Rosszul látunk, mégis vezetünk

nlc | 2011. Július 19.
A magyar férfiak fele úgy vezet, hogy nem lát rendesen – derült ki egy országos látásvizsgálat során. A nőknél kicsit jobb a helyzet, viszont legjobban azok vigyáznak a szemükre, akiknek számítógéphez kötött a munkájuk.
 Látásproblémák iskoláskorban

A jogosítvánnyal rendelkező férfiak fele nem lát jól; nőknél ugyanez az arány kevesebb, mint egyharmad – írta a keddi Népszabadság.

Egy éve indult útnak a Nagy látásteszt szűrőbusza, amelyen látszerészek ellenőrizték az ország lakosságának látását. A szakemberek több mint ötezer embert vizsgáltak meg, és megdöbbentő eredményeket tapasztaltak. Kiderült, hogy a résztvevők háromnegyede további látásvizsgálatra szorul, és azt is megállapították azt is, hogy a férfiak sokkal kevésbé figyelnek a szemük világára, mint a nők.

A szakemberek arra jutottak, hogy azok, akik számítógépes munkát végeznek, sokkal jobban figyelnek látásuk épségére: a megvizsgáltak negyede dolgozik vagy tölt el minimum négy órát monitor előtt, de közülük csak minden hatodik embernek volt szüksége további látásellenőrzésre.

A 42 települést megjárt szűrőbuszon elvégezhető vizsgálatokra többségében nők jelentkeztek, és mindössze az érdeklődők 42 százaléka volt férfi. A legfiatalabb résztvevő 5 éves volt, a legidősebb pedig 93.

Exit mobile version