Hizlal a sampon?

nlc | 2011. Július 16.
Fogyókúrázol, rendszeresen edzel, mégsem tudsz megszabadulni a felesleges kilóktól? A kutatók szerint lehet, hogy a kozmetikumaid tehetnek róla. Enyhén szólva túlzásnak tűnik, de állítják, vannak vegyi kalóriák is.
A sampon hizlal?

Az amerikai Mount Sinai Medical Center kutatói megállapították, hogy a kozmetikumok és a háztartási szerek „vegyi kalóriákat” tartalmaznak. Az olyan mindennapokban használatos termékek 70 százalékában, mint például a sampon, a tusfürdő vagy épp a takarítószerek, megtalálhatók az úgynevezett ftalátok, melyek többek között megzavarhatják a hormonháztartás egyensúlyát, ezen keresztül pedig komoly súlyproblémákat okozhatnak a felnőtteknél és a gyerekeknél egyaránt.
 

Az orvosok a kutatás során New York Kelet-Harlem negyedében élő gyerekek vizeletét vizsgálták: a legmagasabb ftalátszintet a túlsúlyos lánygyermekek vizeletében mutatták ki.

A ftalátot tartalmazó szerek használata a zsírszegény diétán lévő nők számára a legveszélyesebb. „Azzal, hogy kevesebb zsírt fogyasztanak, a zsírban oldódó vitaminok mennyisége is csökken a testükben. Ennek következtében a bőrük szárazabbá válik, amit hidratálókrémmel igyekeznek ellensúlyozni, közben pedig nem veszik észre, hogy ezzel a bőrükön keresztül vegyi kalóriákat visznek be” – magyarázta Zoe Harcombe táplálkozási szakértő a Daily Mailnek adott nyilatkozatában.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy teljes mértékben sajnos nem lehet kiküszöbölni a vegyi kalóriák bevitelét. A mennyiség csökkentése érdekében viszont azzal tehetünk a legtöbbet, ha természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat és háztartási szereket választunk.

Exit mobile version