A biológia nem végzet

Czvitkovits Judit | 2011. Szeptember 19.
"Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés. El kell fogadni, hogy rettenetesen egyedül vagyunk." – Húsz perc Feldmár András pszichiáterrel.
A biológia nem végzet

Legtöbbünk miért nem működik egyedül?

Mert „szociális állatok” vagyunk, szükségünk van valakire. Úgy teremtettek minket, hogy kapcsolatok nélkül nem tudunk élni.

Társfüggők vagyunk?

Nem. Ez egy kölcsönös függőség.

A függés gyengeség?

Semmiképp nem az. Az emberi fejlődésnek nem lehet csúcsa a boldog egyedüllét. Senki sem az egyedüllétre hivatott.

Mégis sokan vannak, akik szeretnek függetlenül élni.

Akkor azok válasszák ezt az utat! Sokan vannak, akik ezt teszik. Ismerek egy férfit. Tizenöt éve senki nem lépte át a lakása küszöbét, csak ő. Otthon csak a könyvei veszik körül. Szeret így élni. Szereti a könyveit, mert azokkal nincs gond, nem bántódnak meg, ha félig olvasatlanul otthagyja őket.

Ez egészséges így?

Mi az, hogy egészséges? Ez egy álcázott programozás. Ha valakinek ez a vágya, akkor azt kell megvalósítani. Ha hűséget akarsz, akkor olyan társat kell keresni, akinek szintén ez kell. Ha valaki tradicionális házasságot akar, éljen abban! De ehhez tisztázni kell, hogy mire vágysz.

Az nem is mindig könnyű…

Persze hogy nem, mert túl nagy a zaj, túl sok a vágy, ami körülvesz minket. Ahol éppen vagyunk, akivel élünk, a család, a munkahely… elárasztanak minket idegen vágyakkal. Az egész olyan, mint egy trójai ló, amivel nem kívánt vágyakat csempésznek az életünkbe. Nagyon nehéz dolog ez, hiszen a szeretőd, a gyereked, a férjed vágya gyakran erősebb, fontosabb, mint a tied.

Fotó: MTI

Sokan képtelenek megfogalmazni a vágyaikat. Miért van ez?

Sok embernek egyszerűen bezárul a szíve, mert soha nem figyeltek rá. Szófogadóak voltak, szívük helyett a szüleikre, a környezetükre hallgattak. Aztán hirtelen előállnak az ötlettel, hogy megkérdezik a szívüket: mire vágysz?  Egyszerre elvárják, hogy válaszoljon, hogy üzenjen. Tudod, mit gondol ilyenkor a szív? „Mi a franc? Hol voltál eddig?” És nem válaszol, bezárva marad, nem hisz abban, hogy hallgatnak rá. De aki kitartóan és sokáig jár hozzá, annak üzenni fog.  Persze bátorság is kell ahhoz, hogy az ember kimondja, mire vágyik, hátha elítélik érte. Az ilyen félelmek forrását otthonról hozzuk. A legtöbb családban erény az engedelmesség, és megszégyenítés jár, ha valaki ellenszegül.

Miért nem tudunk kötődni?

Vagy mert nem akarunk, vagy mert nem tudunk. A szanszkrit nyelvben a házasságot ugyanazzal a szóval illetik, mint a halált, hiszen meghal az élet, amit eddig éltél. Jónak kell lennie annak a házasságnak, amit választasz, hiszen minden igen millió nemet követel.

Ma sokan a világhálón keresik a társukat. Normális módja ez az ismerkedésnek?

Egyáltalán nem rossz dolog. Egy páciensem például elhatározta, hogy nyár végén férjhez megy. Hirdetést tett fel a netre, amire több mint négyszáz választ kapott. A jelentkezők körét különféle szempontok alapján kétszáz főre szűkítette, majd a kétszáz levélíró adatait alaposan átvizsgálta és kiválasztott százat. Velük elkezdett e-mailezni, amivel a potenciális férjjelöltek száma ötvenre csökkent. Telefonon mind az ötvennel felvette a kapcsolatot, a beszélgetések alapján tizenöt férfit választott ki. Mindegyikükre szánt fél órát, s megivott velük egy kávét. A találkozás után mind a tizenöt férfi újra látni szerette volna, ő pedig mindegyiktől megkérdezte: „Miért?” S míg az egyik a nő szépségére, a másik a kedvességére és a közös érdeklődési területre hivatkozott, addig csak egy férfi mondta azt, hogy „Gőzöm sincs! Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg”. A nőt ez a férfi érdekelte. Három hónap múlva összeházasodtak. Amit ezzel mondani akarok: a világhálón társat találni olyan, mint tűt keresni a szalmakazalban, de ahogy a példa is mutatja, gyorsan át lehet jutni rajta.

Mit gondolsz, kell a boldogsághoz gyerek?

Azt gondolom, transzformáló ereje van annak, ha szülünk, de a biológia nem végzet, fel lehet lázadni ellene. De ha nő lennék, elgondolkoznék azon, hogy az evolúció évezredek óta a gyermekvállalásra programozott be. Sokan későn ébrednek rá arra, hogy nem élték meg a nőiességük, biológiai sorsuk lényegét. De nem szabad elfelejteni, hogy soha nincs késő. Számtalan formája létezik annak, hogy egy nő, aki kifutott az időből, gondoskodjon egy gyermekről. Ha egy gyermek felnőtt nélkül nő fel, az mindenképp veszteség, de ha a felnőtt gyermek nélkül öregszik meg, az is.

Az (El)eset(t) tanulmányok című programsorozat keretei között a szakember szeptember 19-én, egy másfél napos élő csoporttal, a résztvevők által hozott eseteken keresztül azt vizsgálja, hogy mi az a “radikális terápia”, amit Feldmár András negyven éves praxisa során kialakított. 

Feldmár András szeptember 23-án 17.10 órai kezdettel Budapesten mesél a TEDx Danubia konferencián, ahol az ország és a régió legizgalmasabb gondolkodói és alkotói az élet különféle területeiről összegyűlnek, együtt gondolkodnak a „Kultúrák párbeszéde” rendezvényen.

 

Exit mobile version