Nem figyeltek a szülők a futóbicikliző kislányukra, autó elé gurult Nyíregyházán

F.C. | 2023. Július 08.
Egyelőre nem tudni, hogy indul-e büntetővizsgálat a szülők ellen.

Nem figyeltek a szülők a gyerekükre, ezért ütöttek el egy 3 éves bicikliző kislányt Nyíregyházán. A gyerek egy pedál nélküli futóbiciklivel gurult ki az útra, szülei pár méterrel mögötte sétáltak, amikor egy autó elgázolta – számolt be a Tények.

A környéken járók közül sokan felháborodtak azon, amiért a szülők nem vigyáztak eléggé a kislányra, azaz nem tartották a kisgyerek tempóját, ő pedig kihajtott az útra, ahol az autó nekiütközött. A Tények információi szerint a sofőr azonnal megállt és odaszaladt a gyerekhez.

Hallották nagyon sokan, hogy kiabáltak a szülők a gyerekre, hogy ‘Állj meg, állj meg!’, de már nem tudott megállni, amikor kigurult. (…) A gyerek sírt, (…) rögtön felkapta az édesapa, aki a gyermek után jött” – mesélte a történtekről Bordás Béla városgondnok.

A helyszínre azonnal mentőt hívtak, a gyereket kórházba vitték. Könnyebb sérüléseket szenvedett. 

Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Azt viszont, hogy a szülők ellen indul-e büntetővizsgálat, egyelőre nem közölték.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version