Ígéretes gyógyszer a mellrák elleni harcban

nlc | 2013. Szeptember 30.
A súlyos, áttétes melldaganat növekedési idejét felére lassítja egy új gyógyszer. Ezzel pedig javulhatnak azoknak a rákos nőknek a gyógyulási esélyei, akiknél a gyógyszeres terápia eddig kevésbé volt eredményes.

A fejlett országokban, ahol 80 év körüli a várható élettartam, nyolc nő közül egy az élete folyamán megbetegszik mellrákban. Azoknál a betegeknél, akiknél a daganat a test más szerveire is átterjed, vagyis áttét keletkezik, és három vagy ennél is több gyógyszeres kezelést kipróbáltak már, eddig alig maradt további elfogadott gyógymód. Most az ilyen helyzetben lévő, úgynevezett HER2-pozitív (azaz az egyik kromoszóma HER2 génjének hibás működése okozta mellrákban szenvedő) nők számára fejlesztettek ki új gyógymódot.

 

A T-DM1 egy úgynevezett monoklonális – laboratóriumban, klónozással előállított – ellenanyag, amely célzottan a HER2-pozitív mellráksejtekhez kötődik, és ezzel egy időben becsempészi a rosszindulatú sejtekbe az emtanzin nevű kemoterápiás szert.

A kutatás során a belga Hans Wildiers és kollégái 602 mellrákos beteget kezdtek kezelni. A betegek fele az új gyógyszert kapta, a másik fele az onkológusuk által választott más szert. Az eredmény: a daganat továbbterjedését 3,3 hónap helyett átlagosan 6,2 hónap után észlelték. A betegek 31,1 százaléka reagált az új gyógyszerrel folytatott terápiára, míg a kontrollcsoportban ez az arány 8,6 százalék volt.

Az Európai Gyógyszerügynökség szakértői bizottsága a T-DM1-et nemrég európai engedélyezésre javasolta.

 

Exit mobile version