Lábbarát torna, amit a visszér is szeret

nlc | 2011. Október 28.
Csak azért, mert valakinek visszeres a lába, még nem jelenti azt, hogy felmentést kap a sportolás alól. Vannak ugyanis kifejezetten lábbarát edzések. Ezek közül ajánlunk.
Lábbarát torna, amit a visszér is szeret

Nordic walking
A skandináv országokból indult sportot korosztálytól és nemtől függetlenül bárki kipróbálhatja. Nem kell hozzá más, csak két speciálisan kialakított bot és egy pár kényelmes cipő. Fontos, hogy a testmagasságunkhoz leginkább passzoló botot válasszunk, ugyanis a tempós sétánál csak akkor vesszük hasznát. A sétához legjobb túra- vagy futócipőt választani, attól függően, hogy sík vagy dimbes-dombos terepen szeretnénk edzeni. A kezek és ezáltal a botok is segédeszközként funkcionálnak, és megkönnyítik a haladást, még emelkedőnél is, ráadásul az egész testet átmozgatják anélkül, hogy egyes testrészeket túlságosan megterhelnének.

Úszás
Az úszás nem terheli meg a gerincet, mivel nem nehezedik rá súly a sportolás során, a hideg víz pedig összehúzza az ereket, ami jót tesznek a visszereknek. Olyan tempót és úszásnemet válasszunk, ami kényelmes, a megerőltetés ugyanis legalább annyira rossz, mintha egyáltalán nem is sportolnánk. Arra viszont érdemes figyelni, hogy az úszás utáni szaunát jobb kihagyni, akármennyire csábító is a gondolat.

Edzés a kardiogépen
Ez az elsőre talán furcsa, de már annál ismertebb gép használat közben leginkább sífutásra emlékeztet. A karok és a lábak körkörös mozgást végeznek, amelynek olyan hatása lesz, mintha a levegőben futnánk. A gép kialakításának köszönhetően a rajta végzett edzés nem terheli meg az ízületeket, sőt a gerincet sem, cserébe szinte az összes izomcsoportot átmozgatja. Nem véletlen, hogy térd- és bokaműtétből lábadozó betegeknek is ezt az edzésformát ajánlják.

Iyengar jóga
Az egyetlen olyan jógatípus, amely engedélyezi a segédeszközök használatát. Pokrócok, ékek, párnák és kötelek segítenek abban, hogy ami nem elég hosszú, azt megnyújtsuk, ami pedig túl távol van, azt elérjük. Az iyengar jógát pont emiatt előszeretettel ajánlják gerincbetegeknek is. A 60 perces edzés alatt a jógázók a saját képességeikhez igazodva tudják elvégezni a feladatokat, amihez pedig lehet, ott bátran használhatnak segédeszközöket. A haladó csoportban jógázók már úgynevezett felfüggesztett állapotban is végeznek mozdulatokat, ami teljesen tehermentesíti a gerincet.

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Exit mobile version