SUPERBRANDS DÍJAS A CERBONA

T.I. | 2005. Szeptember 26.
Hamarosan nyilvánosságra kerül az idei év legerõsebb márkáinak rangsora, annyi azonban már nyílt titok, hogy a Cerbona is az élmezõnyben végzett.





A márkaépítés díjazásának ötlete 10 évvel ezelőtt nagy-Britanniából indult, és mára már 44 országban osztják ki évről évre a nívós Superbrands kitüntetést.

Arról, hogy ki kerülhet a legjobbak közé, az önkéntes szakértői bizottság dönt, Magyarországon idén második alkalommal. A 15 fős zsűri a hazai kommunikációs szakma krémjéből áll, köztük a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének elnöke is.

A szupermárkává minősülés folyamata több lépésből áll. Elsődleges szempont, hogy az induló 1600-as listán kizárólag olyan márkák szerepelhetnek, amelyek Magyarországon is aktívak. Többek között az ismertség, népszerűség, a hagyományok, a piaci pozíció és az egyediség szempontjai alapján kerül ki a 400 díjazott neve.





A Cerbona kitüntetése kiemelkedő eredménynek számít, lévén, hogy a legnagyobb nevekkel szerepelhet együtt egy igazi, tradicionális magyar márka. A Superbrand elismerés tanúsítja hogy a Cerbona a márkaépítés során olyan magas szintre fejlődött, ahol a márkanév hallatán a fogyasztók nem csupán a termékeket tudják beazonosítani, hanem a márkához kapcsolt olyan értékek, mint az egészségtudatos életmód is automatikusan eszükbe jut.

A díjazottak teljes listája a programot záró novemberi Gálán kerül bemutatásra. A rendezvényen debütál a Superbrands 2005 könyv, amely a nyertesek közül is a legeslegjobbak portfólióját összefoglaló kötet, benne a Cerbona bemutatkozásával.





Exit mobile version