Jamie Kenney már 13 éve anya, ebben az időben rengeteg időt töltött az online szülői közösségekben – üzenőfalakon, Redditen, Facebookon -, úgyhogy mostanra már pontosan tudja, mi számít kimeríthetetlen vitaforrásnak. A képernyőidő, a válogatós gyerek, a szoptatás… ezek a jól megszokott témák, de az anya az utóbbi időben új trendet fedezett fel: egyre több anyától olvassa azt, hogy kiritizálják a lányaik szemöldökét.
„Vigyem el gyantáztatni?”
Általában ezek a bejegyzések úgy kezdődnek, hogy „Rosszul érzem magam, hogy ezt írom, de a lányomnak összenőtt szemöldöke van. Ahogy egyre nagyobb, úgy egyre feltűnőbb. Azon gondolkodom, hogy kiszedjem neki csipesszel, vagy vigyem el gyantáztatni? Aggódom, hogy ha nem teszek semmit, akkor piszkálni fogják. Te mit tennél?”
A válaszok mindig jó szándékúak és változatosak. Úgy tűnik, a legnépszerűbb megközelítés az, hogy az anyukának javasolnak egy beszélgetést a lányával az ápolt külsőről és a szőrtelenítési lehetőségekről. Van gyantázás, csipeszelés, szőkítés, vagy akár borotválás.
„Nagyra értékelem a törődést, amit ezek az emberek a kérdéssel kapcsolatban tanúsítanak – írja Kenney. – De mint egykori összenőtt szemöldökű gyerek, könyörgöm, kérlek, ne legyél az az anya, aki kritizálja a lánya szemöldökét. Biztos vagyok benne, hogy ha már tini gyereked van, akkor jól emlékszel, hogy a 90-es években a nagyon vastag, nagyon sötét szemöldök nem volt olyan menő, mint manapság. Akkoriban a vékony szemöldök volt a divat. Ha időutazó lennél, és el akarnál bűvölni egy lányt 1995-ben, nem kellene megmutatni neki az iPhone-odat. Elég lenne annyit mondani, hogy a jövőben a lányok festik a szemöldöküket, hogy nagyobbnak és bozontosabbnak tűnjön.”
Forrás: Getty Images
Szemöldökborosta vs. csúfolódás
Kenney hálás, hogy az ő összenőtt szemöldökét senki sem hozta szóba egészen gimnazista koráig, sem az anyja, sem a kortársak nem törődtek a szemöldökével. A középiskolában elszenvedett gúnyolódások hatására aztán végül leborotválta az összenövést, és hevesen letagadta az egészet, amikor aztán azzal kezdték piszkálni, hogy borotválkozik.
„Így amikor megkérdeztem anyámat, hogy elmehetek-e egy kozmetikushoz legyantáztatni a szemöldökömet, rögtön igent mondott a borotvált szemöldökborostámra pillantva – emlékszik vissza az anya. – Úgy tűnhet, hogy most saját magamnak mondok ellen. Miért hagyjuk, hogy a gyerekeink fejjel előre beleszaladjanak a gúnyolódásba, amikor szülőként meg tudnánk óvni őket ettől?
Mert ha egy összenőtt szemöldökű lány vagy, az igazság az, hogy valaki, valamikor, úgy fogja ezt tudatni veled, hogy zavarba jössz és szégyelled magad. El sem tudom képzelni, mennyivel rosszabb lett volna ez az élmény, ha ez a személy az anyukám lett volna.
Persze, elengedett a kozmetikushoz gyantázni, miután elrontottam a szemöldökömet – de a legfontosabb, hogy nem ő kezdte a beszélgetést. Csak ott volt mellettem, amikor ezzel kellett foglalkoznom. Mert bármennyire is szeretetteljes és jó szándékú vagy, végső soron azt mondod a gyerekednek, amikor proaktívan felveted a témát: »Van valami furcsa az arcodon, és ha változtatni akarsz rajta, én támogatlak.«”
Kenney szerint ez az üzenet, amelyet egy érzékeny kislány elvileg szépen és szeretettel kap az anyjától, semmivel sem jobb, mintha durván hallaná egy csúfolódó kortársától: mert ugyanarról az üzenetről van szó, hogy nem elég jó úgy a gyerek, ahogy van.
