Ha azt hiszed, azért kurjongat és énekel vagy épp ellenkezőleg, dühöng és handabandázik a részeg ember, mert az alkohol irányítja a tetteit, akkor te is bevetted azt a kulturális maszlagot, amit a társadalmunk már évszázadok, évezredek óta gondosan őrizget. Az alkohol ugyanis nem képes a személyiséget vezérelni, mert az alkoholnak egészen másféle hatásai vannak. – Ez a kiindulópontja Kate Fox kultúrantropológusnak, a Social Issues Research Centre (SIRC) nevű, komoly presztízsű társadalomkutató intézet igazgatójának, aki a BBC 4 rádióadó műsorában beszélt az ivásról.
Kultúrafüggő hatások
Minden társadalom a maga sajátos módján viszonyul a világ jelenségeihez, így az alkoholfogyasztáshoz is. Van, ahol ez a viszony ambivalens: itt az emberek egyfajta „édes bűnként” gondolnak a szeszre, valami olyan dologként, ami bár káros és egy sor veszéllyel jár, mégis vannak izgalmas és jó tulajdonságai is. Erre az ellentmondásos képre, a csábító hatások kontra szörnyű veszélyek kettősségére épül aztán minden, amit tudni vélünk az alkoholról. Azt gondoljuk, hogy bár oldja a gátlásokat, felszabadít és vidámmá tesz, közben álnok módon kiszámíthatatlanná teszi a tetteinket, azaz van, aki kötekedő balfék, más meg viccelődő részeg lesz tőle.
Holott ha szigorúan száraz tudományossággal vizsgáljuk, az alkohol pusztán a következőket teszi: megnöveli a reakcióidőt (lassúbbak leszünk tőle), gyengíti a mozgáskoordinációt és az izomkontrollt (ernyedtté válik a testünk), gyengíti a rövid távú memóriánkat, szűkíti az érzékelési mezőnket és nehezíti a beszédet. Itt viszont vége: a tudati kontrollra az alkohol nincs hatással, illetve – és itt jön a lényeg! – az lép működésbe, amire számítunk, amit az alkoholtól várunk, ez ugyanis önbeteljesítő próféciaként aztán valósággá válik.
Azokban a kultúrákban ugyanis (ilyenek például a latin, mediterrán vidékek társadalmai), melyek nem ambivalens, hanem úgynevezett „integratív” módon viszonyulnak az alkoholhoz, egész más történik az emberrel, ha sokat iszik. Ezeken a helyeken ugyanis nem társul az alkoholhoz semmiféle erkölcsi ítélet, sem pozitív, sem negatív, hanem körülbelül úgy kezelik, mint a kávét vagy a teát, azaz mint a mindennapi élet részét. Ha valaki túl sok alkoholt iszik, akkor – bár nyilván tapasztalja magán mindazokat a testi tüneteket, amiket ez kivált – mégsem vetkőzik ki önmagából, a viselkedése olyan marad, amilyen előtte volt.
Kísérletekkel is tesztelték
Persze a fentiekre bárki mondhatja, hogy nem több egy feltűnésre vágyó antropológus elméleténél, csakhogy azt kísérletek is bizonyítják.
Az egyik nagyon érdekes kísérletsorozatban az embereknek nem valódi alkoholt adtak, hanem csak annak tűnő italokat, amikről ők persze úgy tudták, hogy masszív alkoholtartalmuk van. Érdekes módon minél többet ittak a kamuitalokból, annál részegebbek lettek, holott erre nem lett volna semmi okuk: közvetlenebbekké váltak, viccelődni kezdtek, flörtöltek egymással és így tovább – hozták a lerészegedés összes sztereotip tünetét miközben a kontrollcsoport, vagyis azok, akiknek megmondták, hogy az italokban nincsen alkohol, teljesen normálisak maradtak.
Egy másik kísérletben valódi alkoholt adtak a résztvevőknek, viszont komoly jutalmat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha megőrzik a hétköznapi viselkedésüket. Láss csodát: bár mindenkinek nehezebben forgott a nyelve és laposabbakat pislogott, mégis pont ugyanolyan maradt a viselkedése, mint a kísérlet kezdetén. Akkor most hogy is van ez?
Legyen mától a kávé a bűnbak
| Kate Fox Fotó: bbc.co.uk |
A társadalomtudós azt állítja, viszonylag rövid idő alatt az alkoholhoz hasonló „társadalmi problémát” tudna kreálni bármelyik másik, tetszőleges fogyasztási cikkből, például a kávéból. Mert ugye manapság mindenki tudja, hogy ostobaság volna meginni 25 csésze presszókávét egy este, de nem is tesz ilyet senki, minek is tenne, hisz nincs semmi értelme. Ha viszont mostantól a kávéfogyasztást korhatárossá tennék és minden csatornán keresztül az az infó áradna felénk, hogy vigyázzunk, mert a kávé veszedelmes ital, a hatására felelőtlenül viselkedünk, elveszítjük az önkontrollt, meggondolatlan szexuális viselkedésre ragadtatjuk magunkat és így tovább, akkor nem telne bele sok idő, és hasonlóan éreznénk magunkat tíz csésze kávé, mint tíz pohár bor után.
A fenti gondolatkísérlettel pusztán azt az állítást kívánta alátámasztani a kultúrantropológus, hogy érdemes volna az alkoholizmus elleni küzdelem módját teljes egészében megváltoztatni. Ahelyett, hogy a fiatalokat igyekszünk rávenni arra, hogy rettegjenek az alkoholtól és annak hatásaitól, egyszerűen arra kellene megtanítani őket, hogy hogyan kezeljék az alkoholt a maga helyén. Ha nem várnának tőle olyan hatásokat, amiket valójában nem is kaphatnak meg tőle, akkor nem is fogyasztanák ilyen mértéktelenül, mert körülbelül annyira számítana izgalmas dolognak a hétvégi italfogyasztás, mint most a hétvégi kávézás.
A teljes rádióműsor meghallgatható a BBC honlapján, angol nyelven.