Sváby András rettegett attól, hogy kisebbik fia nagyapjának nézik

F. B. | 2024. Október 02.
A műsorvezető számára a családja a legfontosabb, elképesztően büszke feleségére és fiaira is. Azt azonban nem tagadja, hogy számára is voltak nehéz pillanatok.

Sváby András élete több fontos helyszínhez és személyhez is kötődik. A hamarosan a Viasat3 csatornáján is debütáló műsorvezető most egy kíméletlenül őszinte beszélgetés keretében osztotta meg magánélete titkait: beszélt az újrakezdésről, szülei elvesztéséről és a válásáról is. 

Fotó: : VIASAT3/Udvardi Attila

„Három meghatározó helyszíne van a gyerekkoromnak, az egyik az V. kerület, ahol a szüleimmel és a nagyszüleimmel éltünk. Apám festőművész volt, itt volt a műterme is, nagy élet zajlott nálunk, művészek, írók, ismert emberek társaságában nőttem fel. A nagymamám a VIII. kerületben lakott, vasárnaponként nála ebédeltünk, mindig ugyanazt: húsleves, rántott hús, sütemény. A harmadik Kisoroszi. Évtizedek óta visszatérő természeti csapás itt az árvíz, mondhatnám, megszoktuk. Ilyenkor az ott élőknek hajóval hozták a kenyeret, tejet, az alapvető élelmiszereket” – kezdte Andris a BEST Magazinnak.

Sváby András a szüleit pár évvel ezelőtt, egy év különbséggel veszítette el. Amikor az édesanyja a kórházban feküdt, ott volt mellette a fia televízióból jól ismert kutyája is.

„Gyakran becsempésztem Karcsikát, nagyon örült neki, ettől egy picit jobban érezte magát. Anyámat hosszasan kezelték rákkal, szerencsére nem voltak fájdalmai, de kapta a hátára a tapaszokat, az erősségtől függően, kéket, sárgát, pirosat” – idézte fel a műsorvezető.

Előbb anyám, 78 évesen, rá egy évre apám, 85 évesen ment el. Betegek voltak, mégis felkészületlenül lettem árva, arra ugyanis arra nem lehet felkészülni, hogy az embernek meghalnak a szülei

A család a mindene

A műsorvezető első házasságából született két gyermeke, majd amikor elvált első feleségétől, Enikőtől, újra rátalált a szerelem Andrea személyében, aki egy fiú gyermekkel ajándékozta meg.

„Minden válás kudarc. De mi a volt feleségemmel jó viszonyban maradtunk. Számíthatunk egymásra. Andrea, a párom és a volt feleségem is kifejezetten jóban vannak. Nagyon sok barátom van. Társasági ember vagyok, imádok bulizni, de a családommal, a két nagyobb fiammal, Tomival és Petivel, a párommal, Andival és a fiunkkal, Milánnal érzem a legjobban magam” – árulta el András, aki elképesztően gyerekorvosként dolgozó feleségére: 

Külföldön is dolgozik, pontosabban a levegőben., interkontinentális jetekkel szállítja a kicsi betegeket Bangkokból New Yorkba, Ulánbátorba, Új-Delhibe… Mindenhova. Inkubátorban, lélegeztetőgépen… Hatalmas felelősség, nagyon büszke vagyok rá

A műsorvezető elképesztően büszke gyermekeire is. Tamás fia hajómérnöknek tanul, nemrégiben azonban valami újba is belevágott. Péter fiának művészetszervezői diplomája van, és egy galériában dolgozik. A műsorvezető 49 éves volt, amikor a legkisebb gyermeke, Milán a világra jött.

Rémálmom volt, hogy bemegyek a fiam óvodájába, ahol megkérdezik: ‘A nagypapa? Jött az unokájáért?’. Ehelyett bementem az óvodába, és látom, az apák jó része éppen olyan idős, mint én

Exit mobile version