Űrzűr otthon

Ősszel is mi történt. Jogosítványhosszabbítás okán a háziorvosnál jártam, hogy papírt kapjak, egészségileg alkalmas vagyok gépjármű vezetésére.
A váróban hárman voltak előttem, s érkezett még utánam egy csinos, fiatal nő is, mindjárt nagyon megtetszett, de a helyzet úgy festett, egyoldalú a tetszés, ennek ugyan számos jelét nem adta, csupáncsak egyet, konkrétan rám se hederített.

Nem baj, gondoltam, jártam már így máskor is, aztán később megfordult a szél, s az illető úgy rám akaszkodott, hogy nem győztem menekülni előle. Szóval még minden lehet.
Azért csak bosszantott a fiatal nő viselkedése, legalább keresztülnézne rajtam, de erre sem volt esélyem, mert tisztára hátat fordított nekem, és a hirdetőtáblát tanulmányozta. Na, mindjárt kitaláltam, fél felém fordulni, tart attól, hogy találkozik a pillantásunk, s akkor neki annyi, ezért tesz úgy, mintha a védőoltásokról szóló hirdetményt olvasná.

Az is lehet, persze, vigasztaltam magam, hogy a mostani fizikai Nobel-díj jár a fejében, ez a spontán szimmetriasértés-dolog, a japán nevű amerikai, aki ezt fölfedezte, meg két másik kutató, a japán nevű japánok: akik a szimmetriasértés eredetét derítették fel, és ezzel megjósolták, hogy legalább három kvarkcsalád létezik a természetben. Nos hát, bosszankodtam, ezt a hírt is pont ma kellett közzétenni, ez a szép, kívánatos nő most ezen töpreng, ahelyett, hogy venné az én delejes jelzéseimet.

Meglehet persze, hogy nem a kvarkokra, hanem a kisbolygó-becsapódásra gondol, találgattam, ez, ha igaz, hajnalban valahol Szudán fölött ér majd a Föld légkörébe,
s ott ég el a szerencsétlen. Szóval nincs kizárva, hogy ez jár a fejében, s most retteg rendesen, ki tudja, tán olvasott már a Tunguz meteoritról, amelyik épp száz éve csapódott be Szibériában, s a tajga kétezer négyzetkilométeres területén tarolta le a fákat. Hát, nem mondom, valóban nyugtalanító. Nem csoda, ha nem vesz észre.
Aztán sorra kerültem, megkaptam a kérdéses alkalmassági papírt, hiszen minden rendben volt előző nap a laborban, a koleszterin, a triglicerid, a vércukorszint, a satöbbi, a vérnyomásom pedig most itt 133/80,
a váróbeli nőnemű jelenség dacára, akinek a spontán szimmetriasértés vagy a kisbolygó miatt kifelé jövet sem sikerült megdobogtatnom a szívét.
Ott egye meg a fene, több is veszett Mohácsnál.
Hazamentem hát, és vacsora után felhívtam a fiamat, kérdeztem, hogy vannak, mondta, jól. Beszéltünk még arról is, mily szép volt ma az idő, elmeséltem, jártam a háziorvosnál, de nem mondtam el a szép fiatal nőt, jobb, ha a képzeletbeli botlásairól sem számol be az ember, pláne a gyerekeknek. Meglepett viszont, amikor a fiam felhozta ezt a kisbolygó-témát, csak nem sejt valamit, riadoztam, s elterelő hadműveletként azt tudakoltam, hogy mi újság a munkahelyén, ám ő ezt egy sokatmondó semmivel gyorsan elintézte. Nem állítom, hogy megkönnyebbültem, mert még azt is megkérdezte, hogy az édesanyja tud-e róla. Félve vissza is kérdeztem, hogy miről tud-e az édesanyja (egy személyben az én feleségem), mondta a gyerek, hát a kisbolygóról, mondtam, nem, nem tud róla, nem az érdeklődési köre. Figyelmeztet erre az én fiam, jobb is, hogy nem tud róla, még halálra ijedne. Ezek után elbúcsúztunk.

Ekkor jött a feleségem, s megkérdezte, hogy mi is az, amiről ő nem tud, merthogy a másik szobában csak ennyit hallott a beszélgetésből. Eszemben volt még a fiam intelme, hogy jobb, ha az anyja nem tud az egészről, mondom hát neki, nincs szó semmiről, elképzelni sem tudom, hogy volna bármi is ezen a Földön, amiről ő ne tudna.
De csak nem hagyott békén, hogy így meg úgy, már megint titkolok előle valamit, biztosan nő van
a dologban. Erre én kénytelen-kelletlen mégis előjöttem a kisbolygóval, de láttam, egyetlen szavamat se hiszi el, ezek után már meg se kíséreltem, hogy a kvarkokat szóba hozzam. Mondanom sem kell, ezzel csúnyán elromlott a szépen indult este.
Rossz hangulatban tértünk nyugovóra, a legcsekélyebb esélye nélkül annak, hogy bármiféle spontán szimmetriasértésre gondolhassak.