“33 évesen hatvanas nagyinak tűntem” – LábStoryk a visszerekről

nlc | 2013. Január 31.
Újabb résszel jelentkezik LábStory sorozatunk, amelyben olvasóink visszérbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait, történeteit dolgozzuk fel. Olvasónk ezúttal arról írt, hogyan változtatta meg az életét az első terhessége után.

„33 évesen estem teherbe, a »versenysúlyomhoz« képest már akkor 6 kiló plusz volt rajtam, aztán a várandósság során sajnos nem tudtam betartani, amit megfogadtam magamnak. A nyolcadik hónap végére már 18 kiló plusznál jártam” – írta levelében Ági, azon kismamák egyike, aki a terhesség alatt felszedett pluszkilók miatt lett visszérbeteg.

„Az utolsó hónapban már reggel dagadtak voltak a lábaim, és egyre több helyen jelentek meg a vöröses-lilás seprűvénák, egészen úgy éreztem magam, mintha legalább 60 éves lennék. Szépen lassan bele kellett törődnöm abba, hogy nem hordhatok többé szoknyát.”

A várandósság során a szervezetben bekövetkező hormonális és egyéb változások hatására a kismamák nagy részének a várandósság alatt a visszerekkel is meg kell küzdenie. A terhesség 9 hónapja alatt felszedett pluszkilók, illetve az anyaméhben fejlődő, és a hasi vénákat nyomó magzat miatt a láb erekben megnövekedik a nyomás. Ennek hatására a vénák kitágulnak, így  nehezebben ürül ki belőlük a vér, az erekben pangás kezdődik.

„Mivel a terhesség alatt nem használhattam visszérellenes tablettákat, csak krémeket, ezért az utolsó hónapban, amikor már nem dolgoztam, szinte egész nap felpolcoltam a lábamat és speciális gumiharisnyát is hordtam. A helyzetem ugyan nem javult, de nem is romlott tovább. Most a második babámat várom és az ötödik hónapban vagyok. Két hónapja használok gumiharisnyát, és arra is figyelek, hogy otthon mindig legyen felpolcolva a lábam. Most még nem jelentek meg újabb visszerek a lábamon, és azt remélem, ez így is marad.”

Ági története jó példa arra, hogy megmutassa, a kismamáknak nemcsak arra kell figyelniük, hogy ne szedjenek fel a kelleténél több pluszkilót, de a lábukat is körültekintően kell ápolniuk.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehetünk a kínzó tünetek ellen.
Exit mobile version