Tragikus focistahalálok

Az utóbbi években havonta, van, hogy hetente hallani egy-egy, akár egészen fiatal focista, hokis, vagy épp kenus tragédiájáról. Felfoghatatlan a laikusok számára, hogy épp a legegészségesebbnek gondolt, folyamatos orvosi kontroll alatt álló, aktív sportolók szíve mondja föl a szolgálatot. Kolonics Györgynél, a két éve 36 évesen elhunyt kenusnál például ugyan voltak előjelek: korábbi rosszullétek miatt fokozott orvosi felügyelettel dolgozott, mégsem tudták megelőzni, elkerülni a tragédiát. Ocskay Gábort, a 34 évesen távozó hokis tudta, hogy baj van a szívével, tiltás ellenére folytatta szenvedélyét, sportot. Többnyire azonban egészen váratlan a tragédia.

Most Dél-Afrikán a világ sportorvosainak is a szeme

A nemzetközi futballközvélemény azonban igazából Marc-Vivien Foé halálát követően figyelt fel a tragikus események egyre nagyobb számára. A kameruni középpályás a 2003-as Konföderációs-kupa elődöntőjében, Kolumbia ellen lépett pályára, és a 72. percben a kezdőkör környékén, amikor senki sem volt a közelében, egyszer csak összeesett. Már a pályán megpróbálták újjáéleszteni, és az orvosok 45 percen keresztül küzdöttek az életéért a stadion egészségügyi központjában, mindhiába – a halál oka a szív rendellenessége volt. Kiderült: a focistának hasmenése és hőemelkedése volt mielőtt pályára lépett, ezt azonban eltitkolta. Alig fél évvel később Magyarországon Fehér Miklós halála sokkolt mindenkit: a Benfica magyar támadója a Vitória Guimaraes elleni bajnoki hajrájában veszítette el eszméletét, és a televíziós közvetítés miatt milliók látták haláltusáját. A fenti két eset óta fokozott figyelem kíséri a futballisták egészségét, és mégis: sorra történnek a tragikus esetek.

A dél-afrikai világbajnokságon fokozott az orvosi figyelem, egyelőre szerencsére minden rendben zajlik. Itt pedig különösen a nagy hőingadozás és a többi kontinenstől eltérő klíma jelenthet nagyobb terhet a sportolók szervezetére. Dr. Martos Éva, a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium tagja szerint ezért is jó, ha a helyszínen tartott edzőtábor előzi meg az “éles” küzdelmeket, ezen kívül pedig elengedhetetlen az átlagosnál több folyadék, a teljesítményfokozó, stimuláló-, vagy doppingszerek, vagy akár a legbanálisabb betegség is fokozzák a kockázatot.

Szűrhető?

A hagyományos, nyugalmi állapotban végzett EKG vizsgálat például nem alkalmas egymagában a hirtelen szívhalálra való hajlam kimutatására, mert szemben a főként időskorúakra jellemző szívrohammal, ebben az esetben nem a szív oxigénellátásával van a probléma – hiszen a sportolás még edzi is a szívet, növeli az oxigénellátó hálózat hatékonyságát –, hanem a szív összehúzódását, ritmusát szabályozó ingerületvezetési rendszerrel. A hirtelen sportolói szívhalál fő oka a szív izomzatának megvastagodása, illetve megvastagodás következtében kialakuló szívritmuszavarok. A hirtelen szívhalál esélyét tovább növeli, ha a sportoló olyan genetikai, öröklődő vagy egyéb betegségben szenved, ami önmagában, sportolói szívmegnagyobbodás nélkül is, fokozza a hirtelen szívhalál esélyét.

Miért nem elég az EKG?

A hirtelen sportolói szívhalál kockázatának becslésére csak olyan kivizsgálás alkalmas, ami képes a szívritmuszavar egyediségeinek detektálására, értékelésére. A sportkardiológiai kivizsgáláshoz a nyugalmi állapotban készített EKG hozzátartozik, azonban számos alapvető jelre nem vagy csak korlátozott információval rendelkezik. A szívfal vastagságára csak következtetni lehet, a billentyűk, nagy erek működésére semmilyen támpontot nem ad. A sportolók hirtelen szívhalálának leggyakoribb időpontja a terhelés utáni, levezető időszak, az itt fellépő halálos ritmuszavart okozó szív-ingerület vezetési rendellenességek kimutatására pedig csak a terheléses vizsgálat alkalmas. Nemzetközi szervezetek egyébként a szívultrahang alkalmazását javasolják a szívfal-vastagság megítéléséhez, illetve billentyűk, nagyerek állapotának felméréséhez, egyéb anatómiai és véráramlási rendellenességek kiszűréséhez.
A szívritmuszavarok kockázatának azok vannak kitéve a leginkább, akik nagy fizikai terhelést kapnak, vagyis az élsportolóknál különösképpen megnő a veszély. A hirtelen szívhalál legtöbbször visszafordíthatatlan, amiben sokszor szerepet játszik a nem megfelelő újraélesztési kísérlet is. A szív leállása után ugyanis az első percekben még jó az újraélesztés esélye, ám ennek látszólag ellentmond a statisztika: a túlélés a fiatal emberek csoportjában mindössze 11 százalékosnak bizonyult.