Tanulj meg helyesen nézni!

W. Ungváry Renáta | 2009. December 22.
Minden harmadik negyven éven felüli európai rövidlátó, és minden huszadiknak legalább öt dioptriára van szüksége az éles látás érdekében. Mit tehetünk szemünk egészségéért?
Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged? Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE!

Meglehetősen sokan vannak, akik előbb-utóbb szemüvegre, kontaktlencsére szorulnak. Nagyon fontos hát, hogy tisztában legyünk a szem betegségeivel és gyógymódjaival. Manapság persze nem tartják betegségnek sem a rövidlátást, sem a lényegesen ritkább „egyszerű” távollátást, csak az amúgy egészséges szem egyéni eltérésének.

Közelre jól, távolra rosszul

– így lát az, aki rövidlátó, vagyis miópiás. Neki mínuszos lencsére van szüksége ahhoz, hogy az átlagosnál hosszabb szemtengelyét (és emiatt nagyobb szemét) vagy a kelleténél domborúbb szaruhártyáját korrigálja, és a kép ne valahol a retina előtt, hanem a retinán helyezkedjen el. A kétféle probléma együttesen is előfordulhat, sőt az is megtörténhet, hogy nő a szem, és emiatt fokozódik a miópia. Azt, hogy kiből lesz rövidlátó, jelentősen befolyásolják a gének: több olyat is találtak már, amely különböző fokú és súlyosságú rövidlátást (is) okoz – és ezt látszik alátámasztani az is, hogy rövidlátó szülőnek gyakran a gyereke is szemüveges lesz.
Ugyanakkor az is tény, hogy a rövidlátás a huszadik századtól egyre gyakoribbá vált. Az arctól két-három arasznyi távolságban levő munkafelület, füzet, könyv, képernyő naponta sok órára arra készteti a szemet, hogy közelre nézzen. A rövidlátók szemromlása sokszor iskoláskorban kezdődik.
Úgy tűnik, hogy a rövidlátást a táplálkozás is befolyásolja.
Aki gyerekkorában sok kenyeret, szénhidrátot fogyaszt, annál az inzulinháztartás zavara növeli a látásromlás kockázatát. Egy 2008-as kutatás azonban végre jó hírrel és valami biztos fogódzóval is szolgál: ha a gyerek naponta két-három órát tölt napsütésben a friss levegőn, jelentősen csökkenti a rövidlátás kockázatát, még akkor is, ha a genetikai adottságai ebből a szempontból kedvezőtlenek.

Közelre rosszul, távolra jól

A távollátás esetén a kép nem az ideghártyán, hanem mögötte képződik, ezt kell a megfelelő (pluszos) lencsével korrigálni. Lehetséges, hogy az átlagosnál kisebb szemgolyó okozza a problémát, de a szaruhártya is laposabb, azaz törőereje is kisebb. A pluszos szeműek ezért sem közelre, sem távolra nem látnak elég élesen. Ha gyerekkorban nem kap megfelelő szemüveget a távollátó, könnyen kancsalság alakulhat ki. Más természetű, de végeredményét tekintve hasonló probléma az öregszeműség, a presbiópia. 40-45 évesen a szemlencse veszíteni kezd rugalmasságából, és ezért egyre kevésbé képes alkalmazkodni, amikor közelre kellene nézni, például olvasni. Ilyenkor válik szükségessé az olvasószemüveg.
 
Szemüveg vagy kontaktlencse?

Bár a kontaktlencse csupán nyolcvanéves múltra tekinthet vissza, ég és föld a különbség az első típusok és a mai hártyavékony, jó oxigénáteresztő képességgel rendelkezők között, nem is beszélve arról, hogy nagyon sokféle eltérés esetén biztosítanak tökéletes éles látást. A helyesen használt kontaktlencse nem károsítja a szemet, sőt, az UV-sugárzás nyolcvan százalékát is kiszűri.
Védi a szemet a környezeti ártalmak egy részétől, például a mikroszkopikus porszemcséktől. Allergiásoknál a műkönny és a felhelyező oldat naponta többször is átmossa a szemet, segítve öntisztulását.  A szemüveggel ellentétben nem korlátozza a látóteret, nem torzítja a látott képet.
A rövidlátóknál rendszerint a szemüvegnél kevesebb dioptria is elegendő az éles látáshoz, annak a könnyrétegnek köszönhetően, amely a kötőhártya és a lencse közt helyezkedik el.
Míg régebben csak a szemüveg jelenthette a nem mindig tökéletes megoldást, ma már többféle kontaktlencsetípus közül választhatnak az érintettek, az eredmény pedig nagyon jó. Szemüvegben ugyanis kevésbé őrzi meg a szem az alkalmazkodóképességét, mint lencsehordás esetén.
lA kontaktlencse még azoknak is rendelkezésére áll, akiknél az öregszeműség és a távollátás együttes korrigálására van szükség: ők bifokális vagy progresszív lencsét (itt fokozatos az átmenet a két lencsetípus közt) választhatnak.

Bizonyos lencsetípusok súlyosabb szemrendellenességek és betegségek kezelésére is alkalmasak.
Manapság legfeljebb a személyes ellenérzés, a divat („a szemüveg öltöztet”) és a lencsékkel járó tisztogatási feladatok billentik a mérleg nyelvét a szemüveg felé. Csak tiszta kézzel szabad hozzányúlni, csak friss tisztítóoldatot használni, a lencsék tárolótokját pedig rendszeresen újra kell cserélni, méghozzá célszerű ezt akkor, amikor úgyis friss tárolófolyadékot vásárolsz. A kontaktlencséért összességében többet fizetünk, mint a szemüvegért, cserében azonban az emberek túlnyomó többsége jóval többet is kap.
A mai korszerű lézeres műtéti technikával egyébként a rövid- és a távollátás, valamint a szemtengely- ferdülés is jelentős mértékben javítható, sőt megszüntethető.

A szem önvédelme

Ha a munkád során hosszú ideig egy helyre, például a képernyőre nézel, keveset pislogsz, előbb-utóbb úgy érzed, mintha égne a szemed, vagy mintha belement volna valami. A menopauza egyik tünete is lehet a szem szárazsága, és lehet egyes gyógyszerek mellékhatása. A kontaktlencsét viselőknél is előfordulhat ez a panasz, különösen akkor, ha naponta túl hosszú ideig viselik, vagy a lencse már túlságosan elhasznált, karcos, lepedékes. A szemszárazságra a műkönny használata jelenti a megoldást, ami tulajdonképpen szemcsepp. Többféle típus is létezik aszerint, hogy a készítmény a könny vizes, zsíros vagy tapasztó fázisát utánozza. A szemorvos segít annak eldöntésében, hogy problémád okától függően melyikkel járnál a legjobban: nedvességpótlóval vagy géllel.  Vedd figyelembe a lencse szavatossági idejét!

Mire jó a szemtorna?

Lényege: tanulj meg helyesen nézni! Meglepő, ugye? Hiszen azt hihetnénk, nézni aztán mindenki tud. Micsoda tévedés! Nagyon is meggyőzően hangzanak a szemjóga, szemtorna vagy látástréning néven ismert módszer képviselőinek érvei, miszerint az állatokra és a természetközeli körülmények közt élőkre is az elemző látás jellemző. Folyamatosan pásztázzák környezetüket, felváltva fókuszálnak távoli, majd közeli célpontokra, sűrűn pislognak. Ezzel szemben a XX. század kezdetétől az ember túléléséhez egyre kevésbé volt szükség az elemző nézésre, előtérbe került a gondolkodás. Az eszünket használva nem működik tökéletesen a szemünk, többet merengünk, bámulunk, egy helyre összpontosítunk. Ugye ismerős érzés, hogy néha azon kapod magad, órák óta jóformán fel sem néztél a monitorról?

A megoldást az egészséges látás újratanulása jelentené – állította dr. Bates New York-i szemorvos már jó száz évvel ezelőtt. A gyakorlatok lényege, hogy szemüveg, kontaktlencse nélkül mindennap időt kell szánni környezetünk gondos szemrevételezésére. És ezt még tévézés közben is végezheted: pásztázd végig az egész képernyőt aprólékos részletességgel, sűrű pislogások közepette.  Ugyanilyen fontos a gyakorlás másik része, a szem pihentetése, eltakarása kézzel, úgy, hogy közben ne nyomjuk a szemgolyót. A harmadik gyakorlat a testünk jobbra-balra hintáztatása, miközben a tekintetünk ide-oda siklik a tárgyakon. A szemtorna senkinek sem káros, de hatásossága attól is függ, hogy milyen súlyos a kezelni kívánt szemprobléma, és ki mennyi időt tud szánni a gyakorlásra. Komoly javulás napi egy-két órás szemtréningtől várható, de már napi tíz-húsz percnek is érezhető a hatása,  Vén Péter szemtréner szerint az a legjobb, ha az első szemüveg kiváltása helyett kezdjük el a szemtréninget.
Ha bővebben érdekel a módszer, itt találsz szemtrénert:
www.alternativszemdr.hu
www.szemtorna.hu

Tények és tévhitek

Ha sötétben olvasol, elrontod a szemed.
Nem igaz! Jó, ha megfelelő fényerő mellett olvasunk, de ha sötétebb van a kelleténél, az nem okoz rövidlátást. A szem viszont elfáradhat tőle. Az öregszeműség (távollátás) esetén sötétben már nem tudja ugyanazt a szöveget elolvasni az ember, mint napfényben.

A tévézés rontja a szemet.
Nem igaz! Persze több okból sem egészséges, ha valaki órákon át a képernyő előtt ül, hiszen a szem így nem mozog eleget, de a látásromlás oka, ha bekövetkezik egyáltalán, nem ez.

A számítógép képernyője károsítja a szemet.
Attól függ! A régebbi típusú monitorok valóban károsíthatják a szemet, ezért ilyen készülék előtt célszerű védőszemüveget vagy kontaktlencsét viselni. A lapos képernyős monitorok sokkal kedvezőbbek a szemnek, bár ebben az esetben is a szem kiszáradásához vezet, ha túl sokáig meredünk egy pontra pislogás nélkül.

A stressz is látásromlást okozhat.
Részben igaz. Elsősorban férfiaknál gyakori az úgynevezett éles látás területén kialakuló ödéma vagy makulaödéma, amikor is a páciensnél torz látás, olvasási nehézség, látásromlás jelentkezik.

Hordj gyengébb szemüveget a szükségesnél, és javulni fog a szemed!
Nem igaz! A szemtréning nem ilyen egyszerű, nem pusztán abból áll, hogy hunyorgunk, és erőltetjük a szemünket. Ma a szemészorvosok többsége úgy tartja, hogy olyan szemüveget, kontaktlencsét kell a páciensnek felírni, amelyik tökéletes látást biztosít.

Vitaminok extra dózisban?

Milyen egyszerű volna, ha szemünk épségének megőrzése érdekében elég lenne bekapni naponta egy-két kapszulát. Nincs is hiány olyan termékekben, amelyeknek gyártói azt ígérik, készítményükre szükség van a szem védelme érdekében. De lássuk, mit mond erről a tudomány!
Többféle szemvitamin is kapható. Ezeket fölösleges gyerekeknek, fiatal felnőtteknek adagolni, kivéve, ha a szemorvos valamilyen egyedi körülmény miatt kifejezetten ajánlja. Jelentőségük inkább ötvenéves kor felett kezdődik, amikor már gondolni kell az úgynevezett időskori makuladegeneráció (AMD) megelőzésére. Természetes, hogy az, aki a látott kép torzulását vagy látótérkiesést tapasztal, szemorvoshoz fordul, ő állapíthatja meg, hogy a panaszokért milyen elváltozás felelős, és mit kell tenni a rosszabbodás megakadályozására. Egyes vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a szem ideghártyájának sárgafoltjában jelenlevő lutein és zeaxantin (mindkettő karotinoid), valamint egyéb antioxidánsok szedésével mérsékelhető vagy megállítható a korral összefüggő látásromlás.

AREDS (Age Related Eye Disease Study) néven ismert az a nagy esetszámú vizsgálat, amelynek során az Egyesült Államokban azt kutatták, hogy ötvenöt és nyolcvan év közöttieknél 500 milligramm C-vitamin, 400 nemzetközi egység E-vitamin, 15 milligramm béta-karotin és 80 milligramm cink tartós szedésével (átlagosan hat évig) hogyan befolyásolható a szürke hályog és a makuladegeneráció. Az első szakasz már lezárult, ebből kiderült, hogy az antioxidánsok és a cink 25 százalékkal csökkentették a makuladegeneráció rosszabbodását, a látásvesztés kockázatát pedig 19 százalékkal mérsékelték.

A szemed is lakjon jól!

A szem időskorban jelentkező problémáinak többsége, a látásvesztés életmódbeli tényezőkkel is összefügg. A szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a magas vérnyomás a szem működésére is kedvezőtlenül hat. Ha tehát az egészséges táplálkozás elveiből indulsz ki, és csökkented a túlzott kalóriabevitelt, mérsékeled a zsiradék- és cukorfogyasztást, miközben legalább napi fél óra aktív mozgásról gondoskodsz, máris sokat tettél a szemed egészségéért. Ezenkívül fontos, hogy étrended gazdag legyen telítetlen zsírsavakban és az öregedési folyamatot lassító antioxidánsokban. Ezeknek a vegyületeknek egy részét szervezetünk is képes előállítani (például az anyatejben is van).

Fontos szerepet tulajdonítanak az antioxidánsoknak az érelmeszesedés, a rák és a szürke hályog megelőzésében, bár ez a hatás bizonyos vegyületek esetében vitatott. Az egészen biztos, hogy nem foghatsz mellé, ha természetes állapotú élelmiszerekkel biztosítod a megfelelő antioxidáns-mennyiséget. Abból annyit fog felvenni a szervezeted, amennyire szüksége van. Nem kell milligrammokkal bíbelődnöd, elég, ha bőségesen és mindennap fogyasztasz néhányat a következőkből: fokhagyma, káposzta, brokkoli, áfonya, friss gyömbér, tea, kakaó, friss petrezselyem, citrom, narancs, lime, paradicsom, szőlőmagolaj, rozmaring, bazsalikom, borsmenta, barna rizs, lenmag. Vedd figyelembe azt is, hogy ha fogamzásgátlót, acetilszalicilsav-készítményt vagy antibiotikumot szedsz, akár kétszeresére is nőhet a C-vitamin-szükségleted. Dohányosok eleve innen indulnak!

A decemberi szám tartalmából:

• -2 kiló az ünnepekig
• Nem szelíd gyógymódok
• Laborba vittük a szaloncukrot
• Mit árul el az ajándékod
• Kockáztatnád a szövődményeket?

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Exit mobile version