Mindent a fájdalomcsillapító módszerekről! – Te mit veszel be?

Hajnal Éva | 2010. Január 10.
Ősidőktől fogva próbálkozunk a betegségekkel, sérülésekkel járó vagy éppen a ki tudja miért jelentkező fájdalom csillapításával. Életünk része, és ezzel sajnos gyakran kell szembesülnünk, érdemes ezért minél többet megtudni arról, hogyan enyhíthetjük.
Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged? Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE!

Mint annyi minden az életben, a fájdalomtűrő képességünk sem egyforma. Vannak, akik dacolva vele azt mondják, kibírják, elmúlik magától is, és büszkék arra, hogy soha nem vesznek be fájdalomcsillapítót. Való igaz, hogy a délután kezdődő fejfájással megpróbálhatsz korán ágyba bújni egy csésze lazító, nyugtató tea elfogyasztása után, bízva abban, hogy reggelre „kialszod”. A kisebb sérülések, horzsolások fájdalma is elviselhető. Ezzel szemben mások el nem indulnának otthonról tabletták nélkül, és mindig elővarázsolnak egyet, ha valakinek a közelükben hirtelen megfájdul a feje vagy a foga. De vajon mindegy, hogy ilyenkor mit veszel be?

Recept nélkül

A vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszerek reklámjaiból is kiderül, hogy az egyiket kifejezetten fejfájósoknak, a másikat a nátha tüneteire, a harmadikat mozgásszervi fájdalmak enyhítésére ajánlják. Igazság szerint azonban e tekintetben nincs nagy különbség közöttük, és kiválasztásuknál nem a fantázianevet érdemes nézned, hanem a doboz hátoldalán szereplő hatóanyagot.

A recept nélkül megvásárolható fájdalomcsillapítók négy nagy csoportba tartoznak:

  1. A paracetamol hatóanyagúak lázat és fájdalmat is csillapítanak. Előnyük, hogy nincs bódító hatásuk.
  2. Az amidazophen (aminophenazone) hatóanyagúak szintén láz- és fájdalomcsillapítók, de ezek egy részéhez nyugtatót is adagolnak.
  3. A szalicilát hatóanyagú szerek, amelyek a láz és a fájdalom mellett a gyulladást is csökkentik. Ezek sem kábítanak, nem okoznak aluszékonyságot.
  4. A nem szteroid gyulladáscsökkentők tartoznak (például az ibuprofen) a negyedik csoportba, amelyek ugyancsak láz- és fájdalomcsillapításra valók.

A három hatást tehát, a láz- és fájdalomcsillapítást, valamint a gyulladáscsökkentést általában nem lehet elválasztani egymástól. Akkor hát mi szerint válassz? Egyszerű: hagyatkozz a tapasztalataidra. Mindenki esküszik valamelyikre, amelyikkel már sikerült elmulasztania a fájdalmat, és neki nagy valószínűséggel tényleg az lesz jó máskor is.

Egyénre szabható

Az, hogy tabletta, szirup, kúp vagy tapasz formájában kapod a gyógyszert, praktikus szempontokon alapul. Minden gyógyszernek van ugyanis egy csak rá jellemző felszívódási mutatója, s ennek ismeretében javasolja az orvos az optimális gyógyszert. Gyerekeknek egyszerűbb beadni egy kanál szirupot, bár kicsiknél és hányós betegeknél a kúp a leghatékonyabb. A felszívódás gyorsasága az adagolás módján is múlhat. Egyes gyógyszerek a gyomor nyálkahártyájából, mások a végbélből, a spray-k pedig az orr nyálkahártyájából szívódnak fel. A tapaszok folyamatos felszívódást biztosítanak, ezért különösen a krónikus fájdalmak enyhítésére valók.

Mennyit szabad bevenni?

A vény nélkül kapható gyógyszereken is pontosan szerepel a napi adag, s ezt be is kell tartani! Semmiképpen ne keverd a fájdalomcsillapítókat, ne gondold, hogy egy másikkal kiegészítve növelheted a hatékonyságot, mert mint mondtuk, a fantázianevek sokszor azonos hatóanyagú gyógyszereket takarnak, és túladagolásuk túlérzékenységet és súlyos gyomorirritációt okozhat.

Minden fájdalomra van gyógyír

Ha az ismert és korábban használt gyógyszerek nem segítenek, akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulnod. A fájdalom megítélésére nincs egyértelmű mérték, az orvos csak az elmondásodra alapozhat. Arra fog kérni, hogy az általa javasolt kifejezésekkel segítsd elhelyezni egy skálán az érzést, ami az elviselhetőtől az igen erős, extrém fájdalomig terjed. A „jelentős fájdalom” meghatározás már mindenképpen indokolttá teszi, hogy az orvos a beteggel együtt alakítsa ki a követendő módszert. Ennek első lépése az okok felderítése és a fájdalom forrásának felszámolása. Ezt követi a fájdalomcsillapítás módjának megbeszélése, ami lehet receptre kapható gyógyszer, de más korszerű eszközök is rendelkezésre állnak.

Sajnos léteznek fájdalmak, amelyeknek okát nem könnyű vagy éppen lehetetlen megszüntetni. Ilyen esetekben a fájdalom enyhítése az egyetlen eszköz az életminőség javítására.  Fontos tudnod, hogy a fájdalom csillapításához mindenkinek joga van, és addig kell keresni a megfelelő módszert, míg rá nem találsz.

Hétvégi migrén
„Harmincnégy éves vagyok, és az utóbbi időben egyre többször vannak migrénes rohamaim. Különös, de a legszörnyűbbek éppen hétvégén törnek rám. Bár a háziorvosom mindenféle vizsgálatokra elküldött, nem kerültem közelebb a gyógyuláshoz. Mit tehetek, hogy elviselhetőek legyenek ezek a napok?”
J. Mónika, email

Szaktanácsadó: dr. Matusovits Andrea aneszteziológus

A hétvégi fejfájás hátterében legtöbbször éppen a hét közben felhalmozott stressztől való megszabadulás áll.

Ez magyarázza a migrének ismétlődő hétvégi előfordulását, és ugyanezen okok miatt gyakori az is, hogy valaki fejfájással kezdi a szabadságát. Mint mindig, migrénnél is a legfontosabb a megelőzés. Kezdheti azzal, hogy kedvenc szabadidős tevékenységével próbálja meg levezetni a feszültséget.

Kerülje a stresszt, a kialvatlanságot és a dohányzást. Ha a megelőzés sikertelen volt, roham esetén gondolni kell a fájdalom- és hányinger-csillapításra is. Különféle kémiai struktúrájú, speciális migrénellenes gyógyszereket hoztak forgalomba, melyeket kombinálni lehet a hagyományos, nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel.
Neurológus szakorvos pontosan be tudja állítani az önnek legmegfelelőbb kombinációt.

Havi baj!
„Sajnos igen fájdalmas a menstruációm. Barátnőim, látván a szenvedésemet, sorolják, mi mindent vehetnék be, de én megpróbálok ellenállni, nem akarok gyógyszerfüggő lenni. Van javaslatuk?”
Törő Karola, Győr

Szaktanácsadó: Johnné Baki Mária, Holisztikus Oktatási Központ

Az orvosi kivizsgálás mellett, amely kizárja a szervi okokat, sok mindent tehet. Például gyógynövényteákkal (cickafark, palástfű, citromfű, édeskömény, libapimpó), illetve Mensesyl-cseppel csillapíthatja fájdalmát. Fél gyógyulás, ha ilyenkor nyugodt körülményeket tud teremteni önmaga számára, a hasára meleg vizes palackot vagy borogatást helyez (cickafarkfűvel vagy kamillával). A lazítást segítheti, ha ülő helyzetben teniszlabdát görget mindkét talpa alatt 3-5 percig, ez átmasszírozza a talpi reflexzónákat, és ellazítja a deréktáji izmokat, köztük a méh izomzatát is.
Az is jó, ha valaki megmasszírozza a hátgerince két oldalát, ugyanis ott lehet befolyásolni azokat az energiacsatornákat, amelyek a női szerveket látják el. Segíthet, ha tenyerét erőteljesen a méh területére szorítja, és rajta tartja. Erőteljes nyomást gyakorolhat 1-2 percig a negyedik lábujja körömágyára az ötödik ujj felől, ez ellazítja a méh izomzatát. A fájdalmak megelőzésére javaslom a hastáncot, az Aviva-tornát vagy a jógát, valamint a különböző relaxációs technikákat.

A Nők Lapja Egészség januári számából:

• Mivel etetnek  menzán?
• Vega diéta az ünnepek után
• Az ülő ember – Trükkök, hogy ne fájjon a hátad
• 10 tévedés a H1N1 oltásról
• Teszt: otthoni fitnesz
• Síbaleset és gyógyulás
• Recept: Könnyű ételek

Exit mobile version