A túlórázás szívbetegséget okozhat?

nlc | 2010. Június 01.
Azok, akik rendszeresen túlóráznak, és 10-11 órát dolgoznak, csaknem kétharmaddal növelik a saját kockázatukat a szívbetegségekre, állítja egy új kutatás.

Az eredmények a European Heart Journal online kiadásában jelentek meg, 6 000 brit köztisztviselő adatait dolgozták fel benne. Miután statisztikailag rögzítették a szívbetegség ismert egyéb faktorait, mint például a dohányzás, az orvosok azt találták, hogy a szívbetegség esélye 60%-kal növekedett azoknál, akik naponta 3-4 órát túlóráztak.

A szakértők szerint az eredmények rávilágítanak a munka-magánélet egyensúly fontosságára. Összesen 369 esetben alakult ki halált okozó szívbetegség, infarktus vagy angina. A legtöbb esetben szoros összefüggés mutatkozott a túlórák számával. A kutatók szerint ennek rengeteg magyarázata lehet. Azok, akik sok időt töltenek a munkahelyükön, nem tudnak sportolni, pihenni és kikapcsolódni. Idegesebbek is lehetnek, túlterheltek és depressziósak. A karrierista emberek általában A-típusú személyiséggel rendelkeznek, agresszívak, idegesebbek. „A túlórázók általában arra is hajlamosak, hogy betegen járjanak be dolgozni, nem hajlandók hiányozni betegség miatt” – tették hozzá.

A kutatás vezetője, Mianna Virtanen, a Finn Foglalkozásegészségügyi Intézet és a Londoni Egyetemi Kollégium epidemiológusa elmondta: „Több kutatásra van szükség, mielőtt magabiztosan kijelenthetjük, hogy a túlóra szívbetegségekhez vezet.” Cathy Ross, a kutatást részben finanszírozó Brit Szív Alapítvány főnővére elmondta: „Ez a tanulmány újabb kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a munkánk miként befolyásolhatja a szívbetegségekre való hajlamunkat. Habár a kutatások kapcsolatot mutattak ki a napi három óránál több pluszmunka és a szívproblémák között, ennek okait még nem sikerült tisztázni.

Amíg a kutatók megértik, miként befolyásolja a munka a szívünk egészségét, könnyű módszerek segítségével vigyázhatunk testünk motorjára. Például ebédszünetben tegyünk rövid sétát, a lift helyett használjuk a lépcsőt, a kekszet pedig cseréljük fel egy szem gyümölcsre.” Dr John Challenor, a Foglalkozásegészségügyi Társaságtól elmondta: „Sokféleképpen bizonyítja azt, amit mi, foglalkozásegészségügyi szakemberek már régóta tudunk: a munka és magánélet egyensúlya központi szerepet játszik jó közérzetünk fenntartásában. A munkáltatóknak és a betegeknek tisztában kell lenniük a szívbetegségek kockázati tényezőivel, a túlórára pedig úgy kell tekinteni, mint olyan tényezőre, ami potenciálisan károsíthatja az egészséget.”

 

Medipress

Exit mobile version