Hosszú Katinka elárulta: lánya már most nagyon ügyes benne

F. B. | 2024. Október 02.
Az olimpikon mozgásszeretetét úgy tűnik kislánya is örökölte.

A nézők egyik legnagyobb meglepetésére Hosszú Katinka is táncparkettre áll majd a Dancing with the Stars stúdiójában. Bár az olimpikon sokat gondolkozott rajta, hogy bevállalja-e a műsort, végül férje biztatására igent mondott a felkérésre. 

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

Bár Katinka eddig élete táncának az esküvőjén eljárt tangót tartja, hamarosan újabb táncok tudása is be fog kerülni a repertoárjába, ugyanis hamarosan kezdetét veszi a Dancing with the Stars. 

„Én mindig nagyon szerettem táncolni. A kikapcsolódást mindig az jelentette a számomra, ha a barátnőimmel elmentem diszkóba. Azt, hogy az miként is nézett ki, tőlük kellene megkérdezni, de az biztos, hogy én nagyon jól éreztem magam közben” – mesélte az olimpiai bajnok egykori úszónő a Best magazinnak.

„Az esküvőnkre egy tangót tanultunk meg, azt mondhatom életem táncának. De remélem, ez nem sokáig marad így, mert hiába nagyon emlékezetes, azért remélem, a műsorban sikerül jobb produkciókkal előállni” – tette hozzá, majd az is elárulta, hogy a felkérés elfogadására férje buzdította. 

„Amikor Kozma Dominik szerepelt a műsorban, őt megnéztem, de eszembe sem jutott, hogy valaha én szereplek majd a Dancing with the Starsban. Nem vágytam rá, bármennyire is szeretek táncolni, és először a felkéréskor is azt hittem, nemet fogok mondani. De a férjemmel nagyon sokat beszélgettünk a dologról, és ő bátorított. Átgondoltam, végül egy jó kihívásnak tűnt. Ezért is vágtam bele, hiszen a táncot alapvetően szeretem, és mindig is szerettem volna megtanulni táncolni” – árulta el.

Kislánya is imád táncolni

Katinka azt is megosztotta, hogy természetesen 14 hónapos kislánya sem fog hiányt szenvedni ez idő alatt semmiben, ugyanis rengeteg segítsége van. 

„Szerencsés helyzetben vagyok, mert a család be tudja osztani azt, ki és mikor tud besegíteni. Nincs szükség bébiszitterre, a férjem, a nagymamák és a sógornőm is tud vigyázni Kamíliára – fedte fel Katinka, aki arról is beszélt, hogy a gyermekének nagyon jó ritmusérzéke van.”

Azt látom rajta, hogy nagyon szeret mozogni, táncolni. Gyakran hallgatunk zenét, és már egyedül is tud mozogni rá, nagyon élvezi.

Exit mobile version