Alkoholfüggő gyerekek: rekordsebességgel ütik ki magukat

Kun J. Viktória | 2010. Október 08.
Sokan már nem is a buli, hanem az alkoholmámor miatt indulnak útra a hétvégén, majd – az előző évekhez képest – egyre többen fejezik be az éjszakát a toxikológián, nem is sejtve: veszélyes útra lépnek, észrevétlenül válhatnak, válnak is az ital rabjává.

Ma már mind több fiatal, akár gyerek is elképzelhetetlennek tartja a szórakozást alkohol nélkül. Sörös dobozzal, boros, vagy épp töményitalos üveggel ülnek az útpadkán, parkokban, a villamoson, és isszák rekordsebességgel részegre magukat.

Dani 12 éves volt, amikor az első sört legurította. Házibuliban voltak, utánozták a „nagyokat”. Ittak, volt, aki teljesen kiütötte magát. Dani csak arra emlékszik: jó íze volt az addig tiltott nedűnek. Majd szépen lassan, ahányszor összeverődött a banda, mindig előkerültek az üvegek. A fiú otthon is ezt látta, így nem volt ebben számára semmi különös. Aztán jött a következő lépés: otthon sem ment a sör magában, kellett a kísérő. Dani az egyik buliba már egy üveg vodkával érkezett, aztán innentől már együtt bódította magát a kis csapat. Jött a kevert, amit újabb és újabb töményitalok váltottak. Lassan, de biztosan szokta a szervezetük az alkoholt. A társaság persze cserélődött, de Dani mindig megtalálta azt a csapatot, amelyiket bevezethetett az alkohol új világába.

Képünk csak illusztráció

Az egyébként rendkívül okos fiú nem kerített neki különösebb magyarázatot, hogy feszültséget oldana, vagy hogy kicsi lenne az önbizalma, egyszerűen jól érezte így magát. Ma már 17 éves, a gimnáziumban az elsők között van, matematikából még a tanárokat is leiskolázza. Csakhogy ezt a sikert minden nap alkohol kíséri. Már az órák előtt „bedobja” az első felesét, esténként pedig szinte mindig talál ürügyet, partnert, hogy igyon. Ő egyelőre nem érzi, nem látja, hogy valószínűleg alkoholbeteg. Öt év alatt szervezete úgy idomult, hogy már csak szesszel működik. Környezete, barátai hiába figyelmeztetik folyamatosan a veszélyre, Dani, hol keményebb, hol viselhetőbb másnaposságon kívül egyelőre csak a jó oldalát érzi káros szenvedélyének.

„Nem tudok meglenni ital nélkül”

Amy Lewis – naponta 3 üveg bort iszik
Forrás: dailymail.co.uk

Persze nem minden fiatal lép ennyire „tudatosan” az alkoholizmus útjára. Legutóbb Angliában kavart óriási felzúdulást a 17 éves Amy Lewis esete, aki nyilvánosan kért segítséget, és vállalta: alkoholista. Amy Chesterfieldben lakik nagynénjével, mert a szülei már nem bírták tovább elviselni szörnyű szenvedélyét. A lány naponta három üveg bort és fél liter vodkát iszik meg, hétvégenként a borból visszavesz, viszont több vodkát fogyaszt.
– 12 éves koromban kezdtem, péntek esténként, bulik előtt ittam. Aztán azon kaptam magam, hogy már nem tudok meglenni ital nélkül, délutánonként hazamentem, bezárkóztam a szobámba, és ittam. Először a zsebpénzemből költöttem alkoholra, majd amikor megvonták tőlem a pénzt, loptam, gyakran anyámtól is – vallotta be a lány. Amy jelenleg a helyi McDonald’sban dolgozik, keresetének nagy részét italra költi. Hajának nagy része kihullott, a gyomra háromszorosára nőtt, a mája iszonyatos állapotban van, ha így folytatja, elkerülhetetlen lesz a májátültetés. Volt már elvonókúrán, de az sem segített. Tudja, hogy az életével játszik, de képtelen leállni.
– Gyakran van pánikrohamom, éjszakánként arra riadok fel, hogy remegek. Pokol az életem, de nem bírom ital nélkül. A legrosszabb az, hogy bulik után gyakran azt sem tudom, hol vagyok, előfordult, hogy 30 kilométerre az otthonomtól ébredtem fel. Egy bulinak sem emlékszem a végére, igazából én nem a szórakozás, hanem az ivás miatt járok el szórakozni. Nem tudom, mi lesz ennek a vége, nem látom a kiutat – beszélt démonjairól a lány.

Egyre durvább kombinációk: cél a gyors lerészegedés

Zacher Gábor
Fotó: Sanoma Archív/Szabolcs László

– Ugyan esete extrém, Angliában és nálunk, Magyarországon is jócskán vannak hasonló példák. Zacher Gábor, a Péterffy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának főorvosa hetente egyre több fiatal életét kell, hogy megmentse. Ráadásul már nem csak hétvégén és egyre durvább ötletekkel, kombinációkkal ütik ki magukat a fiatalok.
– „Binge drinking”, vagyis a gyors, célzott lerészegedés dívik, a szakirodalom 5-8 egységnyi – 1,5-2,4 liter sör, egy liternél több bornak megfelelő – ital két órán belüli elfogyasztását sorolja ide. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy óra alatt lényegében holtrészegre isszák magukat. Ma már a 16 évesek tíz százaléka hetente egyszer, kétszer választja a lerészegedés új műfaját – mondja a toxikológus. Koktail-party-k energiaitallal, illetve a „vodka szódásüvegben” találmányt ma már fölváltotta az „ír autósbomba”, ami annyit tesz: egy liter jó erős ír sör, egy deci whiskey-vel keverve, egy húzásra. Ezek után csoda, hogy a fejlődő szervezet pillanatok alatt mondja föl a szolgálatot?

– Többnyire megijed a baráti társaság, számukra kijózanító, amikor a barátjuk elterül, se kép, se hang, lényegében semmire sem reagál. Gyomormosás, van, akit lélegeztetni is kell. Az élmény hiába életveszélyes, másnap többnyire különösebb aggodalmat nem látni rajtuk. Ráadásul mind inkább jól szituált, különösebb indok, vagy gond nélkül italozó fiatalokkal találkozunk. Fel sem mérik a veszélyét, hogy egyetlen hajszálon múlhat ilyenkor az életük, s nem egy esetben már nem először kerülnek a kijózanítóba. A 14-15 éves korosztályban jellemzően a lányok, míg a 16 éveseknél már a fiúk a nagyobb ivók, s talán fogalmuk sincs arról, hogy milyen veszélyes útra léptek – mondja a tapasztalatokat a főorvos.

Rémisztő statisztika: hová tartunk?

Az alkoholfogyasztás egyre elterjedtebb a fiatalok körében; 2007-ben a 16 évesek 61 százalék vallotta magát rendszeres fogyasztónak Európában. Magyarországon a diákok 59 százaléka iszik, ráadásul sokat. A magyar fiatalok kevésbé szeretik a sört az európaiaknál, viszont több töményitalt és kétszer annyi bort fogyasztanak, mint kortársaik. Európa diákjainak fele volt már részeg életében, és a kutatást megelőző hónapban legalább egyszer lerészegedett. A “nagyivás” – ami egymás után minimum öt ital legurítását jelenti – szintén elterjedt. Európában a fiatalok 43 százaléka, Magyarországon minden harmadik diák legalább egyszer ivott ekkora mennyiséget a kérdezést megelőző hónapban. A kutatás szerint egyébként az alkoholfogyasztás egyre inkább a hétvégi nagy ivászatok irányába tolódik, ez a tendencia itthon is megfigyelhető. A többnyire epizódszerű nagy berúgások művelői viszont egyre fiatalabbak. Angol kutatók már a nyolcévesek között is találtak nagyivókat, míg a 12–17 éves amerikai kamaszok két százaléka alkoholfüggőnek tekinthető. A magyar középiskolások negyede szintén rohamivónak számít.

Az elnézés veszélyes taktika

Ami pedig különösen aggasztó: a kiskamasz-ivászat társadalmi elfogadottsága egyre nagyobb. Az elnézés azonban a pszichiáterek szerint veszélyes taktika. Az agyfejlődés csak 25 éves korra fejeződik be, ráadásul a különböző agyféltekék érése eltérő sebességű. Míg az érzelmek átélését és a jutalmazási pályákat működtető limbikus rendszer már tinédzserkorban is kiválóan működik, addig a kockázatokat, ok-okozati összefüggéseket átlátó agykéreg fejlődése jóval lassabb. Így az érzelmek és az indulatok jóval nagyobb teret kapnak a döntéshozatalban. Ezt tovább erősíti a kamaszok belső bizonytalansága, az élménykeresés vágya és a szociális gátlások. Mindezt a kortárscsoport tovább hevítheti. Csakhogy minél korábban, minél többet iszik a kiskamasz, annál könnyebben válik alkoholfüggővé, és közben rohamosan pusztul az idegrendszere. A rohamivók ráadásul könnyen válnak bűncselekmények, balesetek áldozataivá. Különösen az utcai ivászat terjedése óta. A kockázati tényezők között egyébként a kevés zsebpénz éppúgy megtalálható, mint a nagy családi jövedelem, a rossz szociális klíma mellett az átlag feletti szocioökonómiai helyzet. A szülői tiltás mit sem ér. A közös étkezések annál többet. A kutatások szerint minél többet étkezik együtt a család, annál kisebb a valószínűsége az alkoholfüggőség kialakulásának. Feltéve, hogy nem alkoholbetegek maguk a szülők is.

Senki sem foglalkozik a gyermek alkoholistákkal

Megdöbbentő, de szinte nem találni olyan pszichiátert, szakembert, aki gyermek alkoholistákkal, vagy ennek veszélyével foglalkozna. Ha ugyanis egy gyerek a detoxikálóban „végzi”, akut ellátást kap ugyan, kimossák a gyomrát, nagyjából rendbe szedik, a kezelés viszont csupán a testet érinti. Sokan nem is igen ismerik el, hogy ebben a korban is kialakulhat függőség. Pedig igen. Szülők, családok tucatjai keresik fórumokon a segítséget, ami egyelőre abban merül ki, hogy hogyan és miként beszélgessenek a gyerekükkel.

Exit mobile version