Lázas a gyerek – hűtőfürdő, borogatás, sok folyadék

nlc | 2010. Augusztus 03.
A láz a testünk védekező mechanizmusának fontos része. Nem kerülhetjük el, hogy gyermekünk előbb-utóbb be ne lázasodjon, ezért nem árt tudni, hogy mivel csillapíthatjuk, ha előfordul.

A normál testhőmérséklet – amennyiben egészségesek vagyunk – 36-37oC között van. A gyermekeké ennél lehet picivel magasabb. A 37-38 °C között „csak” hőemelkedésről, 38 fok felett azonban már lázról beszélünk. A 40°C feletti magas láz már komoly megterhelést jelent a szervezet számára és különösen kisgyermekek esetében veszélyt jelenthet.

A védekező mechanizmus fontos része

A láz a védekező reakció fontos része: a hőmérséklet emelkedése az immunanyagok termelését fokozza, míg a kórokozók szaporodását lassítja. A test hőmérsékletének emelkedése azonban csak egy bizonyos pontig „egészséges”, afelett árthat a szervezetnek. A gyermekeknél gyakran már hőemelkedésre is adnak a szülők gyógyszert, ami nem szükséges, de 38 fok felett mindenképpen meg kell kezdeni a láz csillapítását. Ilyenkor fontos a folyadékpótlás is. Kínáljuk meg a gyermeket ásványvízzel/forrásvízzel, de a gyümölcslé és a tea is megfelelőek. A még anyatejjel táplálkozó csecsemőnek pedig pluszban adjunk anyatejet. Érdemes kerülni ilyenkor a nehezebben emészthető ételeket, mert hányás hasmenés is kialakulhat, a láz ugyanis károsíthatja az érzékeny bélenzimeket.


Ne várjuk meg az orvost!

A lázat már az orvos megérkezése előtt csillapítani kell, ezért mindig tartsunk otthon a gyerkőc életkorának megfelelő készítményt! Aki ódzkodik a gyógyszerektől, jó módszer a gyermek testének hűtése is. A kettő egyébként nem zárja ki egymást. A gyermeknek olyan lázcsillapító készítményt adjunk, amit kifejezetten gyermekek részére írt fel az orvos. A szakemberek láz esetén a hűtőfürdőt és a borogatást is javasolják, főként akkor érdemes a gyermeket vízbe ültetni, ha magas a láza és a készítmények hatására sem megy le. A hűtőfürdő nem azt jelenti, hogy hideg vízbe ültetjük a kisgyermeket. Kellemesen meleg vizet engedünk a kádba, majd fokozatosan hűtjük a vizet, amíg az el nem éri a 30°C-t. A fürdő ne tartson tovább tíz percnél, de többször is megismételhető. Jó megoldás a borogatás is. Ilyenkor a gyermeknek az egész testét csavarjuk langyos (nem hideg) vizes lepedőbe, de tegyünk rá egy száraz réteget is. Várjuk meg, míg átmelegszik, aztán cseréljük a vizes réteget. A hűtést úgy érdemes megkezdeni, ha a láz már elérte a tetőpontját, és nem kell a normális hőmérsékletre „visszahűteni” a gyermeket, csak csökkenteni kell a hőt.

Exit mobile version