Szőrtelenítési módszerek: tények-tévhitek

Fodor Marcsi | 2009. Augusztus 04.
Amikor még sokat takart a ruha, nem volt ilyen fontos, mennyi szőr van alatta. Ma viszont már megnézzük, sőt megszóljuk, akinek szőrös a lába, a hónalja. És rögtön tanácsot is adunk, hiszen mindenkinek jól bevált saját módszerei vannak. Néha azonban érdemes körülnézni, mert újabbnál újabb módszerek hódítanak!

Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged?  Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE!

Először a második világháború végén lett divat a szőrtelen láb. Akkoriban már sokan hordtak félhosszú szoknyát, de a harisnya hiánycikknek számított.
Így a nők inkább fedetlen lábbal járkáltak, és barnára sült, szőrtelen lábuk az ápoltság illúzióját adta. Persze akkor
még elsősorban a férfiaktól elorzott borotvával, ollóval, csipesszel vagy smirgliszerű papírral, esetleg horzsakővel dörzsölték le a szőrt. Később lett csak nagy divat a kozmetikusok által láboskában forróra hevített, újra és újra forralt gyanta. Manapság ennél jóval szélesebb a paletta, szelídebbek
és hatékonyabbak a módszerek.
Hiszen a szőrtelenség is egyre nagyobb divat, és a testen is mind több helyen követelmény. Pár éve még csak a szőrös lábú nőket tartották ápolatlannak, manapság már egy kozmetikus sem csodálkozik, ha valaki teljes fazongyantát kér. Persze azért annak se kell rosszul éreznie magát, aki nem akar teljesen csupasz és szőrtelen lenni, hiszen mindez csak múló divathóbort, és ki tudja, meddig tart. Csak addig
és úgy kövesse, ahogyan kényelmes és elfogadható. A többin pedig ne aggódjon túl sokat!

Borotválás

Hol: Leggyakrabban a lábukat szokták borotválni a nők.
Hatása: Rövid. Erősebb szőrzetű nők kénytelenek mindennap megismételni.
Előnye: Gyors és fájdalommentes.
Hátránya: Már másnap elkezd borostásodni az ember, ami különösen az érzékeny területeken, kellemetlen, viszkető érzés.
Nagy kérdés: Erősíti a szőrszálakat?
Bár a közhiedelem ezt tartja, nem bizonyított tény. Valószínű, hogy ez csak a látszat, mert a szőrszálat a borotva a felénél vágja el, így hiányzik az a felső, puhább, gyengébb rész, tehát erősebbnek látszik.

Avokádós – Szőrnövekedés-gátló hatóanyagokkal. Nivea Double Effect dezodor, 840 Ft

Borotvazselé – Aloe vera- és kókuszkivonattal. Hidratálja, gyengéden ápolja is a bőrt. Balea, 599 Ft

Hosszú távra – Szőrnövekedés-gátló golyós dezodor. Dove Hair Minimising, 699 Ft

2 in 1 – Gyengéden tisztít, és egyben puhítja is a szőrt borotválkozás előtt. Oriflame Silk & Smooth Shower & Shave Cream, 1699 Ft

Borotva – Csúszásmentes, gumibordás nyél, mozgékony fej, amely az intim részeket sem sebezi meg, öt penge és krémezőcsík. Gilette Venus Embrace, 3799 Ft

Gyulladás ellen – Ichtiollal és növényi olajokkal gazdagított folyékony szappan, jótékony hatású a szőrtüszőgyulladásra. Ilcsi fekete szappan, 4900 Ft

Gyantázás

Hol: Mindenhol, de azért az arcon nem ajánlott.
Hatása: Legalább három-négy hét.
Előnye: A gyökerénél tépi ki a szőrszálat, így annak több idő kell, míg újra kinő.
Hátránya: Fáj, de nem mindenütt egyformán, és hozzá lehet szokni.
Nagy kérdés: Csak kozmetikus végezheti?
Nem feltétlenül, mert ma már igen jó otthoni szetteket is
lehet kapni. De azért ez csak a rutinosaknak ajánlható, akik jól bírják a kozmetikus szőrtépési
módszerét is, mert előszörre sokkoló érzés lehet a sok kis szőrszál eltávolítása.

Gyógyító – Aromaolaj-tartalma nyugtatja a bőrt, mentolkivonata hűsíti, allantointartalma lágyítja.
Sába szőrtelenítés, borotválkozás utáni bőrápoló hidrogél, 548 Ft

Hideggyanta – Azonnali használatra kész gyantacsíkok, melyeket csak fel kell melegítenie kezével, és rátapasztani a lábára. Balea Body hideggyantacsíkok, 8 db/699 Ft

Irritált bőrre – Aloe vera-kivonata nyugtatja a szőrtelenítés után irritált bőrt. Yves Rocher gyantázás utáni olaj, 2950 Ft

Természetes megoldás – A cukor alapú gyanta 100 százalékig természetes anyagokból készült.
Moom Hair Remover, 5290 Ft

Vegyi depilálás

Hol: Elsősorban lábon, másutt csak speciális termékekkel.
Hatása: Egy-két hét.
Előnye: Gyors, otthon is elvégezhető, simább a bőr, mint a borotválás után.
Hátránya: Szárítja a bőrt, így azt utána feltétlenül krémezni kell.
Nagy kérdés: Hogyan működik?
Ez egy lúgos anyag, amely feloldja a keratint, a szőr fő anyagát. Így a szőrszálak elfolyósodnak és könnyen eltávolíthatók. Ha nem mossa le az előírt idő után, a bőrt is károsíthatja.

Szőrnövekedés-gátló Avon Skin So Soft szőrnövekedést késleltető borotvazselé, 800 Ft
Kókusszal Balea Body szőrtelenítő krém, 599 Ft

Elektromos szőrtelenítő

Hol: Elsősorban lábszárra ajánlott, de ha olyan típust vesz, amelynek csökkenthető a szélessége, jó lesz
bikinivonalra és hónaljra is.
Hatása: Három-négy hétig.
Előnye: Egyszerű, gyors, bárhová elvihető.  
Hátránya: Sok ember fél az esetleges  fájdalomtól.
Nagy kérdés: Megéri megvenni?
Tagadhatatlan, az epilátor megvásárlása csakis akkor éri meg, ha biztos lehet az ember abban, hogy beválik. Használja ki ezért a Rowenta ajánlatát, a cég századik születésnapja alkalmából 100 napos pénzvisszafizetési garanciával kínálja a termékeit.

Hatékony és kíméletes – A Rowenta Fresh Extreme kollekció egyedülálló, az „Air Pulse” technológiájával
készült szőrtelenítőgép a friss levegő áramoltatásával azonnal enyhíti a szőrtelenítés fájdalmát, és
közvetlenül az epilálás helyén hűti a bőr felszínét.

A szeptemberi szám tartalmából:

• Minilabor otthon
• Nők, akik sohasem betegek
• Öt kérdés a szexről, amit feltennél
• Zeneterápia
• Szépítő hormonok

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Exit mobile version