“Unokahúgom, aki három és fél éves, egyszerűen nem tud játszani – mármint egyedül nem. Annak idején mi eljátszogattunk a sarokban egy-két tárggyal félórát, órát, de ő egyetlen percet sem képes. Nem időszakonként, hanem soha. Folyamatosan igényli valakinek – lehetőleg egy felnőttnek a figyelmét. Ez valamilyen modern probléma?”
Dr. Gyarmati Andrea: Azt írja: “mi annak idején eljátszogattunk”. Hát vagy igen, vagy nem. Sokan sokfélék vagyunk, mi felnőttek is, és nincs ez másképpen gyerekkorban sem. Van olyan kisgyerek, aki a kezdetektől szépen eljátszik mindennel, és jól érzi magát. A másiknak az egész család gyakorlatilag „Cirkusz és Varieté Vállalatként” állandóan a kedvében jár és szórakoztatni kénytelen, mégsem érzi igazán jól magát.
Abban egészen biztos vagyok , hogy ez nem egy modern probléma, mint ahogy ezt ön feltételezi. Az sokkal valószínűbb – és higgye el senkit nem akarok megsérteni,se gyanúsítgatni -, hogy valami a kislánnyal való bánásmódban, viselkedésben csúszott el, ott lehet a hiba érzésem szerint.
A játék nagyon komoly dolog. Úgy is mondhatom, és komolyan is gondolom, a játék a kisgyerekek munkája. Amikor egy pici baba először megfogja és megrázza a kezébe tett csörgőt, tanul. Hangokat, formát, tapintást. Megtanulja, mi is az a csörgő. Később, amikor elindul és járni tanul, megtapasztalja a padló, a szőnyeg, a konyhakő mibenlétét és besorolja, elhelyezi tapasztalatai közé, hogy majd a memóriájából elő tudja hívni azt. Van egy pont minden gyerek életében, amikor elkezd tiltakozni az etetés ellen. És akkor bizony anyuka nagy bánatára elkezdődik a ‘megfogom, szétnyomom, megszagolom, megkóstolom’ nevű játék. Amiről azt kell tudni, ez nem játék, és semmi esetre sem rosszalkodás. A banánt ugyanis – és legyen most a banánevésről szó -, meg kell ismerni. Meg kell tapasztalni, és meg kell tudni, mi is az a banán mind íz, mind szín, mind állag tekintetében.
Közben pedig fejlődik a gyermek akarata, az ügyessége, a kitartása és a képzelete. Persze csak akkor, ha erre időt és teret hagyunk neki.
Az Ön unokahúga, mint írja, nem hajlandó eljátszani egyedül. Talán nem is hagyták soha. Talán – és mondom ezek csak feltételezések -, nem kapott elég szabad kezet, amikor elkezdett próbálkozni. Talán túl gyorsan segítettek, javítgatták ki a hibákat, és megszokta, hogy van személyzet, aki szórakoztatja, és gondoskodik róla játék közben is. Egyszerűen nem tudja, hogy játszani egyedül is jó. Sőt néha sokkal jobb, mint felnőtt kontroll mellett.
Talán mivel úgy érzékelem leveléből, hgoy első gyerek, jobban féltették féltik a kelleténél. Azt ugyan nem tudom mennyi a ‘kellete’, de annál biztosan több, mint ami hagyná a gyerek kibontakozását. Ha így történt sincs semmi baj még, de szépen, apró lépésekkel változtatni kell a dolgon. Elsősorban a gyerek érdekében.
Egy három és fé éves kislány elég okos már ahhoz, hogy megértse, amit mondunk neki.
Először maradjon felnőtt a szobában,de beszéljék meg a kislánnyal, hogy míg Ő játszik, anya, apa dolgozik, olvas, vagy mást csinál. Tanuljon meg egy légtérben, de magában meglenni. Elfoglalni magát. Nem vonatkozik ez persze állandóan mindenre, hiszen a közös mesék, lefekvés, fürdés, napi rutinok megmaradnak, de rá kell venni arra, hogy játsszon egyedül. Ehhez persze ismerni kell a gyereket, s olyan játékot javasolni, támogatni, ami örömet okozhat a kicsinek.
Később, ha ez már jól megy, kicsit ki is lehet menni a szobából, biztosítva a kislányt arról, itt vagyunk a szomszéd szobában, nem hagytuk magára, de nekünk is van dolgunk.
Így tanulja meg lassan-lassan, apró lépésekben figyelembe venni és tiszteletben tartani a másik ember igényeit is. És ez nagyon fontos lesz egész későbbi életében.
Nem tudom, jár-e közösségbe unokahúga, és ha igen, ott hogyan viselkedik. Lehet hogy ez a ‘nem tudok egyedül meglenni’ csak otthoni műsor. Ha még nem jár bölcsibe, óvodába, bizony nagyon itt lenne az ideje. Érdemes azon is elgondolkozni, nem túl nagy-e a kínálat játékokból. Ha igen, ritkítani, szelektálni kell, és a korosztályának megfelelő játékokat részesíteni előnyben.
Találjanak esetleg valami olyan mozgásformát-sportot: balett, ritmikus sportgimnasztika, tánc, amit csapatban, de mégis önállóan tud csinálni.
Lassan és türelemmel le lehet szoktatni egy félénk, talán kicsit önállótlanabb kislányt is arról, hogy állandóan a szüleit igényelje. A világot évekig mi szülők és a közvetlen család jelentik gyerekeinknek, de ahogy a sas is megtanítja repülni a fiókáit úgy, hogy kilökdösi őket a fészekből, ezt nekünk, embereknek is meg kell tennünk a gyerekek érdekében.
Dr. Gyarmati Andrea: „Kínosan viselkedik a gyerekem. Mit tegyek?”
Dr. Gyarmati Andrea: „A gyerekem úgy hisztizik, hogy elájul tőle”
Dr. Gyarmati Andrea: Némasági fogadalmat tett a hétéves kislány