Súlyos rohamokat okoz egy kutyaétel, vizsgálat indult

Vad Rózsa | 2024. December 10.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rágófalat mintákat vizsgál, miután több kutyás panaszkodott kedvence rosszullétére.

Számos, közösségi oldalakon olvasható bejegyzés szerint rohamokat okozó, mérgező préselt kutyacsont vagy rágófalat kerülhetett forgalomba Magyarországon. A Telex által hivatkozott olvasójuk szerint 8 hónapos lagotto kutyája nemrég hajnalban tántorogni kezdett, majd lebénult. „Ahogy az ügyeletre értünk, az állatorvos egyből azt kérdezte, hogy nem-e kapott valamilyen rágócsontot, mivel több ilyen esetről olvastak különböző fórumokon” – írta Gábor. Az infúzió ellenére a kutya

epilepsziás- és pánikrohamot kapott,

sírt és bevizelt. „Pár óra elteltével a kistestvérénél is ugyanilyen tünetek jelentkeztek. Ezelőtt mindkét kiskutyánk teljesen egészséges volt, és nem férhettek hozzá semmilyen toxikus anyaghoz” – írta Gábor.

Az Állatorvostudományi Egyetem Klinikája megerősítette, hogy kezelnek két fiatal kutyát ilyen tünetekkel, pontosabb tájékoztatást pár nap múlva tudnak majd adni az ügyről. A szentendrei Állatkórház Facebook-oldalán több hozzászólás számol be a fentiekhez hasonló tünetekről.

A rágócsontok egyes vélemények szerint a kutya torkában vagy bélrendszerében is elakadhatnak. A Nébih a Telexnek arról számolt be, hogy a bejelentések nyomán laboratóriumi mintákkal vizsgálják ki a kutyaeledelekkel kapcsolatos bejelentéseket.

Nyitókép: Pixabay

Exit mobile version