Amint a kicsik intézménybe kerülnek, viszonylag könnyen beskatulyázzák őket a fenti kategóriák egyikébe, ennek pedig a fejlődésük szempontjából hosszú távú következményei lehetnek. Pedig a tünetek sokszor megtévesztőek lehetnek, és egy-egy tünetcsoport mögött egyszerű, de nem ritkán súlyos vitaminhiány is állhat.
Komoly tünetek
Hét közben a rohanásban sokszor csak legyintünk, amikor a gyerek éhségében az esti bevásárlásnál kikönyörög magának egy zacskó kekszet. Vitázni már nincs erőnk, viszont így a vacsora is ugrott. Talán nem olyan nagy gond, gondoljuk magunkban, ezt a napot is túléltük, és ez a lényeg.
Pedig a táplálkozásnak kimagaslóan fontos szerepe van gyermekeink egészségét illetően, főleg ha abból a szempontból közelítjük meg a témát, hogy milyen komoly tüneteket okozhat egyes vitaminok súlyos hiánya.
Dr. Balaicza Erika |
A feldolgozott, rossz minőségű élelmiszerek folyamatos fogyasztásának hatására már az egészen kicsi gyerekek bélflórája sincs optimális állapotban, így ha próbálunk is figyelni a rendszeres vitaminpótlásra, nem lehetünk biztosak abban, hogy az adagolt kiegészítők kellőképpen fel is szívódnak. A bélflóra gyermekkori állapota és az ebből és a helytelen táplálkozásból fakadó hiánybetegségek felismerése ma még nem evidens, ezért jó, ha mi, szülők próbálunk meg érzékenyen, másképp tekinteni a tünetekre, hogy ha szükséges, időben megfelelő szakemberhez fordulhassunk. Az alábbiakban dr. Balaicza Erika belgyógyász főorvos segítségével összegyűjtöttünk pár lehetséges vitaminhiányt, melyek megtévesztő tüneteket okozhatnak.
Hiperaktivitás?
Tünetek: Figyelemzavar, rossz koncentráció, romló szellemi teljesítmény, indokolatlan feszültség, ingerlékenység
Gyakori diagnózis: Hiperaktivitás. Talán a legelterjedtebb címke, már totyogókra is előszeretettel alkalmazzák annak ellenére, hogy nemrég megdöbbentő vallomással állt elő a figyelemhiányos hiperaktivitás elméletének lefektetője. Leon Eisenberg azt nyilatkozta, a hiperaktivitás mint betegség talán nem is létezik, csupán egy elgondolás volt a részéről. Ettől függetlenül maga a tünetcsoport létezik, de talán pontosabb „túlingerelt gyerekekről” beszélni, és így keresni a lehetséges okokat.
Javasolt vizsgálatok: Vérvétel: kis és nagy vérkép, vitaminszint (B-, D-, C-, folsav…), magnézium- és vaskoncentráció, neurotranszmitterek ellenőrzése (adrenalin, noradrenalin, dopamin, szerotonin…) – ez sajnos hazánkban még nem lehetséges, de német laborokba itthonról is lehet kiküldeni már vérmintát. Ételintolerancia-teszt vérből, felszívódás és baktériumflóra vizsgálata székletből.
Javasolt vitaminpótlás: legtöbbször a következők hiányoznak: B-komplex, magnézium, Q10-vitamin, L-karnitin, omega-3-zsírsav, lecitin és vas.
Autizmus?
Tünetek: Hang- és fényérzékenység, autisztikus vonások, hideg kezek és lábak, dühkitörések, szorongás, alvászavarok, foltok a körmön.
Gyakori diagnózis: Ezek a tünetek rengeteg betegség jelzői lehetnek. A dühkitöréseket, szorongást már egész kicsi gyerekeknél is pszichés zavarként aposztrofálhatják, nem ritkán már nagyóvodás korban gyógyszeres kezelést javasolhatnak. Jellemző diagnózis még az autizmus és az Asperger-szindróma is.
Feltételezett hiányállapot: cink, B6, mangán
Összefoglaló nevén kryptopyrrolúriának, rövidítve KPU-nak is nevezik azt a komplex vitaminhiányt, melyet Abram Hoffer fedezett fel 1958-ban. Ezen vitaminok együttes hiánya jelentősen felerősíthet bizonyos tüneteket és a következő állapotokat hozzák vele összefüggésbe: ADHD, allergia, Asperger- szindróma, autizmus, bipoláris zavarok, epilepszia, tanulási nehézségek, Tourette- szindróma.
Fontos azonban megemlíteni, hogy a mostani kutatások szerint a KPU általában nem önmagától alakul ki, illetve csak nagyon kevés esetben genetikus, legtöbbször egy, a szervezetben játszódó gyulladásos folyamat áll a háttérben.
Javasolt vizsgálatok: Kis- és nagyvérkép, cink, mangán, B-vitaminok, magnézium, esetleg neurotranszmitterek (ld. fent), góckutatás, felszívódási vizsgálat. Legjobb a teljes vérből és nem a vérszérumból történő vitamin- és ásványianyag-meghatározás, ugyanis a sejtekben még lehet hiány akkor is, ha a vérszérumban ezek szintje kielégítőnek tűnik.
Javasolt vitaminpótlás: B-komplex (de főleg B6!), cink, mangán, E-vitamin, kolin, PABA, biotin
Növekedési fájdalom?
Tünetek: Gyakori betegeskedés, legyengült immunrendszer, késői fogzás, légzési nehézségek, szívizomgyengeség, a kicsit nagyobbak panaszkodhatnak csont- és izomfájdalmakra is.
Gyakori diagnózisok: Van, hogy a csont- és izomfájdalmakra csak legyintenek: növekedési fájdalom, nem kell vele törődni!
Kapcsolódó cikkeink:
|
Lehetséges vitaminhiány: D-vitamin
Ijesztő tény, hogy Angliában elítéltek egy házaspárt, mert azzal gyanúsították őket, hogy szinte összetörték 7 hónapos babájuk csontjait. Hosszú pokoljárás után derült ki az igazság: a kicsi kóros D-vitamin-hiányban szenvedett, és ezért voltak ennyire törékenyek a csontjai. A napsugárzás káros hatásaival kapcsolatban kialakult pánikhangulat miatt mostanra már jól érzékelhetően jelentkezik sokaknál a D-vitamin-hiány.
Javasolt vizsgálatok: rutin kis és nagy vérkép, D- és B-vitamin, kalcium-, cink- és szelénmeghatározás.
Javasolt vitaminpótlás: D-vitamin, esetleg a leletektől függően kalcium, cink, szelén, B-vitaminok, C-vitamin, immunerősítésre echinaceaoldat, propolisz, macskakarom, kurkumin.
A hangsúly bizonyos vitaminok hiányán van, tehát jó, ha a vitaminszintet szakember ellenőrzi és az eredmények ismeretében állítja be a megfelelő vitaminpótlást, mert ő azt is pontosan tudja, hogy bizonyos vitaminok felszívódásához milyen egyéb anyagokra, vitaminokra, élelmiszerekre lehet esetleg szükség. A kórképek természetesen nemcsak gyerekekre érvényesek, felnőtteknél ugyanúgy érdemes figyelni ezeket a tüneteket. |