Szívbe markoló esemény rázta meg a kaliforniai Sacramentót: egy család több mint egy éven át tartó reménykedése végződött tragédiával, amikor kiderült, hogy Jessie Peterson, a 31 éves diabéteszes nő, akit egy roham után vittek be a helyi kórházba, már régóta halott – írja a CNN.
Jessie utoljára telefonon adott magáról életjelet, édesanyját hívta fel, arra kérte őt, jöjjenek érte a kórházba. Azonban amikor az édesanya később hívta a kórházat, azt a választ kapta, hogy nincsen náluk ilyen nevű beteg. Többszöri érdeklődése ellenére is végül csak annyit tudott meg, hogy lánya állítólag saját akaratából, az orvosok tanácsa ellenére távozott az intézményből.
A család minden erejével igyekezett felkutatni a fiatal nőt: Jessie-t eltűntként jelentették, városszerte plakátokkal hívták fel a figyelmet az esetre, helyi közösségektől kértek segítséget. A várva várt válasz ezután több mint egy évvel később érkezett, egy nyomozó közölte velük a lehető legrosszabb hírt: kiállították Jessie halotti bizonyítványát.
Azonnal a Sacramento megyei halottkém hivatalához fordultak, ahol azonban közölték velük, hogy Jessie maradványai nincsenek náluk. Kiderült, hogy a testet a kórház egy külső, hűtött tárolójában találták meg, már olyan állapotban, hogy boncolásra sem volt lehetőség.
Az ügy körülményei és a késedelmes értesítés miatt a család 25 millió dolláros kártérítési pert indított a kórház ellen, amelyet gondatlansággal, a holttest gondatlan kezelésével, érzelmi stressz okozásával és a kaliforniai egészségügyi jogszabályok megsértésével vádolnak. Az intézmény egyelőre csak annyit közölt, hogy mélyen sajnálják a történteket, de a folyamatban lévő per miatt nem kívánnak további kommentárt fűzni az ügyhöz.
Jessie élete során számos kihívással nézett szembe, többször is kórházba került a diabétesz szövődményei miatt, sőt, korábban hajléktalansággal és függőséggel is küzdött. A család most igazságot és lezárást keres, hogy feldolgozhassák mindezt és méltó módon emlékezhessenek rá.