csábítása… Épp ezért nem az a legjobb döntés, ha teljesen megvonjuk a gyerekektől a képernyőidőt, hanem, ha meghatározzuk, mikor, mennyit és mit nézhetnek. Ehhez jó a következő tippeket szem előtt tartani:

A szakemberek ajánlásával

Pszichológusok szerint rengeteg haszna van annak, ha a gyerekeket a megfelelő körülmények között engedjük tévét nézni. A kisebbeknek szóló műsorok oktatnak és tájékoztatnak, mindezt az ő egyszerű nyelvükre lefordítva. Olyan elemeket tartalmaznak, amelyekben megjelennek például matematikai, földrajzi vagy történelmi ismeretek, de akár viselkedésmódokat is elsajátíthatnak a szereplők cselekedetein keresztül. Például, ha Mickey egér egy helyzetben megőrzi a türelmét, az a gyereknek is segíthet, hiszen tudja mihez kötni a saját indulatainak megélését.

A nekik szóló műsorokon keresztül javul a problémamegoldó képességük, és az emberi kapcsolatok dinamikáját is képesek lesznek megérteni és magukévá tenni. És akkor még nem beszéltünk új kultúrák felfedezéséről, vagy arról, hogy egy tévéműsor hogyan ösztönözheti a kicsiket arra, hogy valami újat próbáljanak ki. Például rajzolni kezdhetnek, mikor megismerkednek egy új színnel.

Tanulni? Csak lazán!

A játék a gyerekek mozgatórugója, érdemes tehát minden alkalmat megragadni, hogy nevessenek, jól érezzék magukat, miközben új készségeket sajátítanak el. A képernyőn megjelenő hangok és színes képek vonzzák a kisebbeket és lekötik a figyelmüket, ezért ennél kézenfekvőbb módja a játékos tanulásnak kevés van. Bár lehet, hogy elsőre furán hangzik, de az itt látottak ugyanúgy hozzájárulnak a későbbi írás és olvasás elsajátításához, mint bármelyik fizikális játék, és a hatás akár már néhány hét alatt is lemérhető – ezt kutatások támasztják alá.

A hangsúly persze azon van, hogy mindez észrevétlenül történik meg velük, így nem kötelezettségnek, hanem szórakozásnak élik meg az egészet. Ezt kihasználva fontos számukra a koruknak megfelelő műsorokat biztosítani, amire a Disney-nél bőven találsz alternatívát.

Ovis reggelek a Disney csatornán

Mickey egér játszótere

Mickey óvodás korú gyermekek új generációját tanítja szórakoztató módon a játszóházában, ahol barátaival (Goofy, Donald, Minnie, Daisy és Pluto) együtt várják a nézőket. Egyszerű matematikai és problémamegoldó készségeket fejlesztve interaktív, szórakoztató kalandra invitálja a gyermekeket és szüleiket.

Marvel: Póki és csodálatos barátai

Póki összeáll Szellempókkal (Gwen Stacey) és Miles Moralesszel, ők alkotják a pókcsapatot, hűséges segítőjük pedig TRACE-E, a pókrobot. Ha Póki mégis olyan helyzetben találja magát, hogy kevés a pókcsapat ereje, akkor egy Bosszúálló haver siet a segítségére. A szuperhősök együtt vagy külön, de megmentenek mindenkit.

Bluey

Vicces és őszinte jelenetek a Pásztor kutyacsalád modern életéből, amelyek segítenek megérteni, hogy a fantáziadús játék hogyan segíti a gyermekek egészséges fejlődését. Bluey, az ausztrál pásztor kölyökkutya határtalan fantáziával rendelkezik, kishúgával, Bingóval együtt fedezik fel a világot és bújnak felnőtt szerepekbe is.

Elérhető június 5-től minden hétköznap reggel 06:55-től.

Exit mobile version