„Ahogyan a gyermekeinkkel beszélünk, az lesz a belső hangjuk.” Sok szülői fórumon, neveléssel foglalkozó weboldalon idézik Peggy O’Mara, a Mothering magazin egykori tulajdonosának nagyon találó mondatát. A gyerekek érzelmi fejlődése során kialakul az önképük, megtanulják az érzelmeiket szabályozni, kifejlesztik a szociális készségeiket. Ezt a fejlődési folyamatot számos tényező befolyásolja, de az egyik jelentős hatás, a szülőkkel való kapcsolat.
Az összefüggés meglehetősen egyszerű: azok a gyerekek, akik biztonságban és támogatva érzik magukat, nagyobb valószínűséggel alakítanak ki egészséges kapcsolatot másokkal és saját magukkal. Ám ha túlságosan kritizálják a gyerekeket, akkor a szülői elégedetlenség afféle belső, kritikus hangként egész életüket elkísérheti, érzelmi és viselkedési problémákat okozhat, negatív énkép alakulhat ki, ami befolyásolhatja a kapcsolataikat és a általában a jóllétüket.
A Parade pszichológusok segítségével összegyűjtött olyan jeleket, amelyek felnőttkorban azokra az emberekre jellemzőek, akiket gyerekként állandóan kritizáltak a szüleik.
1. Alacsony önbecsülés
Akinek gyerekként azt mondták, hogy nem érdemel szeretetet, kedvességet és tiszteletet, esetleg a tettek üzenték neki ezt, annál szinte magától értetődő az alacsony önbecsülés. Ennek felnőttkori jelei lehet a szemkontaktus kerülése, a görnyedt testtartás és az önérvényesítési problémák.
2. Perfekcionizmus
Ha gyerekkorban a szülők nem fogadták el a kudarcot, a gyerek megtanulja, hogy bármit csinál, az sosem lesz elég jó. Ennek természetesen következménye, hogy felnőttként is a 100 százalékra törekszik – még akkor is, ha tudjuk, hogy a tökéletesség nem létezik. Gyakran túl magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben, és nehezen fejezik be a dolgokat, amíg azok nem tökéletesek.
3. Túlzott önkritika
Fotó: Getty Images
A belülről jövő, kíméletlenül önkritikus hang azokban alakul ki, akiket gyerekként állandóan bíráltak. Amit annak idején a szülő csinált, azt a gyerek felnőttként saját maga viszi tovább, és ebből nagyon nehéz kitörni.
4. Nehezen kezeled az elismerést
Az erős önkritika azt is megnehezítheti, hogy némi pozitívumot engedj be az életedbe, még akkor is, ha olyanoktól érkezik, akiket szeretsz és tisztelsz. Akit gyerekként túlságosan kritizáltak, úgy érezheti, nem érdemli meg a dicsérő szavakat. Ha valaki folyamatosan olyan mondatokkal válaszol az elismerésre, mint például „jobban is csinálhattam volna” vagy „nem is lett olyan jó”, annak segítségre van szüksége, hogy megszabaduljon ettől.
5. Túlzottan kritikus vagy másokkal
Akiket gyerekkorukban folyamatosan lehúztak, később nem csak magukkal lesznek kemények. Fiatalon azt tanulták meg, hogy elfogadható dolog megvetően és kritikusan beszélni az emberekkel. Még az is előfordulhat, hogy felnőttként szándékosan keresik másokban a hibát, vagy a legrosszabbat feltételezik róluk.
6. Túlzott önállóság
Ez a tulajdonság pozitív is lehetne, de jóból is megárt a sok. Felnőttként függetlenné válnak, feltalálják magukat és megoldják a problémákat, ugyanakkor kihívást jelent, hogy bízzanak másokban és kapcsolatot teremtsenek. Azt tanulták, hogy csak magukra számíthatnak, és emiatt gyakran magányos farkasként léteznek. Pedig ne feledd, nem baj, ha segítséget kérsz.
7. Szociális szorongás
Gyakori azoknál, akik erősen kritikus környezetben nőttek fel. A negatív és leszóló megjegyzések miatt kialakul egy szorongás, mert sosem lehet tudni, hogy mikor kerülünk olyanok közé, akik valamilyen kritikát fogalmaznak meg velünk szemben. Ez felnőttként átalakulhat szociális szorongássá, és amiatt aggódunk, hogy mások mit gondolnak rólunk, illetve félünk, hogy felbosszantjuk őket.
8. Bizalmi problémák
Ha a szülők túlságosan kritikusak, a gyereknek óriási kihívás, hogy megbízzon mások szándékaiban. A kritika általában szégyent hoz, és elvágja az összetartozás érzését. Emiatt felnőttként a kapcsolataikban óvatosak, bizalmatlanok lehetnek, és nehezen tudnak szoros köteléket kialakítani.