Hogyan gyűjtsünk pénzt a jövőre?

nlc | 2014. Május 19.
Mi is az a babakötvény vagy éppen a lakástakarék? Segítünk, hogyan válassz!

Babakötvény

2005 óta a magyar állam minden egyes gyermek születésekor kérés nélkül nyit az újszülött nevére egy bankszámlát, amin elhelyez 42.500 forintot. Ezt életkezdési támogatásnak hívják, a számla neve pedig Start. Az összeg 18 évig ezen a Start számlán marad, és eközben a Kincstár minden évben hozzátesz annyit, amennyi az előző évi infláció volt, így ez a pénzt garantáltan tartja az értékét. Az évek alatt felhalmozódott megtakarítást a gyerek veheti fel, amikor betöltötte a 18. életévét és kizárólag meghatározott célokra – tanulmányokra, lakhatásra, pályakezdésre, gyermekvállalásra – fordíthatja.

 

A számláról sem a szülő sem a gyermek törvényes képviselője nem vehet le pénzt, viszont ha akar, bármekkora összeget tehet rá, hogy egy kis kezdőtőként gyűjtsön a gyermeknek. Az ilyen előrelátó gondoskodást az állam két módon is honorálja. Az egyik, hogy a saját zsebéből mellé tesz még egy kicsit: egészen pontosan a szülő által befizetett összeg 10 százalékát – de maximum évi 6 ezer forintot. (Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult esetén ez az állami támogatás 20%, de maximum 12.000 Ft, nevelésbe vett gyermekek esetében pedig a nevelésbe vétel időszakával arányos, maximum 12.000,- Ft támogatás jár.)

A másik, hogy a befizetett pénz után olyan extra kamatot fizet, ami mindig garantáltan 3 százalékkal magasabb, mint az éves infláció. Ha valaki csupán havi 1000 forintot fizet be rendszeresen, akkor a futamidő végén közel 600 ezer forintos megtakarítása lesz a gyereknek, havi 5000 forintos rendszeres befizetésnél a futamidő végén mintegy 2,5 millió forintra nő a magtakarítás.

Ahhoz, hogy valaki a Start számlára elhelyezett 42.500 forintos állami támogatást a fenti módon gyarapítani tudja, nyitnia kell egy Start-értékpapírszámlát a gyermek részére a Magyar Államkincstár egyik fiókjában vagy valamelyik járási hivatalban, és babakötvényt kell vásárolnia akkora összegért, amennyit a számlán el akar helyezni. Ettől kezdve a további havi befizetéseket (vagyis a kötvényvásárlásokat) akár otthonról, a WebKincstár, illetve MobilKincstár internetes szolgáltatással is intézheti.

Lakástakarék

Az idei év eddigi legnagyobb slágere eddig a babakötvény volt – elképesztően gyors ütemben nő az ügyfelek száma –, de alig marad le mögötte a régóta kedvelt lakástakarék-pénztár. Szakértők szerint két-három éven belül akár egymillió családnak is lehet ilyen megtakarítása.
A magyar családok legnagyobb kiadása rendszerint ingatlannal kapcsolatos – lakásfelújítás vagy -vásárlás –, és kevés az olyan család, amelyiknek ne jelentene erőn felüli megterhelést egy ilyen ügylet, és zsebből tudná fizetni annak költségeit. A legtöbben hitelfelvétellel kénytelenek megoldani a helyzetet, amit aztán évekig vagy évtizedekig törlesztenek. A nyomasztó hiteltörlesztés idejét és mértékét jelentősen megrövidítheti, ha már előre és tudatosan félreteszünk pénzt valamilyen befektetési formában. Erre az egyik legmegfelelőbb lehetőség a lakás-előtakarékosság. A legjobb indok, amiért érdemes emellett dönteni az, hogy nem csak kamatozik a félretett pénz, de az állam vissza nem térítendő támogatást is ad mellé, így egészen kimagasló hozamot termelhet a lekötött összeg.

 

A lakás előtakarékosság nagy előnye, hogy nincs előírva, mekkora összeget kell havonta befizetni (a felső határ 20 ezer Ft), és egy család akár több lakástakarékot is elindíthat. A befizetett összeg után az állam 30 százalékos támogatást nyújt – de maximum évi 72 ezer forintot. A lakástakarék hosszabb távú befektetés, a futamideje minimálisan 4 év, maximum 10. E határok között mindenki szabadon választhat, de legkifizetődőbb, ha a minimális időre kötjük az ügyletet 3 százalékos kamattal, mert ebben az esetben a valódi kamat majdnem 14%, mindez kamatadó- és kockázatmentesen. Mivel egy család egyszerre akár több lakás előtakarékosságot is köthet, a négyéves futamidő alatt szép summát lehet megtakarítani, amely kiegészül az állami támogatással és a kamatokkal. További előnye ennek a konstrukciónak, hogy a lakáskasszában az összegyűlt betét nagyságával megegyező lakáscélú hitelt is lehet igényelni, amelyet az esetleges banki hitelfelvételnél önerőnek is be lehet számíttatni.

Pénzügyi nevelés

A babakötvény és a lakástakarék mellett még számos megtakarítási lehetőség kínálkozik. Például igénybe vehető a családi adókedvezmény, választhatunk különféle nyugdíj-előtakarékossági formák között vagy köthetünk családi életbiztosítást is. A probléma jellemzően nem a kínálat szűkösségével van, hanem inkább a családok pénzügyi ismereteivel és hozzáállásával a megtakarításokhoz. Az öngondoskodás fogalma messze nem olyan közkeletű és természetes nálunk, mint az indokolt lenne. Még mindig nagyon soka úgy érzik, hogy a legnagyobb biztonságban a párnacihában van a pénzük, és ezt nem éppen jövedelmező személetet hagyományozzák át gyermekeikre is. Az igazán jó befektetés, ami hosszú távon biztosítja gyerekeink jövőjét az, ha elkezdjük átalakítani nézeteinket a megtakarításról és felvértezzük utódainkat megfelelő pénzügyi ismeretekkel. Ezek birtokában ugyanis függetlenül, maguk tudnak majd dönteni a saját sorsukról, és a bizonytalanság és kiszolgáltatottság érzése helyett a pénzügyekben lehetőségeket és megoldásokat találnak majd.

Exit mobile version