A szervezet “üzemanyaga” – a víz

nlc | 2010. Július 14.
A víz elengedhetetlen feltétele az ember létezésének. Bár nem is gondolnák, de a fáradtság első számú okozója a vízhiány, és a betegségeink 90%-át az alacsony vízfogyasztásnak köszönhetjük.

Gyakran tévesztjük össze a szomjúságérzetet az éhségérzettel, ami abból adódik, hogy a lakosság 37%-ának gyenge a szomjúságérzete. Bár ez nem megnyugtató, a jelenség nemcsak nálunk fellelhető, a fogyasztói társadalmakban általánosan jellemző.

Igyál akkor is, ha nem vagy szomjas!

A vízzel kapcsolatos legnagyobb tévedés az, hogy csak akkor iszunk, amikor szomjúságot érzünk, pedig az már a szervezet vészreakciója a súlyos folyadékvesztés megelőzésére. Amikor már odáig jutunk, hogy szomjúságot érzünk, minimum 2-3 deciliternyi víz hiányzik a szervezetünkből. Éppen ezért a folyamatos folyadékpótlásra szükség van.

A folyadék hiánya komoly problémákat okoz!

A víz egyik legfontosabb feladata, hogy létfontosságú tápanyagokat (ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok, aminosavak) szállítja a sejteknek, illetve segít eltávolítani a salak- és méreganyagokat a szervezetből. Azért, hogy ez a folyamat szervezetünkben harmonikusan működjön, nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és egyenletes intenzitású vízbevitel. Ha ez nem történik meg, komoly problémákkal számolhatunk: alacsony mennyiségű vízfogyasztás következtében felborul az anyagcsere, tönkremegy az emésztés. Ez kihatással van az agyműködésre, hiszen nem lesz kielégítő sem az agy működése, sem az ingerület-átvitel.  A kevés folyadékbevitel az ízületi problémák kialakulásában is fontos szerepet játszik.

A bőrünknek is fontos!

A dehidratált szervezet eredményeképpen a bőrünk száraz lesz és ráncossá, érzékennyé válik. A száraz bőr viszket, piros, húzódik és rugalmatlanná válik és az bőr öregedése is felgyorsul. Sokan úgy gondolják, hogy ez egy jó hidratálókrémmel megelőzhető, de ha a szervezet belülről nem
hidratált, akkor kialakul a száraz bőr, bármennyire is tápláljuk kívülről.

Mennyi folyadékot fogyasszunk?

Egy átlagos felnőtt szervezet számára az ajánlott napi mennyiség átlagosan 1,5 liter víz. Ezt befolyásolja az időjárás – nyári meleg napokon a kétszeresét kell meginni, mert az izzadtsággal sok vizet veszítünk. A gyerekek számára testsúly és kor függvényében 1-1,5 liter fogyasztása ajánlott. Fokozottan figyelni kell arra, hogy a gyermekek valóban megigyák a kellő mennyiségű folyadékot – és ez a felnőttek dolga. A szomjúságra az ásványvíz/forrásvíz a legmegfelelőbb, de alkalmanként az egyéb folyadékokkal (pl. gyümölcslevekkel) színesíthetjük a folyadékbevitelünket.

 

„Ajánlott mennyiség mérsékelt égövön élő, mozgásszegény életmódot folytató felnőtt esetében. 1pohár = 2 dl”

Exit mobile version