“Ha ellustulok, jön a nehézláb-érzés” – LábStoryk a visszerekről

nlc | 2012. Június 29.
Nem lehet elégszer elmondani: az állómunka, de akár a hosszabb ácsorgás is kifejezetten nem tesz jót a lábak egészségének. Folytatódik LábStory sorozatunk, amelyben olvasóink visszérbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait, történetét dolgozzuk fel.

„Az én sztorim 20 éves koromban kezdődött. Egyetemi tandíjra gyűjtöttem, ezért a nyarakat egy balatoni szórakozóhelyen dolgoztam végig, pultban álltam és felszolgáltam minden nap, hét napból hét éjszakát, sokszor másnap reggelig. Ezt három hónapon keresztül” – írta Zsuzsanna.

Az extrém igénybevételnek meg is lett az „eredménye”, sportmúltja ellenére az állómunka hatására fájdalommal is járó panaszok jelentkeztek. „Magas, vékony lány vagyok, akkor még vékonyabb voltam. Előtte versenyszerűen kézilabdáztam, mégis kikészültek a lábaim. Az első seprűvénák és beduzzadt vénák nyár végére már fájdalmat is okoztak. Még egy nyarat végigcsináltam így, a lábaim még csúnyábbak lettek, a combom, a térdhajlat a legcsúnyább” – írta olvasónk.

Vénáinkban folyamatosan a gravitációval szemben kell visszajutnia a vérnek a szívhez, amit a vénák falában található billentyűk segítenek, ezek akadályozzák meg, hogy a vér rossz irányba áramoljon. Ha ezek a vénabillentyűk nem megfelelően működnek, az krónikus vénás elégtelenséghez vezethet: többé nem tudják elzárni a visszaáramló vér útját, és ahogy egyre csökken a vénabillentyűk rugalmassága, idővel megjelenhetnek a visszerek, vagyis a kitágult, bőrön kidagadó vénák. Ha megértettük ezt az alapvető mechanizmust, mindjárt könnyen érthető, miért nehezíti még jobban a gravitáció elleni „harcot” a folyamatos állás, és miért állandó jó tanács a láb felpolcolása, vagy a keringést serkentő váltó zuhany.

Zsuzsanna számára a kimerítő nyári munka hozta elő a visszereket, de mint írta, az erre való hajlam családjában anyai ágon öröklődött. Többször próbálkozott azóta injekciós kezeléssel. „Rövidnadrágot és rövid szoknyát azóta sem merek felvenni – tette hozzá. – Azt megfigyeltem, hogy ha rendszeresen sportolok, minden nap biciklivel járok dolgozni, tornázom, akkor nincsenek fájdalmaim akkor sem, ha nyolc órában a monitort bámulom. Ha azonban kicsit ellustulok, jön a nehézláb-érzés és a szúró fájdalom is.”

Persze az ülőmunka legalább ilyen káros, hiszen az íróasztal mögött töltött hosszú órákig lógatjuk a lábunkat, így a vénákban ugyanúgy bekövetkezhet a pangás. A legjobb, ha munkaidő alatt is figyelünk arra, hogy időnként nyújtózzunk ki, és tornáztassuk át a lábunkat.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára, és arra, hogy mit tehet a kínzó tünetek ellen. A Nők Lapja Café szakértőinek segítségével kiválasztott történetek beküldőinek csodaszép, NLC-logós bögrét adunk ajándékba!

 

Exit mobile version