Félmilliós mobilt vett a fiának, de iPhone nélkül kapta meg a csomagot

F.C. | 2024. December 06.
A Telekom és a posta is elutasítja a panaszát.

Egy iPhone készüléket rendelt meg a 24.hu egyik olvasója – aki a Magyar Telekom régi ügyfele – közel 550 ezer forintért október közepén, majd az átvételkor azzal szembesült azzal, hogy a készülék nincs a csomagban. A megrendelt iPhone 16 Pro Max készüléket 22 hónapos részletre vásárolta meg. A csomag meg is érkezett a 11. kerületi postára, a küldeményt egy átlátszó telekomos zacskóban, látszólag sértetlen csomagolásban vette át, az 548 ezer forintos telefon azonban hiányzott a csomagból.

“Az esetet haladéktalanul bejelentettem a Telekom ügyfélszolgálatán, ígéretet kaptam a probléma kivizsgálására” – mesélte a portálnak Andrea, akit azonban többet nem kerestek az üggyel kapcsolatban. Harmadnap ismét ő hívta az ügyfélszolgálatot, de továbbra sem tudtak érdemi információt adni neki. A reklamációval foglalkozó osztálytól azt a tájékoztatást kapta, hogy a készülék a kamerafelvételek alapján bekerült a csomagba.

A Magyar Telekom vizsgálata végül arra jutott, hogy a cég továbbította a telefont a szállító partnerük részére, a postán pedig az ellenőrzések alapján a csomagoláson nem volt sérülés, átvételkor sem érkezett jelentés a problémáról.

A telefon első részletének fizetési határideje november 30. volt, de Andrea nem fizette be a 24 910 forintos összeget. 

Kiemelt fotó: illusztráció, George Frey/Getty Images

Exit mobile version