A Z-generáció már nem hagyja, hogy blamálják őket, ha szinglik

Farkas E. Lina | 2023. Szeptember 14.
Az Y generációt követő Z generáció már nem nyeli le szó nélkül a szingliket becsmérlő narratívákat, és nem hajlandók rosszul érezni magukat amiatt, ha épp nincs partnerük. Sokan közülük tudatosan szeretnének szinglik lenni, mert felismerték, hogy az életük mennyi módon bővülhet és gazdagodhat, amíg egyedülállóak.

Felnőtt életem során elég sokat éltem párkapcsolaton kívül, és azok közé tartozom, akiket az egyedüllét nem rémiszt meg: nem randiztam projektszerűen, nem éreztem azt, hogy mindenféleképpen párban kell léteznem. Emiatt sokat magyarázkodtam a környezetemnek, hiszen még ma is furcsa szerzetként tekintenek arra, aki nem a sors csapásaként éli meg, ha épp egyedül van.

Sokan úgy vélik, hogy az egyedülálló emberek „kudarcot vallottak az életben” vagy az egyedüllétük arról tanúskodik, hogy megállt a személyiségfejlődésben, de ma már tudjuk, hogy ezek az állítások erős torzítások – sőt, gyakran azok a tudatosabbak, akik inkább az egyedüllétet választják, mint egy rossz kapcsolatot –, ahogy azt is, hogy csak nagyon kevés építő, kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat, házasság létezik. 

Globális trendnek tűnik

Mióta a nők gazdaságilag függetlenek, és nem múlik szó szerint a megélhetésük egy férfin, azóta nem rohannak maguknak férjet fogni. Arról nem beszélve, hogy manapság már semmire sem nyújt garanciát egy házassági papír: a  legtöbb nyugati országban a házasságok fele válással végződik, ami azt is jelenti, hogy a lakosság nagy része egyedülállóként éli tovább az életét. Egyértelműen látszik, hogy az örökké tartó házasság illúziója többé nem az, ami a világ fő társadalmi trendjei szerint meghatározná a jövőt, ennek ellenére még mindig a házasok világában élünk, ha a jóléti juttatásokat, törvényeket, lakásszerkezeteket nézzük. Hamarosan azonban sürgető politikai kérdés lesz az összes korcsoportból, bőrszínből, szexuális irányultságból és vallásból származó egyedülállók számának növekedésének kezelése, hiszen egyre többen vannak azok, akik nem akarnak mindenáron valaki mellett elköteleződni, csak azért, hogy legyen otthon valakihez szólni, vagy legyen kivel megosztani a rezsiköltséget. Lassan és folyamatosan növekszik azoknak az egyedülállóknak a száma, akik inkább egyedül élnek, vagy nem találnak maguknak párt. 

2020-ban több volt a szingli a világon, mint az Egyesült Államok lakossága.

A számok is azt mutatják, hogy egyre nagyobb tömegek pár nélküliek, a fiatalok új generációja pedig a legkevésbé sem érzi szégyellnivalónak az egyedüllétet. Sőt, sokuk maguk döntenek úgy, hogy szinglik lesznek – legalábbis egy ideig. 

Felismerik, hogy az életük mennyi módon bővülhet és gazdagodhat, amíg egyedülállóak. Természetesen néha magányosnak, frusztráltnak vagy szomorúnak érzik magukat,

de gyakrabban érzik magukat függetlennek, mint magányosnak, gyakrabban boldognak, mint szomorúnak, és sűrűbben érzik magukat kalandvágyónak, mint frusztráltnak. 

Fotó: Getty Images

Úgy fest, hogy a mai 18-25 évesek jobban szeretik magukat, ha egyedülállóak, mint ha romantikus kapcsolatban élnek – legalábbis a Tinder 18-25 év közötti egyedülálló felnőtt körében végzett felmérésének eredményei szerint, amit „Single not sorry” címmel tettek közzé.

A résztvevőket többek között arról kérdezték, hogy

6 szembetűnő megállapítás a felmérésből

1. Az egyedülálló élet jót tesz a magánéletnek és a karriernek

Mindemellett a munkának, a barátságnak, a fittségnek, a hobbiknak és az egyedi élményeknek. Amikor a fiatal felnőtteket megkérdezték: „Úgy gondolja, hogy az egyedülálló lét pozitív előnyökkel jár az élete más területein (pl. karrier, barátságok stb.)?”, elsöprő többségük – 81 százalék – igennel válaszolt. Amikor megkérték őket, hogy jelöljék meg életük azon konkrét részeit, amelyeknek előnyére válik, hogy egyedülállóak, a megkérdezettek fele azt mondta, hogy jobban oda tudnak figyelni a munkájukra.

2. Tudatosan döntenek úgy, hogy egy ideig egyedül élnek.

Arra a kérdésre, hogy „hozott-e már valaha tudatos döntést arról, hogy egy ideig szingli legyen, hogy más dolgokra koncentrálhasson az életében?”, közel háromnegyedük (72 százalék) igennel válaszolt. Több mint a fele (55 százalék) azt mondta, hogy saját magát és saját igényeit akarta előtérbe helyezni. A többi válasz ennél konkrétabb volt:

Elsősorban önmagukat keresik, nem pedig egy másik partnert

3. A szingliség sok pozitív érzést vált ki a fiatal felnőttekből

Arra a kérdésre, hogy „Mit érez a szingliségtől?”, a fiatal felnőttek közül többen – 52 százalék – válaszolták, hogy függetlennek érzik magukat. Többen mondták, hogy az egyedülállóság boldogabbá (32 százalék), mint szomorúvá (25 százalék) teszi őket. Több mint egynegyedük (27 százalék) állította, hogy a szingliség kalandvágyóvá teszi őket. Több mint egyötödük (22 százalék) azt mondta, hogy ettől érzi magát erősnek, 18 százalékuk pedig azt, hogy büszkének érzi magát az egyedülállóságától.

Közel fele (49 százalék) mondta, hogy az egyedülállóság magányossá teszi. Ez majdnem megegyezik egy másik, nemrégiben végzett felmérésben részt vevő 18-22 évesek számával, akik azt mondták, hogy magányosnak érzik magukat (48 százalék); az említett felmérés résztvevői mindenféle párkapcsolati státuszban lévő emberek voltak, nem csak egyedülállók. A Tinder-felmérés résztvevőinek közel negyede (24 százalék) mondta azt, hogy a szingliség frusztrálja őket.

4. Megvan rá az okuk

A Tinder felmérése hét lehetséges okot vizsgált, amiért a fiatal felnőttek jelenleg szinglik. Ezek közül kettő negatív volt. A fiatal felnőttek által leggyakrabban – 40 százalékban – azt állították, nem akarnak megállapodni, és nem szeretnének olyan kompromisszumot hozni, ami negatívan befolyásolná az életüket. 

Nem akarok megelégedni rossz emberrel, de nyitott vagyok arra, hogy találkozzam egy potenciális hosszú távú partnerrel

– mondta az egyik megkérdezett.

A következő három legnépszerűbb ok pedig az alábbi volt:

A szingliségnek két negatív okát is többen említették:

5.  Ezért szeretik a szingli énjüket

A résztvevők több mint a fele pozitívabban ítélte meg az egyedülálló embereket, mint a romantikus kapcsolatban élőket. 62 százalékuk azt mondta, hogy az egyedülálló emberek nyitottabbak az új élményekre, mint a párkapcsolatban élők, míg 55 százalékuk azt mondta, hogy az egyedülálló emberekkel szórakoztatóbb együtt lógni, mint a romantikus kapcsolatban élőkkel.

31 százalék azt mondta, hogy élvezi a szabadságot, hogy nincs romantikus kapcsolata (Fotó: Getty Images)

6. És ezért tartanak egy hosszú párkapcsolattól

Arra a kérdésre, hogy „Érezted-e már magad kényelmetlenül a gondolat miatt, hogy hosszú távú kapcsolatban élj?”. 50 százalékuk válaszolt igennel. Arra a kérdésre, hogy mitől érezték magukat kényelmetlenül, amikor arra gondoltak, hogy megállapodjanak, a leggyakrabban, 54 százalékuk a „rossz okokból megállapodni valakivel” aggodalmat említette, 46 százalékuk aggódott amiatt, hogy elveszítik függetlenségük érzését.

Köszönik, nem kérnek a megszégyenítésből

A felnövekvő generációk egyedülállói már nem fogják lenyelni szó nélkül azokat a narratívákat, amelyek megpróbálják megszégyeníteni őket a szingliségük miatt, vagy azokat az életre szóló leckéket, amelyek azt bizonygatják, hogy ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, párkapcsolatban kell létezniük. Több felmérés is azt tükrözi, hogy a Z generációból sokan valóban szeretnek szinglik lenni, és sokkal fontosabb nekik a minőségi párkapcsolat, mint az, hogy valaki dekorációs kellékként vagy épp pótkerékként kísérje őket az életben.

Egyéb források: 1,2

Kiemelt kép: Getty Images

Exit mobile version