Hét daganatot győzött le a nyolc hónapos kislány

nlc | 2012. Október 24.
Három fiúgyerek után végre kislánya született egy fiatal édesanyának, de három héttel később kiderült, hogy súlyos beteg a baba.

Végig mosolyogva viselte a megpróbáltatásokat egy brit pár kisbabája, akinél a születése után rosszindulatú csontdaganatot találtak. A szülei biztosak benne, hogy a kislány a pozitív természetének köszönheti a csodás gyógyulását.

Ilyen jól viselte a kezeléseket Darcey Forrás. swns.com

Darcey egészségesen született, de szülei három héttel később észrevették, hogy valami nincsen rendben nála. A kislány nem evett rendesen, és egy csomót találtak a hátán. A háziorvosuk azonnal kórházba küldte őket, ahol megállapították, hogy egy több mint hét centiméter hosszú daganat nőtt az egyik bordáján, és a tüdejében még hat további daganatot találtak.

A kislány az elkövetkező hónapokban kilenc kemoterápiás kezelést kapott, mire a tumor annyira összezsugorodott, hogy meg tudták műteni. Az első születésnapját hamarosan tünetmentesen ünnepelheti.

Három fiú után kislányra vágyott

„Darcey nagyon jól viselte az egészet – mesélte a harmincéves édesanya. – Az ápolók mindig mondták, hogy szinte sosem sírt, csak mosolygott. Ez nekünk is rengeteget jelentett, sokkal könnyebb volt így végigcsinálni, hogy boldognak láttuk.”

„Nagyon nehéz volt elhessegetni a sötét gondolatokat – tette hozzá. – Annyira vágytam egy kislányra a három fiam után, hogy teljesen összeomlottam, amikor kiderült, hogy elveszíthetjük őt. A kezelések alatt elterveztem, milyen lesz majd a temetése, milyen számok szólnak majd, mit fogok mondani. Féltem, hogy ennek sosem lesz vége, de most visszakaptuk őt. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy végre normális életet élhetünk.”

Exit mobile version