Még mielőtt továbbmennénk, és hosszabban is taglalnám a címben már említett pennsylvaniai influenszert és a finoman szólva is unortodox – de nevezhetjük éppen eszementnek is – gyereknevelési elveit (és azt, hogy miért ultragáz ezeket nagy plénum előtt mutogatni), szeretném leszögezni: gyereket nem verünk és pont. (Vagy, ahogy azt Belső Olga kolléganőm fogalmazta ebben a vonatkozó véleménycikkében: rendes ember nem ver gyereket, a többieknek meg tilos.)
Még makarenkóilag sem!
Mert tudom én jól, hogy egy ilyen fenti mondatra, rendszeresen előkerül – persze, pusztán jószándékból – az öreg neve, meg az unásig ismételt sztorik arról, hogy „annak idején én is kaptam fülest, aztán mégis ember lett belőlem.” Jah, kérem.
Harminc éve még én is azok közé a gyerekek közé tartoztam, akinek a szülei hittek ennek a bizonyos Makarenko bácsinak, és ha úgy hozták a körülmények, nálunk is csattant egy-kettő nevelő célzatú atyai pofon.
Én is ember lettem. Mondjuk olyan ember, aki az élete meghatározó részében vadul rettegett az apjától, és aki mostanában harmadszor ment vissza terápiába a szorongása és a pánikrohamai miatt… De mindegy is.
Maradjunk tehát annyiban, hogy nem verünk gyereket. Aki pedig azt gondolja, hogy szerinte nincs jobb/más/hatékonyabb fegyelmező eszköz a verésnél, az sürgősen gondolkodjon el saját magán!
És ha találkoznék vele ebben a pillanatban, pontosan ezt javasolnám a három – néhány hónap múlva már négy – gyermeket nevelő pennsylvaniai apának, Malcolm Collinsnak, aki szerint tök oké egy étterem kellős közepén, interjú közben lekeverni egy gigantikus sallert a rendetlenkedő gyerekének, majd folytatni a beszélgetést, mintha mi sem történt volna…
Malcolm, figyu, ez baromira nem oké!
És magyarázhatsz most nekem – vagy ebben a konkrét helyzetben ugye a Guardian újságírójának, mert ő ült épp veled szemben lereccsent arccal – arról, hogy a feleségeddel sokáig tanulmányoztátok a nagymacskákat, akik hasonló módszerrel állítják le a kölykeik nemkívánatos viselkedéseit (vagyis azzal, hogy odacsapnak egyet), és hosszú távon állítólag eredményes is a módszer, nem érdekel. Tudod, miért nem érdekel? Leginkább azért, mert emberek vagyunk és nem nagymacskák. Így aztán semmi szükség arra, hogy macskamódra neveljük az utódainkat. Ennyi.
A tény, hogy az interjú – amiben az újságíró meglepően hosszan taglalja ezt a fenti közjátékot is – olvasása után többen rátok hívták a gyermekvédelmet, azt bizonyítja, hogy a fizikai erőszak – mert tévedés ne essék, a pofozkodás bármilyen célzattal az – a többségnél azért átviszi az ingerküszöböt. Szerintem legközelebb a nagymacskák nevelési módszereinek tanulmányozása helyett, és ahelyett, hogy a gyerekeitek génjeivel bindzsiztek (hogy biztos ne legyenek kövérek vagy allergiásak), töltsetek több időt az emberi psziché és persze az erőszakmentes nevelési iskolák megismerésével, hogy a születendő, negyedik gyereketeknek, Industy Americusnak már halvány fogalma se legyen arról, hogy miért születtek 2024-ben rólatok az ilyen és ehhez hasonló cikkek világszerte…