Becsapódó kocsiajtó miatt vesztette életét egy idős nő Törtelen, saját autója nyomta halálra

F.C. | 2023. Szeptember 13.
Tragikus baleset Pest vármegyében.

Becsapódó kocsiajtó miatt halt meg egy idősebb nő Törtelen. Az asszony ki akart állni a garázsból a kisfurgonjával, de amikor kiszállt az autójából, a kéziféket nem húzta be, a kocsi pedig gurulni kezdett. A nő megpróbálta megállítani, de az autó nekiütközött a garázs falának, ettől pedig az ajtó rácsapódott az asszonyra. Olyan erővel, hogy az szétzúzta a mellkasát. Az áldozat azonnal meghalt.

A nevelt gyerekei vették észre a tragédiát, ők hívtak hozzá segítséget. Egy odaérkező férfi – aki megpróbálta kimenteni az asszonyt a kocsi fogságából – nyilatkozott a Tényeknek. „Deréktól felfelé benne volt a hölgy az autóban, két lába pedig kint. (…) Mivel nem párhuzamos volt a garázzsal az autó, hanem ék alakban, akkor ez így beszorította” – mondta el Pozsár Rajmond.

Amíg a gyerekei megpróbálták újraéleszteni az asszonyt, a helyiek hívták a mentőket és a rendőrséget is.

A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak, de a szakemberek már nem tudták megmenteni a nő életét. A kocsiajtó olyan erővel szorította össze a mellkasát, hogy belehalt a sérüléseibe. 

Az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a rendőrök.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Balogh Zoltán

Exit mobile version