Láthatáron a mellrák elleni vakcina?

nlc | 2010. Július 23.
Amerikai tudósok állatkísérletei alapján lehetségesnek látszik egy mellrák elleni vakcina kifejlesztése - hozták nyilvánosságra amerikai kutatók.

Vincent Tuohy immunológus, a Clevelandi Lerner Kutatóintézet munkatársa, a vizsgálat vezetője nagyon bizakodóan nyilatkozott a lehetséges oltásról. A kísérletek során olyan egereknek adták be az anyagot, amelyekről tudták, hogy genetikusan fogékonyak a rákra. A rákellenes antigénnel beoltott egerekben nem fejlődött ki a betegség, míg az összes többi rágcsálóban igen. „Úgy gondoljuk, hogy ez a vakcina egyszer alkalmas lehet majd arra, hogy embereknél is megelőzze a mellrákot, ugyanúgy, ahogy számos gyermekbetegség megelőzhetővé vált az oltások segítségével” – nyilatkozta Tuohy. – „Ha embereknél is úgy működik az eljárás, ahogy az egereknél, az óriási eredmény lenne, hiszen akár meg is szűnhetne ez a betegség.” A kutató hozzátette: a klinikai tesztek akár már jövőre elkezdődhetnek.

A kísérleteket végző tudósok szerint egyébként az új szer célcsoportját a 40 éven felüli nők alkotják – elsősorban azért, mert a vakcina akadályozza a szoptatást. Ez a korosztály viszont ritkábban esik teherbe, ugyanakkor hajlamosabb a mellrákra.

Exit mobile version