Egészségre veszélyes ruhadarabok

ME | 2010. December 06.
Számos olyan ruhadarabot és kiegészítőt viselünk, amiről tudjuk, hogy nem egészséges, mégis felvesszük. Persze egyszer-egyszer belefér, de nem árt vigyázni!

1. Sál és szoros pulcsi
Itt a rossz idő, így előszedtük a sálakat, már aki eddig nem tette, a vékonyabbak ugyanis már nyáron trikóhoz is hordhatók. Ha a sálat túl szorosra húzzuk, vagy túl szoros a pulcsi nyaka, amit felveszünk, az csökkentheti az agyban lévő erek vérellátását. Így ne csodálkozz, ha fáj a fejed vagy homályosan látsz!

Mit mond a szakember?
– A szorosra kötött sál vagy szorosan gombolt ing, szűk nyakú pulóver gátolhatja a fejbe nyaki ereken áramló vér mennyiségét, illetve a nyaki érben levő idegcsomó nyomása révén, főleg bizonyos helyzetekkel társulva – például a fej előre vagy oldalra döntésekor –, szédüléshez, rossz közérzethez, látászavarhoz, bizonytalanságérzéshez, ritkán ájuláshoz is vezethet – mondja dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyásza, angiológusa.

Tipp: Amikor garbót veszel, próbáld fel és nézd meg, hogy az ujjaid még melléférnek-e a nyakadnál. A sál akkor is véd a hideg ellen, ha nem húzod meg annyira, hogy megfulladj, az ingen pedig ne gombold be a felső gombot, ha nagyon szoros.

2. Táska
Óriás, tartás nélküli táskák, ráadásul annyira megpakolod, hogy letörik a hátad. A vállpántja olyan vékony, hogy szinte szétvágja a válladat kabáton keresztül is. Ne kövesd mindig a trendet!

Mit mond a szakember?
– Úgynevezett funkcionális gerincferdülést okozhat a túl nehéz, nem megfelelő súlyelosztású táska tartós viselése (pl. iskolatáska), a mozgásszegény életmód, az egész napos ülés, de okozhatják pszichés problémák, fájdalom miatti kímélő tartás, végtaghosszkülönbség kompenzációja is. A gerincferdülés ezen típusa általában lányokon jelentkezik, a pubertás megjelenésével – mondja dr. Bányai Tamás, az Oxygen Medical ortopédusa, sportorvosa.

Tartósan egyik oldalon hordott nehéz válltáska gerincfájdalmakhoz, rossz tartáshoz akár a gerinc-, illetve a vállízület maradandó károsodásához vezethet. Már az 1-2 kiló súlyú táskát vagy a nehezebb laptopot is érdemes váltott vállon hordani hetente-havonta. A vállövben futó erek és idegek leszorításával a kar zsibbadása, fájdalma alakulhat ki.

Tipp: Válassz olyan darabokat, amelyek vastagabb és párnázott pánttal készültek, vagy ne pakold meg annyira. Váltogasd a jobb és bal oldalt, ne mindig ugyanott hord, és amikor csak teheted, a hátitáskát mindkét vállra vedd fel!

3. Szűk farmer
Reggel az egész család azon van, hogy rád menjen és este is legalább még egy ember szükséges a levételéhez. Egész nap alig kapsz levegőt és örülsz, ha nem kell leülnöd. Ismerős? Bár nagyon trendi és nyilván sokunk ruhatárában megtalálható a szűk farmer, nem árt, ha tudod, hogy a combban keletkező zsibbadásért ez a ruhadarab felelős. Elszorítja ugyanis a lágyéki rész egyik idegét, ami a combfelület zsibbadásához vezet. És nem csak a nőknek veszélyes!

Mit mond a szakember?
– A férfiak terméketlenségének hátterében különböző tényezők állhatnak. A spermiumok termelődésének zavarát okozhatják például fertőzések, a here visszértágulata, gyógyszerek mellékhatása, túl szoros, szűk nadrág és alsó miatti melegártalom. Ilyenkor a spermiumok mozgási és alaki rendellenességeket produkálhatnak vagy alacsony lehet a számuk. A szoros ruhadarabokat érdemes lazábbakra cserélni, már csak ezért is hasznos a bokszeralsó – mondja a szakember.

Tipp: Ha mindenképpen szűk farmert szeretnél hordani, akkor legalább ne egész nap és ne mindennap. A divat nem lehet fontosabb az egészségednél. Ha felveszed, mindenképpen kerüld a magas sarkú cipőt, mert azzal még inkább fokozhatod a tüneteket.

4. Magas sarkú cipő
Arról már sokat írtak, hogy nem egészséges, de ez mit sem változtat a szokásokon: egyre több fiatal lábán láthatunk magas sarkú cipőt, amiben majdhogynem menni sem tudnak.

Mit mond a szakember?
– Egy gerincbetegnek különösen kell figyelnie a lábbeli megválasztására, hiszen a magas sarok nemcsak a talp deformitásait okozhatja, de a gerinc bármelyik szakaszán problémát idézhet elő. Dr. Bányai Tamás ortopédus és dr. Kósa Éva angiológus egyetértenek abban, hogy a magas sarkú cipő részben a lábfej deformálódásához, pl. harántsüllyedés kialakulásához, később gerincpanaszokhoz vezethet, részben a vádli izommunkájának kiiktatásával a visszeresség kialakulását is elősegítheti. Ugyanakkor a túl lapos sarok sem optimális, legjobb a rugalmas talpú, ötcentis sarkú, a lábat jól tartó cipő. Alkalomszerűen természetesen az ennél magasabb sarok sem tesz rosszat.

Tipp: Szép, szép a magas sarkú, de legalább amikor senki sem látja, rúgd le a lábadról és tornáztasd kicsit az asztal alatt! Főként a téli, csúszós időszakban azonban válts laposabbra!

5. Derékban szoros nadrág
Az tévhit, hogy minél szorosabb a nadrág, annál kevésbé látszik az úszógumi a hason, mert leszorítja. Na és fölötte a rálógó „kiskötény”? Ha nem is esztétikailag nézzük – persze az sem árt –, akkor biztosan tapasztaltad már a szúró, égő érzést, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy fel kell állnod a helyedről és kihúzva magad, nagyokat lélegezni. Nahát kigombolni a szoros nadrágot. A nyomás hatására ugyanis a gyomor savtartalma visszajuthat a nyelőcsőbe – ennek köszönhető a maró érzés. Ilyenkor egyébként nemcsak a gyomrod, de a mellkasod és a torkod is fájhat. Ugye hogy nem éri meg?

Mit mond a szakember?
– A derékban szoros nadrág, szorosan kapcsolt öv nehezíti a gyomor és a belek megfelelő mozgását, ürülését, így a gyomortartalom és a gyomorsav nyelőcsőbe való visszaáramlásához vezet és gyomorégést okozhat. Teltségérzés, gyomorfájdalom is kialakulhat, főleg étkezés után, elhúzódóan. Refluxról akkor beszélünk, ha a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, sőt akár a garatba, szájüregbe is felkerül. A savas felböfögés során az emésztőnedvekkel kevert gyomortartalom csípős ízt okoz, köhögésre ingerel és nyelési nehézségeket okozhat. Súlyosabb esetben mellkasi fájdalom is kialakulhat szövődményként, ami a szívinfarktushoz hasonló fájdalmat is okozhat. A tüneteket fokozhatja a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. Kerülendők a csokoládé, a feketekávé, a szénsavas üdítők, a paradicsomos ételek, az erős fűszerek, a mentol és a zsír is. Enyhítheti a tüneteket a szoros ruha, az öv elhagyása.

Tipp: Ha a hasadat próbálod „eltüntetni” a szoros nadrággal, inkább bújj rugalmas anyagból készült darabba, vagy vegyél bővebb pólót, hogy takarjon. Ha mindenképpen a szorosat szeretnéd, akkor ülés közben gombold ki, vagy eressz az öv szorításából. Persze ne felejtsd el visszagombolni, amikor felállsz.

6. Rövid kabát
Télvíz idején is kint a derekunk. Hiába védjük sapkával a fejünket, csizmával a lábunkat, ha a derekunk kint van. Ha felfázásra hajlamos vagy, mindenképpen felejtsd el!

 

Mit mond a szakember?
– Az úgynevezett felfázást (hólyaghurutot) bizonyos baktériumok kóros elszaporodása okozza. Ez pedig úgy függ össze a szabadon hagyott deréktájjal (és bármely más testrésszel), hogy emiatt a testhőmérséklet lecsökken, a keringés lelassul, és az ezáltal meggyengített szervezetbe sokkal könnyebben bejutnak a kórokozók. A hölgyek pedig különösen hajlamosak az égő fájdalommal és gyakori vizelési ingerrel jelentkező hólyaghurutra – mondja a szakember.

Tipp: Ha mindenképpen a rövid kabát a mindened, legalább egy hosszú pulcsit vegyél alá, ami a derekadat betakarja. Vagy ma már kapható olyan derékra tehető védő ruhadarab, amely óvja a derekad a megfázástól.

 

Exit mobile version