Szomjas a bőröd?

nlc | 2010. Július 14.
A kor sajnos nyomot hagy a bőrünkön: megjelennek az apróbb ráncok, szárazabbá válik a bőr. Nem árt odafigyelni az idő múlásának figyelmeztető jeleire, mert a folyamat kis energiaráfordítással jelentősen lassítható.

A legalapvetőbb a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztása. Fontos ez már csak azért is, mert egy nap alatt a lélegzettel, izzadással és a vizelettel is jelentős mennyiségű folyadékot – akár 2-3 liternyit is – veszítünk. Különösen igaz ez a nyári meleg napokra. A komoly vízvesztés pedig mindamellett, hogy bőrünk szárazzá válik, súlyos egészségügyi problémákat is okozhat.

Hidratálás kívül-belül

A kor előrehaladtával a kollagéntermelés – mely a bőr rugalmasságáért felelős – jelentősen csökken, mely ráncok megjelenéséhez vezet. A kollagén rostok működéséhez folyamatos nedvességre van szükség. Téves azt gondolni, hogy a hidratálókrémek teljes mértékben helyreállítják a száraz és ráncos bőrt. A krémek akkor hatékonyak, ha az elvesztett nedvesség pótlásáról belsőleg is gondoskodunk, tehát megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztunk.

Nem mindegy mit iszunk!

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a folyadékpótlásra bármi jó, gyorsan eloszlatjuk a tévhitet. A cukrozott üdítők például szomjoltónak egyáltalán nem jók, sőt csak fokozzák a szomjúságérzetet. A legjobb ha ásványvizet/forrásvizet iszol, esetleg tehetsz bele citromlét, persze valódi gyümölcsből.

A legjobb az ásványvíz!

A legjobb választás – nemcsak szomjoltó tulajdonsága miatt – az ásványvíz/forrásvíz. A benne található összetevők segítségével az ásványi anyagok pótlásáról is gondoskodhatunk. Reggel indíthatunk például teával, vagy frissen facsart gyümölcslével is, de napközben fogyasszunk ásványvizet, és ha lehet, ebédnél ne hagyjuk ki a levest sem. Nyáron például a hideg gyümölcsleves nemcsak finom, de a folyadékpótlásban is segítségünkre van. A gyümölcsöknek is magas a nedvességtartalmuk, így étkezések között jó választás főként az alma, vagy nyári időszakban a sárga- és görögdinnye, eper, és a cseresznye is. A gyümölcsökből turmixot is készíthetünk – akár többféléből is egyszerre – ha lehet erre válasszuk a magas víztartalmú gyümölcsöket. Ha a zöldségeket sem szeretnénk nélkülözni, akkor válasszuk például a sárgarépát, aminek nemcsak víztartalma magas, de a nyári napsütésben a barnulást is elősegíti.

Exit mobile version