A civilizált életmód nemcsak jót, de korábban ismeretlen betegségeket is hozott. Közben folyamatosan fejlődik az orvostudomány és a diagnosztika is, így egyre többféle, akár korábban is létező, csak meg nem nevezett tünetcsoportot ismerünk meg. Gyakori azonban, hogy az is felfedezni véli magán a tüneteket, akinek nincs erre oka. Ezzel együtt persze még mindig jobb, ha túlzottan gyanakszunk, mintha csak legyintünk a furcsa nevű, szokatlan kórképekre.
Az orvosok sokszor nehezen döntik el, hogy páciensük túlaggódja-e a helyzetet, vagy valóban komoly baj van vele. A kérdésre már csak azért is igen nehéz válaszolni, mert ha valaki – a médiából, a reklámokból, illetve a baráti körből szerzett információk alapján – elkezd tüneteteket keresni magán, akkor többnyire talál is. Az öndiagnosztizálástól kezdve pedig lehetetlen eldönteni, hogy betegsége már korábban is megvolt-e, csak nem tűntek fel a tünetek, esetleg az illető másnak tudta be őket, vagy a nagyfokú odafigyelés révén – ha nem is szándékosan, de pszichés úton – „fejlesztette ki” magában a betegségtudatot.
A tyúk-tojás problémakör a szakértőknek is meglehetősen sok fejfájást okoz: míg akad, aki organikus kezelést (sebészi beavatkozást, diétát, gyógyszeres kezelést) javasol, addig más a betegségtudat pszichés hátterére hívja fel a figyelmet. És akkor a hihetetlenül népszerű alternatív gyógymódokról még nem is beszéltünk.
Mindig a topon
– Ma az egyéni felemelkedés a lényeg, az egyedüllétből, az elszemélytelenedésből, a szingliség tömegessé válásából következik a személyiség torzulása – vélekedik Kilenczes Sarolta háziorvos, aki szerint a társadalom átalakulása magával hozta a személyiség változását, és ezzel párhuzamosan a gyakran kialakuló, olykor indokolatlan betegségtudatot is. – Már az oviban is dúl a versenyszellem, egy életen át folyamatosan a topon kell lenni – azt meg ki bírja? Emberek vagyunk, nem gépek; ilyen körülmények között a psziché és a test is megbetegszik. Egyre többeket érint például a letargia, a bipoláris depresszióig menő pszichés zavar, nagyon gyakori a szorongás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az IBS, a PCOS, a reflux, valamint az önértékelési és testképzavar – mondja a szakember, hangsúlyozva, hogy sok nagyvállalatnál nem tolerálják a gyakori betegeskedést, ezért aki beteg, megpróbálja titokban tartani a dolgot, amitől persze még frusztráltabb lesz és tünetei súlyosbodhatnak.
Kreált diagnózis
| Csabai Márta pszichológus Fotó: Pataki Márta |
Kilenczes Saroltához hasonlóan sok orvos a felpörgetett, agyonstresszelt és egészségtelen városi életmódnak tudja be a kellemetlenebbnél kellemetlenebb tünetekkel járó, civilizációsnak is nevezett betegségek terjedését. Ugyanakkor van, aki teljesen más szemszögből közelít a kérdéshez. Csabai Márta pszichológus, a Tünetvándorlás – A hisztériától a krónikus fáradtságig című könyv szerzője szerint „ezek a diagnózisok a diszkomfortnak elég tág kategóriáját írják le tünetcsoportok formájában, amelybe sok minden belefér. Minél többször hallja egy erre érzékeny ember, hogy van ilyen vagy olyan betegség, annál inkább hajlamos a tüneteket magán is felismerni”.
Már csaknem húsz százalék azoknak az aránya – és nemcsak itthon, hanem a WHO adatai szerint világszerte –, akik orvoshoz fordulnak valamely panasszal, amely panasznak aztán nem találják meg az organikus okát. – Persze elképzelhető, hogy az orvos vagy a beteg nem jár rendesen utána, vagy az orvostudomány mai eszközei nem kielégítőek, hogy megtalálják ennek a 20 százaléknyi panaszosnak a valódi betegségét, de az is elképzelhető, hogy ezekben az esetekben olyan tünetekről van szó, amelyek mögött nincs kimutatható ok a szervezetben – mondja Csabai Márta.
Mint a gyerekek
– Az újonnan felfedezett civilizációs betegségekkel sokan, akik nem érzik jól magukat a bőrükben, konkretizálni és legalizálni tudják különféle negatív érzeteiket. Talán megnyugtatóbb, ha olyasvalamivel küzdünk, amire van gyógymód, mint ha el kell fogadnunk, hogy a mindennapokban nem mindig érezzük magunkat csodásan. Pedig ez teljesen normális kísérőjelensége az életnek – magyarázza a pszichológus, aki szerint számos pszichés oka lehet annak, ha valaki egyik betegségből a másikba esik. – Sok esetben nincs szervi eltérés az illető önmagán diagnosztizált tünetei mögött, csak a „betegnek” valamiért szüksége van rá, például mert így tud törődést, figyelmet kicsikarni a környezetéből, vagy így tud felmentést kapni a munkahelyén, kivonni magát bizonyos családi kötelezettségek alól. Ez persze általában nem tudatos viselkedés. Van, hogy már gyerekkorban kialakul ez a minta, amikor például a gyerek látja, hogy nem kell iskolába menni, ha fáj a torka – így meg lehet tanulni tudattalanul, hogy a tünet eszköz is lehet. Ebből adódóan sokan felnőve is tüneteket produkálnak, amelyeket valóságos betegségként élnek meg – mondja Csabai Márta, felhívva a figyelmet az úgynevezett túlzott tünetészlelés jelenségére. Utóbbi azt jelenti, hogy ha a figyelmünket a testünk valamely működésére irányítjuk, akkor sokkal erőteljesebben érzékeljük azt, így bizonyos „határesettünetek” felerősödhetnek. Innen pedig már csak egy lépés valamely közszájon forgó betegség felfedezése magunkon.
Természetesen
Változó, hogy ilyen esetben valaki orvoshoz megy a tüneteivel, vesz valamilyen gyógyszert, vagy alternatív gyógymódokat keres. Utóbbiak vonzereje a gyors (és fájdalommentes) kezelésben, az egyszerű megoldásokban és abban rejlik, hogy az ezzel foglalkozók gyakran személyesebb és barátságosabb ellátásban részesítik pácienst, mint a hivatalos egészségügy. – Ezek a gyógymódok placebóként remekül tudnak működni, de sokszor nem hosszú távú a hatásuk – inkább egyfajta „elaltatását” jelentik a problémáknak. – magyarázza Csabai Márta.
A mindenféle egészségügyi hírre, új felfedezésre érzékeny, önmagát túlzottan monitorozó csoportot persze el kell különíteni azoktól, akiknél kétséget kizáróan diagnosztizálták az adott betegséget – az őket tömörítő betegszervezetek némelyike akár tízezres nagyságrendben tud róluk. Arról nem beszélve, hogy minden betegség annyira komoly, amennyire megnehezíti az azzal együtt élni kénytelenek életét. Márpedig egy, az egészséges külvilágnak talán érthetetlen, kevésbé vagy nem régóta ismert tünetcsoport is képes teljesen átalakítani az érintett beteg mindennapját. Erre példa néhány olyan olvasónk visszajelzése, akik régóta küzdenek a közelmúltban megismert kórképek valamelyikével.
Nyafficica például pontosan tudja, mi is a candida és mit képes okozni: „Fogigátló kérdése a dolog, van akinek minden nehézség nélkül túléli a szervezete a műhormonok tobzódását, de van, akit egy örök életre tönkretesz. (…) Manapság meg nagyon trendi vagyok, mert reggelente pm bogyóval indítok, 8 km-t futok és 15 percig kenegetem a fejbőrömet, natúr termékekkel ápolom a bőröm, csak Amerikából rendelhető progi krémmel kenegetem magam és mindezt azért, hogy harcoljak a magas inzulinnal, meg a tüneteivel.”
AlmaLatina az IBS-t ismerte meg testközelből egy balul sikerült éttermi vacsora után: „A finom vacsora elfogyasztása után a kolléganőm már az étteremben, a párom a kocsihoz kifelé menet lett rosszul. A tünet: hasmenés. Pár nap diéta következett, majd amikor vissza akartak térni a megszokott táplálkozáshoz, azt vettük észre, hogy a tünetek újból jelentkeznek. Addig az étrendünk fő eleme volt a tej, sajt, tejszín (…), sajnos rövid idő alatt rájöttünk, hogy az »all you can eat« vacsi végleg törölte a tejet az étrendünkből, ami azt jelenti, hogy se a párom, se a kolléganő még egy harapás tejsavót tartalmazó zsömlét sem tud fogyasztani azóta. (…) Még megemlíteném a másfél éve tartó hasmenést, a 10-15 kg fogyást, és azt a tényt, hogy mindkettőjüknek bélgyulladása volt-van. (…) Az étkezés körül forog az életük, mivel a sok munka mellett ez idáig nem tudtuk megvalósítani, hogy csak olyan ételt egyenek, amit saját maguk készítenek.”
„Az egyik barátnőm mamája chronos, neki ki kellett vezetni hasfalon kívülre a bélszakaszt (egyelőre átmenetileg). Elég durva – írja Ayanami –, nekem cöliákiám van, ott is nagyon meg kell válogatni az ételeket, a barátokkal való közös éttermezések száma emiatt nagyon megcsappant. Az a rossz ezekben a betegségekben, hogy elszigetelik az embert a külvilágtól (…), mindenesetre én sem érzem trendinek magam emiatt.”
Bárányfelhő81 az orvosok felelősségét is felveti, hiszen mint tapasztalható, olykor maga az orvos sem veszi komolyan az észlelt tüneteket: „tájékozottabbak vagyunk néhány sorstársammal, mint egy-két orvos, aki forgatja a szemét, és a XXI. században még mindig ott tart, hogy PCOS nem létezik, meg ha nem vagy kövér, akkor nem is lehetsz az (…) ezek a betegségek valósak, és komolyan megkeserítik az érintettek életét, komoly kezelést, diétát, életmódváltást és önfegyelmet igényelnek. Én csak tudom, egy életen át diétáznom és sportolnom kell azért, hogy ne legyek cukorbeteg.”
A középutas véleményt talán Ittésmost nicknevű, mint írja, egészségügyi képesítésű olvasónk fogalmazza meg: „Sajnos számos topikban látom, hogy sokan szinte bagatell helyzetekben csinálnak a bolhából elefántot, mások azonnali cselekvést (értsd orvos felkeresését) igénylő helyzetekben sem tesznek semmit. De az sem ritka, hogy az internetet bújják egy már meglévő diagnózis minden latin szava után, mert nem bíznak a felállított diagnózisban, orvosban. (…) Sem a hipochonder hozzáállás, sem a hanyagság, a tünetek tudomásul nem vétele nem helyes cselekvés, nem a jó irány, ha az egészségünk megőrzése a cél. Ebben is van középút, hallgasson mindenki a józan eszére!”