Kerüld el a mellrákot!

NF | 2013. Szeptember 01.
Évről évre egyre több a mellrákkal diagnosztizált nők száma, és bár a szakértők szerint nincs olyan módszer, amivel biztosan megelőzhetnénk, többféleképpen is csökkentjük kialakulásának kockázatát. Maradj távol a dohányfüsttől!

A kaliforniai Environmental Protection Agency 2005-ös jelentése szerint ok-okozati összefüggés van a passzív dohányzás és a (leginkább a menopauza előtti korban lévő) nők körében kialakuló mellrák között. Igaz, magát a dohányzást eddig még nem nevezték meg bizonyítottan felelősnek a mellrák kialakulásában, de egyes kísérletek szerint a magas dózisú passzív dohányzás a rágcsálók esetében előidézője volt a mellrák kialakulásának. Egy biztos, mind a passzív, mind az aktív dohányzást biztonságosabb teljes mértékben kiszűrni az életünkből, hiszen nemcsak a mellrák kockázatának csökkentését, hanem az általános egészségi állapotunk javulását is remélhetjük tőle.

A szűrés fontossága
Ha a megelőzésben nem is, de a korai felismerésben óriási szerepe van a rendszeres havi önvizsgálatnak, valamint az ultrahangos és a mammográfiás szűrővizsgálatnak. A daganat kezdeti stádiumban való felismerésével megelőzhetjük a rák további terjedését és a potenciálisan életveszélyes állapot kialakulását. Különösen akkor szánjunk kiemelt jelentőséget a mellrákvizsgálatoknak, ha a családunkban anyai ágon volt már példa melldaganatos megbetegedésre, valamint akkor, ha veszélyeztetett korba tartozunk (ötven év feletti korosztályba).

Korlátozott alkoholfogyasztás
Az alkoholfogyasztás és a mellrák kialakulása között összefüggést több kutatás is igazolta. A A St. Louis-i Washington Egyetem kutatói szerint az első terhesség előtti alkoholfogyasztás fokozza a mellrák kockázatát, ugyanis ebben az időszakban a mellszövet különösen érzékeny a rákkeltő anyagokra. Ráadásul a kockázat növekszik az elfogyasztott alkohol mennyiségével, ezért érdemes alkoholfogyasztási szokásaikat – ha nem is teljességgel befagyasztani –, de napi egy italra (például 1 deciliter borra) limitálni.

Kötelező fizikai aktivitás
Nem véletlen, hogy az egészséges életmód kapcsán a „rendszeres testmozgás” ajánlásával mindig, mindenhol találkozunk, és ez alól a mellrák kockázatát megelőző életmódtanácsok sem képeznek kivételt. A napi, de minimum heti négyszeri fizikai aktivitás nemcsak elengedhetetlen testünk fitten tartásához, de csökkentheti az emlődaganatok kialakulásának kockázatát. A Women’s Health Initiative szervezet tanulmányai szerint már mindössze heti 75–150 percnyi tempós séta is 18 százalékkal csökkenti az emlőrák kialakulásának veszélyét, míg 10 órányi gyaloglástól még jobb esélyeket remélhetünk.

Testsúlykontroll
Az amerikai Rákkutatók Társasága lassan tíz éve tette közzé kutatásai eredményeit, miszerint a nőknél a testsúlynövekedés igen jelentősen növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. Úgy vélik, hogy azok, akik 18 éves koruk után jelentősen meghíznak, akár 40 százalékkal nagyobb eséllyel számíthatnak arra, hogy a későbbiek mellrákban megbetegszenek, mint akik csak egy-két kilót szednek fel magukra. Éppen ezért a megelőzés érdekében – a mozgás mellett – igyekezzünk egészséges étrenddel elérni az ideális testsúlyt.
 

Exit mobile version