A magyar tinik fele dohányzik

nlc | 2011. November 24.
Felmérték a magyar gimisek káros szokásait, és ivásban ugyan nem előzik meg európai társaikat, de az egyharmaduk így is túl sokat iszik. Az öngyilkos gondolatok sem ritkák.

A magyar fiatalok több mint tíz százaléka gondolt már arra, hogy véget vessen az életének, és több mint három százalékuk azt is kitalálta, hogyan tenné ezt meg – derül ki egy összesen tizenkét uniós országban végzett felmérésből, amelynek eredményéről szerdán számoltak be. Az itthon 14–16 éves budapesti gimnazisták körében végzett felmérés célja az volt, hogy feltérképezzék a fiatalok kockázatos szokásait és viselkedését, és segítsék őket az egészséges életforma kialakításában.

A válaszadók hét százalékánál volt alapos a gyanú, hogy kezelést igénylő depresszióban szenvednek, nekik a szakemberek azonnali segítséget ajánlottak. Bár a rendszerváltás óra sokat javult a helyzet, az öngyilkossági statisztikákban második helyen állunk Litvánia után az Európai Unióban. A fiatal korosztályban a közlekedési balesetek után az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok egész Európában.

Több segítségre van szükségük

 

A legtöbben boltban is kapnak italt

A fiatalok csaknem fele dohányzik, tizenhét százalékuk rendszeresen. Alkoholfogyasztásban a magyar tinik nem előzik meg uniós társaikat: nagyjából harmaduk az, aki havonta két-háromszor megiszik legalább 3-4 pohár sört, bort vagy felest. Aggasztó, hogy a fiatalok harmada boltban szerzi be az italokat annak ellenére, hogy a jogszabályok ezt kifejezetten tiltják. Sokan jutnak hozzá otthon is az alkoholhoz. A felmérésben résztvevő tinik kilencven százaléka állította, hogy soha nem nyúlt droghoz, kérdés, ez mennyiben felel meg a valóságnak.

Az ivás és a drogfogyasztás nemcsak fizikai károsodásokat okoz, hanem rontja a figyelmet, a tanulmányi eredményeket is. Ezek a diákok különválhatnak a többiektől és könnyebben csapódnak különböző szubkultúrákhoz. A több mint ezer diákon végzett vizsgálat pozitív eredménye, hogy a magyar serdülők osztják meg leggyakrabban szüleikkel, merre járnak, mit csinálnak szabadidejükben európai társaikhoz képest.

Több segítséget igényelnek

„Sok diák igényel több odafigyelést, és nagyobb segítséget a döntések meghozatalában – mondta Nők Lapja Cafénak Balázs Judit gyermekpszichiáter, a felmérés magyarországi vezetője. – A gyerekek testi és lelki életminősége annál jobb, minél több időt töltenek a szüleikkel.” A szakember szerint az már sokat segíthet, ha a szülő felismeri a depressziós tüneteket, az ivás és a drogozás jeleit.

 

Exit mobile version