Izzadj meg rendszeresen!

Mánfai Melinda | 2005. Március 07.
A verejtékezés terén végzett kutatások állítják, hogy a rendszeresen sportoló - futó, aerobikos, stb. - emberek számos elõnyt élveznek azáltal, hogy testüket nap mint nap jelentõs izzadásra kényszerítik.





Izzadni a szaunában is lehet, egy-egy regenerálódásra szánt napon, amikor amúgy is izomlázunk van. Csak feküdni, “semmittenni”, és hagyni, hogy ezernyi jó dolog történjen a szervezetünkben!…

A hőt már ősidők óta az egyik leghatékonyabb gyógyító terápiának tartják. Az ókori görögök és rómaiak nem véletlenül építettek több ezer melegvizű termálfürdőt, az amerikai kontinens őslakos indiánjai pedig – minden jótékony hatás tudatában – izzasztó fülkéket emeltek. Aki rendszeresen leizzadt odabenn, az egészsége javulására, betegségei gyógyulására számíthatott. Ma sincs ez máshogy, hiszen immár tudományosan is bizonyított tény, hogy egy alapos szaunázás edzés értékű. Annyi a különbség, hogy egy edzés alatt a hő, a mozgás hatására belőlünk “indul”, a szaunában a külső hőre reagál a szervezetünk.






A szaunában szándékosan túlfűtjük a testünket, és bizonyos szempontból lázas állapotba kerülünk. A forró fakamrában beálló “túlfűtött” állapot viszont a következő kedvező hatásokkal jár:

• A test mindent megtesz, hogy hűtse magát, így hőt ad le – a verejtékezéssel -, az intenzív hőleadással pedig sok-sok kalóriát eléget. Ezért mondható, hogy a szaunázás kiváló kiegészítő egy testsúlycsökkentő programhoz.

• Felgyorsulnak a fontos szervek anyagcsere folyamatai, nagy mennyiségű méreganyagtól válik meg a szervezet.

• Hasonlóképpen, mint kocogás közben vagy egy edzőtermi cardiogépen, edződik a cardiovasculáris rendszer, a szívverés erőteljesebbé válik, több vér kapcsolódik a keringésbe, az erek kitágulnak, a diastolés vérnyomás értéke pedig csökken.





• A “lázas” állapotban veszélyes vírusok és baktériumok pusztulnak el, a vérben található fehér vérsejtek száma nő, erősödik az immunrendszer. A szervezet ellenállása megnő a megfázás, rákos megbetegedések, influenzás megbetegedések ellen, valamint ellenállóbb lesz a fertőzésekkel szemben is.

• A szervezetből olyan – nagy mennyiségben egészségkárosító – méreganyagok távoznak, mint a kadmium, az ólom, a cink, a nikkel, a nátrium, a kénsav és a koleszterin.

• A bőrhöz közeli – perifériás – véredények vérellátása fokozódik, ezáltal könnyebben gyógyulnak a ficamok, húzódások, a nyálkatömlő gyulladás, a perifériás érrendszeri problémák, az arthritis, valamint az intenzív edzésből származó izomfájdalmak, így például az izomláz is.

• A szaunázás elősegíti a növekedési hormon kiválasztását, amely fokozottan anabolikus hatást gyakorol a szervezetre.





A Nobel-díjas Dr. A. Lwoff francia virológus szerint az egy fertőzés során fellépő láz jelentősen hozzájárul az adott vírus leküzdéséhez. A mesterségesen előidézett láz – például a szaunában – rengeteg betegség gyógyításában alapvető szerepet játszhat. Még a rákos megbetegedéseknél is! Nem véletlen, hogy a maratonfutók között nincsenek rákosok. Az ő izzadságukban kadmium, ólom, cink és nikkel ürül a szervezetből, amelyek elsődleges rákokozónak számítanak. Az ideális az lenne, ha minden nap egyszer alaposan leizzadnánk, mert ez tartaná folyamatosan optimális egészségi szinten a szervezetet. Szörnyű arra gondolni, hogy vannak olyan emberek, akik évek óta nem izzadtak meg! Vajon az ő szervezetükben mennyi méreganyag gyűlhetett már fel?

• Valószínű, hogy nem is találhatnánk kellemesebb helyet egy alapos relaxáláshoz, mint a szauna félhomályát!


Szaunában


A szaunázás – akár infraszaunában 50 fok körül, akár 90-110 fok között – kívül-belül megfiatalítja és megtisztítja a testet. Az anyagcsere folyamatok következtében keletkező melléktermékeket, valamint a helytelen táplálkozási szokások következtében felgyülemlett káros anyagokat a szervezet az izzadással apránként kiveti magából. A bőr tisztulási mechanizmusa jelentősen javul, ezzel a bőr öregedési folyamatai is lelassíthatók. A kutatások eredményei szerint a felgyorsult gyógyulási folyamatok annak köszönhetőek, hogy a mesterségesen produkált lázas állapot hatására megnő a növekedési hormon szintje.

Nem nehéz belátni, hogy muszáj beiktatnunk a heti edzésprogramunkba a szaunázást! Előbb-utóbb ettől is ugyanolyan függésbe kerülünk majd, mint magától a rendszeres edzéstől!

Exit mobile version