Forradalmi módszer: a meddő nők is szülhetnek

nlc | 2013. Október 02.
Amerikai és japán kutatók olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel a korán meddővé vált nők petefészkét "újraébreszthetik". Az új technológia alkalmazása nyomán megszületett az első csöppség, sőt újabb baba érkezését várják.

A lombikban történő aktiválás nevű eljárás során a szakemberek eltávolították a meddővé vált nő petefészkét vagy annak egy részét, laboratóriumi körülmények között „felébresztették” benne az alvó tüszőket, majd visszaültették a méhkürt közelébe. Ezt követően hormonterápiával stimulálták a petefészket arra, hogy meginduljon a petesejttermelés.

A kaliforniai Stanford Egyetem és Japánban, a kavaszaki St. Marianna Egyetem kutatói az új eljárásba 27 nőt vontak be, akiknél 30 éves kor körül lépett fel a korai petefészek-elégtelenség állapota, amelyet néha korai menopauzának is neveznek. A nők átlagosan 37 évesek voltak, és már 6 éve nem menstruáltak.

 

A kutatók az eltávolított petefészkekben vagy azok darabjaiban kicsiny hátramaradt tüszőket találtak, amelyek korai petesejteket tartalmaztak 13 nő esetében. A laboratórium körülmények között alkalmazott kezelés nyomán 8 nő esetében tüszőnövekedést tapasztaltak, és végül 5 nőnél kifejlett petesejt alakult ki. Ezeket eltávolították, lombikban megtermékenyítették párjaik spermájával. Az így létrejött embriót lefagyasztották, majd visszaültették a méhkürt közelébe. Azóta az egyik páciens egészséges fiúnak adott életet, egy másik pedig várandós.

A kutatók szerint az új eljárás a meddőség két másik változatának kezelésében is segítséget nyújthat. Egyrészt a kemoterápiában és sugárkezelésben részesült egykori rákbetegek számára, másrészt a 40-45 év közötti nők esetében, akiknek rendszertelen a menstruációjuk. Amennyiben találnak tüszőket az orvosok, már megvan az esély arra, hogy segíthetnek ezzel az eljárással.

Exit mobile version