Cigi: mi kell a sikeres leszokáshoz?

HáziPatika | 2013. Július 18.
Hazánkban a dohányosok 40-45 százaléka le kíván szokni a cigarettáról, s 80 százalékuk már meg is próbálkozott ezzel. De hogyan lehet jól csinálni? Hasznos tanácsok dr. Vajer Pétertől.

– Kik és milyen céllal alapították az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Központot?

– Az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma Egyesület 1995-ben történt megalakulása óta egyik fő feladatának tekinti az alapellátásban végzett betegségmegelőzési aktivitás növelését. Vállaltuk, hogy kizárólag tudományosan megalapozott módszereket használva, jól képzett szakemberek közreműködésével segítünk a hozzánk fordulóknak a dohányzásról való leszokásban. Segítséget nyújtunk abban az esetben, ha valaki fontolgatja, hogy végleg leteszi a cigarettát, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Tanácsot tudunk adni akkor is, ha az illető már belevágott a dohányzásról való leszokásba, esetleg már többször próbálkozott, és ezúttal ismét elhatározta, hogy végleg felhagy ezzel a káros szokással. Azokkal is szívesen foglalkozunk, akik már abbahagyták a füstölést, de attól tartanak, hogy visszaesnek, és természetesen a visszaesők is támogatást kaphatnak tőlünk.

– Melyek a sikerhez vezető út legfontosabb kulcselemei?

– Mindenekelőtt meg kell hozni a döntést. Ha ez megtörtént, segítségért kell fordulni, lehetőleg orvoshoz, mert a nikotinfüggőség legyőzéséhez akár még gyógyszer alkalmazására is szükség lehet. A leszokás módja egyénenként eltérő, nincs egységes „recept”. A dohányzás mértéke és időtartama, a nikotinfüggőség foka, az ismert vagy feltételezett társbetegségek, az illető kora, állapota, esetleges terhessége mind megannyi tényező, amelyek befolyásolhatják a megfelelő leszokási módszer megválasztását, ajánlását.

– Melyek a leszokás első gyakorlati lépései?

– A füstmentes életre való felkészülés első lépése az optimális időpont kitűzése. Azt szoktuk javasolni, hogy a leszokni kívánó személy az elhagyás előtt öt nappal gondolja végig a céljait. Tegye fel magának a kérdést: miért akar leszokni a dohányzásról? Avassa be a környezetét a terveibe, és ne vásároljon több cigarettát. A következő napon tudatosan figyeljen oda, hogy mikor és miért gyújt rá. Gondolja végig, hogy mit tesz majd a rágyújtás helyett, és próbáljon relaxálni. Az elhagyás előtt három nappal tervezze el, hogy mire fordítaná a megtakarított pénzt. Vegye számba, hogy kitől kaphat segítséget, ha támaszra lesz szüksége. Az elhagyás előtt két nappal cserélje le az ágyneműjét, mossa ki a függönyöket, takarítson ki. Közvetlenül az elhagyás előtti napon dobjon ki minden dohányterméket, tegye el a hamutartót, öngyújtót. Az első füstmentes napra érdemes minél több programot beiktatni, amelyek elterelhetik a figyelmét. Ajánlatos emlékeztetni a családtagokat, barátokat és munkatársakat arra, hogy elérkezett a nagy nap. Mivel az alkohol rontja az önkontrollt, tartózkodni kell a szeszes italok fogyasztásától és a „veszélyes helyzetektől”. Végül aki már idáig eljutott, megérdemli, hogy megünnepelje a döntését, és megjutalmazza magát valamilyen régen vágyott dologgal.

– Mi a teendő, ha valaki már letette a cigarettát, de hirtelen rátör a vágy, hogy újra rágyújtson?

– Érdemes jó előre számba venni, hogy melyek azok az ingerek – például a kávézás, a baráti összejövetelek, az italozás –, amelyek kiválthatják a dohányzás utáni késztetést. Bizonyos szokásokon változtatni kell: aki például megszokta, hogy ebéd után rágyújt, az a cigaretta helyett mosson fogat, vagy fogyasszon el egy almát. A figyelmet kellemes tevékenységekkel – kertészkedéssel, zenehallgatással – tanácsos elterelni. A dohányzás utáni sóvárgás egyébként néhány hét alatt csökken, tehát minden egyes füstmentes nap közelebb visz a sikerhez.

– Mi tanácsolható azoknak, akik attól tartanak, hogy a dohányzás abbahagyása után meghíznak?

– A dohányzás abbahagyását követően valóban könnyebben felszaladhat néhány pluszkiló, hiszen a dohányzás felgyorsítja az anyagcserét, és ez a folyamat a leszokással hirtelen lelassul. Mivel javul az ízlelés, jobban esik az étel, így az illető szívesebben, gyakrabban eszik, esetleg a rágyújtás helyett nassol. A megnövekedett energiabevitelt ajánlott fokozott fizikai aktivitással ellensúlyozni, a rágcsálás, nassolás helyett pedig vizet inni vagy gyümölcsöt fogyasztani.

– Sok dohányostól hallható, hogy nem is a nikotin, hanem a rágyújtás „rítusa” hiányzott neki, amikor megpróbált leszokni. Erre a problémára is létezik megoldás?

– Amikor tanácsadást végzünk, nemcsak a nikotinfüggőségre, hanem az ilyen típusú problémákra is megoldást javaslunk. A dohányzás tanult viselkedés, ezért annak, aki rászánta magát a leszokásra, meg kell tanulnia újra nemdohányzóként élni. Ez azonban időigényes feladat. Ha valaki éveken át elszívott naponta húsz szál cigarettát, akkor körülbelül napi kétszáz alkalommal – tíz év alatt hét-nyolcezerszer – ismételte meg ugyanazt a mozdulatot. Ezt a berögződött szokást egyik napról a másikra abbahagyni nem is olyan egyszerű. Pontosan emiatt érnek el sikert olyan kevesen – a próbálkozók mindössze 3-4 százaléka – azok közül, akik segítség nélkül, pusztán önerőből akarnak leszokni a dohányzásról.

– A leszokni vágyók mekkora hányada vesz igénybe valamilyen segítséget?

– A felmérések szerint Magyarországon a leszokni vágyók 15-20 százaléka vesz igénybe valamilyen támogatást. A segítség sok irányból érkezhet: olyan személytől, aki már sikeresen leszokott a dohányzásról, a háziorvostól, a patikában kapható nikotinpótló tapasztól, az internetről, vagy éppen a mi központunktól. Ha minden együtt áll – tehát az illető szakembertől kap tanácsadást és gyógyszeres támogatást –, akkor 35-40 százalék az esély a leszokásra. Ez abszolút értékben nem magas szám, de a segítség nélkül próbálkozók 3-4 százalékos esélyével összevetve már többszörös sikerarányt jelent. Sikeres leszokásnak azt nevezzük, ha valaki a próbálkozás megkezdésétől számított tizenkét hónap múlva még füstmentes.

Így segítenek
A szolgáltatást bárki térítésmentesen veheti igénybe. Mindazoknak javasolják felhívni a 08-80-44-20-44 ingyenesen hívható zöld számot, illetve felkeresni a www.leszokasvonal.hu weboldalt, akik tájékozódni szeretnének a leszokási lehetőségekről. A központban képzett tanácsadók – orvosok, pszichológusok, egészségtanárok – végeznek telefonos, egyéni és csoportos leszokástámogatást.
Exit mobile version