A II. kerületre hagyta hűvösvölgyi házát, bölcsőde lesz belőle

Vad Rózsa | 2023. December 05.
A II. kerületre hagyta a házát egy budai polgár, az önkormányzat bölcsődét alakít ki benne.

A 2018 őszén elhunyt Juhász Sándor János hűvösvölgyi házát a második kerületi önkormányzatra hagyta azzal, hogy „töltsék meg gyerekzsivajjal”. Őrsi Gergely a kerület polgármester közösségi oldalán mutatta meg a Völgy utca, egyik hatalmas, ősfás kertjében álló villát, amelyben

2024 tavaszára 12 fős bölcsődét alakít ki az önkormányzat.

Az Önkormányzat a Vízivárosban is egy nagyobb, 36 férőhelyes bölcsőde kialakításán dolgozik, a Jurányi ház egyik épületrészében.  

A beruházást segítette, hogy az önkormányzat sikerrel pályázott

a kormánynál férőhelybővítést célzó forrásért, a fővárosi közgyűléstől pedig kedvezményesen tudják bérelni a Jurányi utca 3-at. „A bölcsődék megépülése jó példája annak, hogy igenis termékeny és eredményes, amikor együtt tud működni a kormány, a főváros és egy kerület” – mondta a polgármester. Az új bölcsődék létrehozási költsége a 244 millió forint második kerületi saját erő mellett 447,7 millió forint lesz. Ebből 352,5 millió forintot az EU finanszíroz – írja a Telex.

Exit mobile version